Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-16 / 16. szám

Döllinger nyilatkozata. „Excellentiád két iratban szólított fel engem, hogy az ön által kihirdetett, 1870 jul. 18-i római határozatok iránt való magamtartásáról nyilatkozzam. Az ön káptalanja köréből hallszik, hogy ön eltökélte magát olyan büntető és kényszeritö eszközöket alkaln ázni ellenem, minőket csak oly papok ellen szokás alkalmazni, kik durva erkölcsi vétséget követtek el, s még ezek ellen is csak uagyon ritka esetekben. Ez pedig meg fog történni, ha én bizonyos meghatározott idő alatt ki nem jelentem, hogy a két uj hitcikknek, mely a pápa hatalmáról és csalhatatlanságáról szól, magamat alávetem. Egyúttal erősittetik, hogy rövid idő alatt a német püspökök ismét összejőnek és tanácskozni fognak Fuldában. Midőn 1848-ban a német püspökök mindnyájan összegyűltek Würzburgban, azon megtiszteltetésben részesültem, hogy én is meghivattam, s az ott lefolyt tárgyalásokban részt vettem. Talán eszközölhetné Excellentiád, hogy ezen kilátásban lévő gyűlésen is, nem épen a tanácskozásokban való részvételben, hanem csak kevés órai kegyes kihallgatásban részesüljek. Kész vagyok ugyanis a magas gyülekezet előtt a következő tételeket bebizonyitni, melyek a német egyház jelen helyzetére és az én személyes állásomra nézve elhatározó fontosságúak lehetnek. Először: Az uj hittételek Mát. 16, 18.; Ján. 21, 17. versére támaszkodnak, mint bibliai alapra, és a mi a csalhatatlanságot illeti, Luk. 22, 32 versére, mellyel ez, bibliailag tekintve, áll vagy elesik. — Úgyde, minket innepélyes eskü kötelez, melyet én kétszer tettem le, hogy a szentírást „nem máskép, mint az atyák egyhangú megegyezése szerint fogadjuk el és magyarázzuk." Az egyházi atyák a kérdéses helyeket mindnyájan, kivétel nélkül, az uj határozatoktól teljesen különböző értelemben magyarázták, s nevezetesen a Luk. 22, 32. v.-ben semmit nem találtak kevésbé, mint a minden pápának adományozott csalhatatlanságot. E szerint én, ha a határozatokkal ezen értelmezést, mely nélkül azok bibliai alapja hiányzik, elfogadnám, esküszegést követnék el. Ezt — mint mondám — kész vagyok az összegyűlt püspökök előtt kimutatni. Másodszor: Több legújabb keletű pásztori levél és hirdetés azon állítást fejtegeti, vagy történelmi bizonyítást kisért meg arra nézve, hogy a Rómában, a pápa mindenhatóságáról minden egyes keresztyén felett, és a pápának a hithatározatokban való csalhatatlanságáról hirdetett uj tant az egyházban kezdettől fogva minden századokon keresztül és mindig általánosan, vagy csaknem általánosan hitték és tanították. Ezen állítás, a mint én kész vagyok bebizonyitni, az egyház első ezredéves egyházi hagyományának teljes félreismerésén és történetének elferditésén nyugszik ; ellenmondásban áll a legvilágosabb tényekkel és bizonyítékokkal. Harmadszor: Kész vagyok bebizonyitni, hogy a román Spanyol, Olasz, Délamerika, Franciaországok püspökeit, kik Rómában a túlnyomó többséget képezték, clerusokkal egyetemben már azon tankönyvek, melyekből seminariumi neveltetésök alkalmával ismereteiket merítették, a pápai hatalomra nézve félrevezették, mivel az ezen könyvekben felhozott, bizonyítékok nagyobbára hamisak, költöttek vagy elferdítettek. Ki fogom ezt mutatni különösen a mai theol. iskolák és seminariumok két főmunkájáról és kedvenc könyvéről, Liguori sz. Alfons morál theologiájáról (különösen a pápáról szóló értekezéséről) és a jezsuita Perrone theologiájáról, nemkülönben Cardoni érseknek és Ghilardi püspöknek a zsinat alkalmával Rómában kiosztott iratairól, valamint végül Schwetz bécsi theologus theologiájáról. Negyedszer: Hivatkozom azon tényre, s kész vagyok nyilvánosan bebizonyitni, hogy két egyetemes zsinat és több pápa már a 15-ik században innepélyes, zsinatok által hirdetett, és a pápák által ismételve megerősített decretumokban határozott a pápa hatalmi köre és csalhatatlansága kérdésében, és hogy az 1870. jul. 18-iki decretum kiáltó ellenmondásban áll ezen határozatokkal, tehát nem lehet kötelező. Ötödször: bebizonyíthatni hiszem azt is, hogy az uj decretumok egyátalában összeegyeztethetlenek az európai államok alkotmányával, különösen a bajor alkotmánynyal, és hogy nekem már az ezen alkotmányra tett eskü által, melyet közeleböről a birodalmi tanácsba lépésem al kalmával ismét letettem, lehetetlenné vált elfogadni az uj decretumokat és ezekből szükségkép folyólag az Unam sanctam és Cum ex apostolatus officio bullákat, IX. Fiús syllabusát, valamint sok más pápai nyilatkozatot és törvényt, melyek ezentúl csalhatatlan határozatoknak tekintendők és megoklhatlan összeütközésbe állnak az államtörvényekkel. Hivatkoztam e tekintetben a müncheni jogi facultas véleményére, s kész vagyok egyszersmind bármelyik német jogi facultas Ítéletének, melyet tán excellentiád kijelöl, alávetni. Az általam javasolt, vagy inkább kért conferentia elé csak két feltételt tűzök, az első, hogy előterjesztéseim a netaláni ellenbeszédekkel jegyzőkönyvbe vétessenek, s közzétételök azután megengedtessék. A második, hogy egy tudományosan képzett embernek, kit én választok, legyen megengedve a conferentián jelen lenni. Ha pedig ez Fuldában s a német püspökök előtt meg nem történhetnék, akkor egy másik kérést vagyok bátor tiszteletteljesen előterjeszteni. Méltóztassék excelld káptalanjának tagjaiból egy bizottságot alakítani, mely előtt ügyemet az előterjesztett módon megvitathassam. Többen ezen főtisztelendő urak közül tudorok, kik korábban theologiai tanárok s egyúttal tanítványaim voltak. Reméllem kellemesb leend nekik velem nyugodt értekezletben érintkezve, engem, ha csak lehetséges, okokkal s tényekkel meggyőzni, hogy sem birói székről el-31*