Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-04-02 / 14. szám

A nagy szerencsétlenségeknek katastrofoknak megvan ugy egyesekre mint nemzetekre nózve az az egy hasznuk, hogy az illetőket önmagába- szállásra, komoly elmélkedésre indítják. Ezen haszna kétségkívül megleend, ezen most lezugott ádáz viharnak is. Nem csak a háború pusztításait közvetlenül érzett két nemzet, de a távolabb állók is, mondhatjuk bátran, hogy Európának minden népe, sokszor fog reflectálni ezen megdöbbentő eredményű habomra, s alig van gondolkozó fö földrészünkön, ki gondolkodása tárgyává ne tenné ez előttünk lefolyt nagyszerű eseményeket, ezekből okulni, a jövőre tanúságot szerezni igyekozvén. Első sorban az államok kormányain ülőket, és a had- s honvédelmi ügyek vezetésével foglalkozókat illeti kétségkívül, hogy e gazdag théma felett elmélkedjenek. ebből tanúságot merítsenek: de koránt sem csak ezeket kizárólag. Illet ez mindnyájunkat, többek közt e lapok olvasóit is, azért ne tekintsék ezen egyházi és iskolai lap feladatával ellenkezőnek, ha mi is ez alkalommal e thémával foglalkozunk, s egy-két gondolatot — ha csak futólagosan is — ide vetünk. Hogy Moltke és Bismarck megörökítették nevöket e háború által, az kétségen kívüli, s fényesen bebizonyult náluk is azon régi mondat igazsága: „Plus est saepe in uno, quam in túrba boni." De másrészről azt hiszem senki sem akarja a kivívott nagyszerű eredményeket kizárólag ezek érdeméül róvni fel. Ha a nálunk lefolyt 48-iki események oly magas emlékszobrot emeltek Kossuth nevének, ez kétségkívül csak ugy történhetett meg, mert volt egy lelkesülő, a szabadságért mindent áldozni kész nemzet, mely méltó talapzatát képezé azon szobornok. Bémnek és egyik másik vezérünknek hadászati ügyességét távol legyen, hogy kétségbevonni akarjam, de azért bátran állithatjuk, hogy babérkoszorúiknak egyes leveleit az alattuk küzdő lelkes zászlóaljak s csapatok hősi tettei szolgáltatták. Épen igy a jelen háborúnál is azon fénysugarak, melyek most a német hadak férfiait köritik, az egész német nemzetből veszik eredetüket, de egyszersmind azoknak egy jó része magára az egész nemzetre verődik vissza. Na^y a vezérek érdeme, de nagy a nemzeté is. Hazánkban e nemzetre nézve felettébb ferde nézetek uralkodtak egészen az ujabb időkig. Kivételével azon keveseknek, kik e nemzetetet közelebbről ismerték, a legtöbben végtelen kicsinylőleg vélekedtek s szóltak ezen nemzetről egészen 1866-ig, sőt még ekkor is igen sokan hajlandóbbak voltak az osztrák tábornokok és a hadsereg szellemét lehetőleg gyalázni, hogy sem az ellenfél erényeit érdemeit elismerni. Német és vitézség majd nem ellentétes fogalmaknak látszottak előttünk. Ma már azonban e példátlan diadalok, egy első rendű vitéz hadsereg megsemmisítése s egy elkeseredett mindent áldozni kész nagy nemzet megaláztatása után, nem hunyhatunk szemet, s kénytelenek vagyunk mindnyájan, ha akarjuk ha nem, az általunk eddig annyira lenézett nemzetnek erejét, kitartását, hősies áldozatkészségét elismerni. De a midőn elismerjük, önként felvetődik elénk ezen kérdés, honnét ezen változás ? hogy nőtte ki magát ennyire ezen nemzet, mely a természettől sem valamely erős testalkatúnak, sem harciasnak, sem valamely elszánt hősies jellemünek nem alkottatott. E kérdések lebegtek én előttem is, s ezek késztettek a sorok írására, igyekezvén ezekben röviden megfelelni ama kérdésekre, kimutatván, vagy legalább jelezvén, hogy eme felvetődött talány kulcsa legelső sorban a német nemzet testi és szellemi, nemzeties és vallásos nevelésében keresendő. Azon nézetben vagyok én Í3 — mint emlitém -hogy a német nemzet fiai vagy legalább ezeknek egy jó nagy része a testi erőt,rugékonyságot s ügyességet illetőleg, egyáltalában nem foglalnak el eredetileg valamely kitűnő helyet Európa népei között. Azonban, ha némileg szűkebb marku irányukban a természet, gazdagon kipótolja ezt a nevelés. Saltzmann, Campe, Pestalozzi s az ujabb kitűnő nevelők nevelési elvei a számos majd tudományos, majd népszerű könyvek, felolvasások fensőbb népiskolák közvetítése folytán majd nem átmentek a nemzet vérébe. Már a legelső gyermeki korban megkezdődik a test edzése, a testi erő cvatos fokozatos fejlesztése. Németország jelentékenyebb városainak gyermekektől megnépesitett parkjai, közkertei ugy télen mint nyáron bizonyságot tesznek afelől, hogy az anyák mennyire ismerik a szabad levegőnek, a hideghez meleghez való szoktatásnak nagy előnyeit. Ak anyai emlőkről alig szakadnak le a gyermekek, a midőn már felölelik őket a mindenfelé felállított kisdedovodák, melyekben mig egyfelől megkezdődik a szellemfejlesztése, másrészről edzetik, gyakoroltatik a test. Ezen előkeszitések után következik a rendes iskoláztatás, és pedig mint tudjuk oly gonddal, hogy a birodalom némely s kivált protestáns tartományaiban alig buvhatik ki egy-két százaléka a gyermekeknek a rendes iskolai képzés alól, mely kép-