Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-01-08 / 2. szám
bocsássak fel egy hangot, mely nem akar mást mondani, mint egyszerűen azt, hogy reform, életrevaló reform kell a prot. egyház- s vallásban, mely parancsolja vissza a tiszteletet iránta a nép szivébe, honnan az kiköltözött! Reform kell, mely a modern tudományos miveltség színvonalán, válassza el a vallásban a lényeget — mely örök igazság — attól, mely minden kornak saját nézete, műveltsége s felfogása szüleménye csak, s mely mint ilyen alakul, változik! Reform kell, mely felülről lefelé, nem megfordítva induljon meg, s hassa át a protestantismus egész ólettestét, sőt az egyetemes vallásos organisatiót, hogy ki előbb van, figyelmes legyen a szellem mozgalomra, ki utóbb — követésre hevüljön. Protestáns vallásunk, mint az jelenben áll, hasonlít egy régi erős várhoz, mely a maga korában minden igényeket betöltött, s ma ha rátekintünk, a kor építészeti ízlésével ellentétesnek találjuk, belbecse megvan, de külsőié g kívánni valót hágy fel. Miként már ennek szilárd alapjára, a kor tova haladt müizlésével lehet építkezni : ugy amannak örök alapjára, mely az evangyelíum éltető szelleme, a szeretet lelke, az isten tiszta hite, lehet és kell az elavult alakzatok — külsőségek helyett — korral egyezőbbeket emelni. Az orthodoxia, mely még ma is hatalmasan van képviselve, a Symbolikus könyveket, kegyeletből-e vagy pedantismusból, vagy épen elfogultságból, ne nyúlj hozzám virágnak tartja; a mivelt theol. felfogás ezen már ma tul van, s kell is, hogy tul legyen; ezek nélkül, a milyenek ezek az evangyelium szellemében emelkedett temploma veszélynek soha nincs kitéve. Hogy a Symbolumok, mikor keletkeztek, miért öleltek fel magokba sok olyanokat, melyek ma képtelenségek, mint a Mária befogadása, a Jézus titokszerü fogantatása, az úgynevezett csudák kanonizálása stb. annak oka nagyon természetes ; a reformátorok, igaz, hogy fáklyavivők voltak a sötétben, de azért minden fenkölt gondolkozásuk mellett is, nem vethették le egyszerre koruk hagyományos tévelygéseit, helytelen hitelveit általában, s nem voltak képesek kibontakozni a mysticumok bűvös varázsa alól; azért maradtak meg máig dogmánkban olyanok, melyek megemészt hetlen titkokban nehezkedvén az öntudatosan gondolkozó főre, elvezetnek a kétkedésre, a hitlenségre, elölik a vallásos kegyeletet, elűzik a sziv nyugalmát; ezek még mint megannyi pápista ereklyék a vallásban. Továbbá a reformatió korában a nyugoti egyházban annyira napirenden volt a szentek kanonizálása, hogy az nem tiszteletet, de botrányt költött; a reformatio egy dogmatétele kikelt e tulság ellen is, s hogy ezt sikeresen tehesse, az evangyeliumban alapuló Krisztust tünteté föl, s hogy ama vádat, mintha a reformatió Krisztustagadást tanítna — visszaverné. Csuda-e ha a Krisztus túlságos istenítésébe bocsát koztak ? ! De nem célom eme symbolikus kérdések hoszasbb fejtegetésébe ereszkedni, mi inkább értekezésbe, mint hírlapi cikkbe alkalmazható, csak azt akarom következményül kivonni, hogy miután vannak oly dogmatételeink, melyeket a korszellem túlszárnyalt, nekünk ezt észre kell vennünk, és némelyekre nézve ujabb ösvényre lépnünk, azaz, a megemészthetlent megemészthetővé, a képtelenséget felfoghatóvá a mysticumot tudománynyá kell változtatnunk, és itt a szerep egyenesen a lelkészi s tanári kart illeti párhuzamban a mivelt világi részszel, annyival is inkább, mert ha nem észleljük a szellem áramlatát, könyen megtörténhetik, hogy azon válutra léptünk, főleg papok, hol mivelt, a kor intő szavát nélkülünk is felfogott világiaink s híveink többé nem követnek, a tudatlan nép marad egy bábelnek, mely magában, bizony a protestantismus jelen szervezetének sem hű képviselője. Ide hanyatlani engednünk a prot. vallásügyet nem lehet, nem szabad ; hiszen a reformatiónak épen az legszebb missioja a földön, hogy a fokozatos tovább haladás mozzanataiban életföltétele van letéve ; van már ma egy a reformatiónál is hatalmasabb elem, mi ezt ma gát igényei szerint reformálja, ez a korszellem, a modern theologiai fejlettség, ama világelv, miszerint a vallás nem mint mysticumok sorozata, de mint tudomány töltse be hivatását a társadalomban. A világ szeme kiuyilt, öntudat világa földerült, s neui lehet többé felvilágosodást mondani magunkról akkor, mikor dogmánk s onnan fejünk rakva képtelenségekkel ; ha Rómában kárhoztatjuk a stabilismust, bizony nem szabad elvöket elfogadnunk, haladnunk kell mert elgázoltatunk. A természettan odafejlett, hogy szemléletüeg tárgyilagositva adja elő, melyeket az előtt tudatlanságból csudának kanonizáltak. Positivumokra hivatkozik, állításai axiómák! Már a tanitóképezdében megtanulja a növendék, hogy a tengernek dagáiya, apálya van, és ez után, nem nevetség-e a tudomány n vívmánya ellenére taníttatni vele a népiskolában azt,