Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-03-19 / 12. szám

jék azon körülmény, miszerint ott is, hol termékenységet észlelhetünk, csaknem tulnyomólag virágokkal találkozunk. Értem magyar egyházi szónoklataink azon majd nem általános hiányát, mely szerint ezek a főgondot, csaknem kizárólag a külformára, a nyelvezeti csínra, gördülékeny irályra s hangzatos szólamokra látszanak fordítani, s az emberi kebel örök, elévülhetlen vallásos érdekeit, ugy mint azok a sz irás mélyeiben le vannak téve, csak gyéren, s akkor is nem elég megkapólag érintik. Nem akarom én ezzel azt mondani, mintha az egyházi szónoklatból a művészet egészen kiküszöbölendő volna, mert ez a második végletre vinne s a hallgatóval szemben csökkentené a beszéd hatását ; hanem csak azt, hogy a művészi alkotásnak ne áldozzák fel a magasabb vallásos érdekeket, a rhetorikának a homiletikát. De eltekintve a fennebbi körülménytől, örvendetes tüneményként jelezhetjük egyházi irodalmunk mezején azt a mozgást, azt a feltünedező életjelt, mely ujabb időben egyházi beszédek gyakoribb megjelenésében mutatkozik. Hisz épen ebben látjuk a vallási kérdések miud jobban jobban leendő felülkerekedésének s felszínre jutásának első, örvendetes mozzanatait. Ily örvendetes tüneményként tekinthető a fennebbi cím alatt megjelent beszédgyüjtemény is, annyival inkább, mivel az abban foglalt munkák, többé-kevésbé mentesek a fennebb érintett hiányoktól, s mivel a vállalat, a mint az a munkatársak névsorából is kitűnik, nem csak egy felekezetnek akar szolgálni, hanem a szó teljes értelmében az lenni, a mit cime mond: „protes táns". Ezeket előre bocsátva, lássuk most már az egyes beszédek rövid ismertetését. A IL kötetet megnyitja Sárkány Sámuel pilisi ev. lelkész s pestmegyei főesperes ily cimü beszéde : „Siessünk elérni éltünk dicső célját," a hetvened vasárnap epi tolai szövege felett. Emelkedett beszéd, melynek, irálya minden egyszerűsége mellett szónoki. Csak annyiban eshetik kifogásunk alá, a mennyiben szerző a második részszel adósunk maradt, nem fejtvén ki határozottan a jutalomnak miben létét, melyet éltünk dicső céljának elérésével nyerünk. Azután következik Győry Vilmos orosházai ev. lelkész, kinek három beszédével találkozunk e kötetben. Hatvanad vasárnapi beszéde, Máté XIII. 31. 32. felett, e tárgyat veszi fel : „A vallás, mint mustármag a mi leikeinkben," s annak kikicsinységét, fejlődését s nagy hatalmát az alapige nyomán fejtegetve, tárgyát mesterien viszi ki. Ötvened vasárnapi beszéde, az espistolai szöveg nyomán, e kérdést tárgyalja: „Miért nagyobb a szeretet a hitnél s a reménynél? Eltekintve attól, hogy a bevezetés, mely különben igen szép, s költői hévvel van irva, nem vezet egyenesen a tárgyra; az első rész, hogy t. i. a szeretet a hitnek s a reménynak alapja, kérdés alá eshetik. Böjt 4. vasáru, beszédében J á n. XVII, 12-14 felett, arról érkezik: „Milyen volt Jézus, kötelességeinek teljesítésében?" s arra igen helyesen megfelel e három pontban: fáradhatlan, csiiggedhetlens tántorithatlan. Mind három beszéd költői ihlettséggel van irva, az egyszerű szépnek igazi mintaképe, s kétségkívül igen kellemes hatást képes gyakorolni a hallgatóra. T ö r ö.k József, pesti segédlelkésznek két beszédével találkozunk. Az elsőben, melyben Máté 4, 1—11 nyomán e tétel felett értekezik: „Három ellen, egy védele in", kimutatja: hogy a bírvágy a b e c s v á g y és az uralomvágy, mint az emberi kebel legfőbb ellenségei ellen, legjobb fegyver a vallásosság, legjobb védelem az isteni félelem. A másodikban Máté 15, 21—28 felett, e kérdésre : „Milyen 1 egyen a mi reményünk?" igy felel meg: Reményünk legyen szerény, legyen munkás és legyen biztos. Ezen utolsó kifejezés annyiban eshetik kifogá -sunk alá, amennyiben biztos reményről szólni nem lehet> de csakis a kifejezés, mert a kidolgozásban fel van tüntetve, hogy az alatt a hiten alapuló reményt kell érteni. Szerző, mint kezdő szónok, dicséretes szorgalmat fejt ki, s beszédeiben a tehetség félreismerhetlen jeleivel találkozunk. „Melyek az erkölcsi megtisztulás eszközlésére serkentő keresztyéni indokok?" böjt 3. vasárnapján, Ternyei Bálint ref. lelkésztőll ily felosztással; azon viszony, melyben Istenhez állunk; azon példa, melyet Krisztusban birunk ; azon felvilágosodás, a melyre már eljutánk, s azon jutalom, mely ennek ere 1-ménye; elég sikerülten fejti ki a tárgyat. Hasonlót mondhatunk Massányi Mihály lévai ev. lelkész beszédéről is: „M i é r t nem tart ismereteink gyarapodásával lépést, erényes, Istennek tetsző életünk növekvése és gyarapodása?" melyben tételének bebizonyítására: meggyőződéseink ingadozását, akaratunk gyöngeségét s az Istenbenvetendő hitnek hiányát tünteti fel főindokul. Ezután Margócsy Józseffel a buzgó és fáradhatatlan szerkesztővel találkozunk, kinek nemcsak tevékenysége, de termékenysége is, méltó elismerésünket érdemli meg. Két beszéde köziil az elsőben „a k e r e s ztyén nő képé t" ecseteli, a hálás gyöngéd é r z e 1 e m, az önzetlen áldozatkészség, s a türelem és le mondásban adván annak főbb vonásait gazdag, ragyogó színezéssel; a másikban (virágvasárnapi) pedig az evangyéliomi szöveg alapján, arra int bennünket. „Tanuljunk Krisztusnak, lelki fejedelmünknek hódolni," és pedig: áldozatban, reményeinknek benne való helyezésében s a dicsőítésben Mind a három részt, több alrészre osztva, helyesen fej-