Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-03-12 / 11. szám
„Tryphon: Vájjon a ki Krisztus messiási méltóságában hisz, de a mellett a mosaicus törvényt, a szombat innepet. a körülmetélkedést, a levitái tisztulási törvényt is szem előtt tartja, üdvözül-e ? Justinus: Igenis üdvözül, legalább az én hiteti szerint, ha egyúttal a hivő pogányokat is nem kényszeríti az ő vallására, s ellenkezés esetében az üdvözülhetést tőlök meg nem tagadja. Tryphon : Azt mondod „legalább az én hitem szerintvalószínűleg azért, mert léteznek olyanok is, kik a törvény mellett buzgólkodó zsidó-keresztyének üdvözülését tagadják ? Justin : Yannak olyanok, kik azokat a testvér közösségre, sőt még a velők való társalgásra sem érdemesitik ; de azokkal én nem érthetek egyet. Ha ama zsidó-keresztyének a törvénynek szem előtt tartását a Krisztus iránti élő bizalommal összekapcsolják és a máskép gondolkozó keresztyénekkel nem vonakodnak szóba állani, sőt, mint mondatott, szombatinnepet, körülmetélkedést, s más efélét sem tukmálnak rájok: akkor azt hiszem, hogy a keresztyén testvériség jogát irányokban el kell ismernünk. Csakis azon zsidó-keresztyéneket nem tartom ama jogra érdemeseknek, akik a hivő pogányokat a mosaicus törvény megtartására akarják minden áron kényszeríteni, s anaak nem teljesítése miatt tőlök minden közösséget megtagadnak. Azon pogány-keresztyénekről ellenben, akik a szigorúbb zsidó-keresztyénektől a mosaicus törvény elfogadására rá hagyták magokat vétetni, de e mellett Krisztus hitvallásához ragaszkodnak, azt hiszem, hogy üdvözülni fognak." íme ilyen volt a Krisztus vallása a keresztyénség első két századában, tele élő hittel a szellem mindenható erejében, tele önfeláldozó szeretettel, szelídséggel, s más véleményüek iránt való határtalan humanitással. Amint azonban a harmadik században a hitvallások tudós formulázása megkezdődött, amint körülírni akarták azt, ami természeténél fogva körülirhatlan, es a vallás lényegéül azon subtilitásokat kezdték tekinteni, amiket öntelt tudósok henye óráikban kigondoltak és kivülök senki nem értett, tán magok sem, s amint ennek folytán a vallás ismét a papi rend kizárólagos sajátjává vált, — azon időtől fogva Krisztus szelleme, az alázatosság, szelídség és humanitás lelke az egyházból mind jobban jobban kiköltözik, s csak egyes, az egyháztól többnyire üldözött egyének működésében ismerünk rá ama szent tűzre, melynek szikráit Jézus első követőinek keblébe oltotta, s azóta nem szűnt meg melegíteni és boldogítani mindazokat, kik magokat világi érdeknél és öröklött előítéleteknél fogva előle el nem zárják. Sokkal jobban ismerem azonban a gyakorlati élet követelményeit, semhogy percig is helyet adhatnék az ábrándnak, miszerint a vallás azon eszményi alakban, vagy a valósággal egyezőbben szólva alaktalanságban, melyben első föllépésekor látjuk, rendezett társadalmi viszonyok közt is maradandóan fennállhatott volna. Hogy a vallásnak a lelkekre való hatását kiterjeszszük, hogy szivtörődést, és áhítatot támasszunk, a puszta elemző észnél sokkal élénkebb lelki tehetségek segélyét kell igénybe vennünk ; fel kell a lélek minden alkotó tehetségét költeni, a szép iránti gerjedelmet, a szeretet hatalmát, s a sziv éltető forrásából fakadó minden nemesb érzelmet, szóval az élet azon magasabb költészetét kell működtetnünk, mely az ideálokat teremti és a vallás eszméit symbolizálni képes. Más íelől a vallás, mint társadalmi tényező, nem lehet el közegek nélkül, melyek azt ápolják, terjeszszék és fenntartsák; szintúgy nem lehet el intézkedések nélkül, melyek ama célok elérhetését neki biztosítsák. Mindez pedig nem eshetik meg a kormányzásnak bizonyos neme nélkül. A gyakorlati életben tehát a valláshoz rendezett cultuson kivül egyházi intézmények és megállapított kormányzat elkerülhetlenül szükséges kellékek. S valóban bámulatos a tapintatosság, mely az ős-egyházat e gyakorlati kérdések megoldásában is oly szerencsésen vezette. Ők meg tudták egyeztetni a szabadságot a renddel, az egyén elsajátithatlan jogosultságát a társadalom követelményeivel,szóval szabályozták a kormányzatot, a nélkül, hogy más eszközöket vettek volna igénybe, mint a melyeket a vallás-erkölcsi élet önként nyújt, Mennyire más alakot Ölt Jézus isteni müve a 4-dik századtól, vagy azon időtől fogva, midőn Cons tantin alatt diadalmaskodván, uralkodó egyházzá lett és a hatalommal szövetkezve lassankint tisztán papi, a társadalom többi tagjaitól különvált érdekű testület, hierarchia alakult! Hiu erőlködés volna, ha a római hierarchia növekedését és végkifejlését egy rövid értekezés keretébe, habár csak vázlatosan is, beszorítani akarnám ; de nem hagyhatom emlitetlen a tényt, hogy mig Jé-21*