Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

zett társas életével. A tulajdonjogról szóló fogalmak a legzavarosabbak, mely miatt nálunk a mezei rendőrségi kihágások sűrűbbek, mint talán bárhol másutt a világon, nem is említve azt, hogy a községi lakosok főleg a téli évszakban az apróbb tolvajlások által, helyenként, örökös aggodalmak közt tartatnak. Mig Angliában, ugy szólva, hirből ismerik az adóhátralékot és Zürich kantonban nincs szüle, ki az iskolai adót önként ne fizetné, nálunk a polgári és az egyházi adóknak majdnem fele része elkésve fizettetik és a lakósok igen nagy része, habár a fizetés módjában állana, bevárandónak tartja a megintést és a végrehajtást. Kétségenkivül e baj egyrészét a szerencsétlen politikai viszonyok is okozták, de ott is jelen van, hol ezen ok többé be nem vehető. Gazdasági és olvasó-egyleteink, lelkészi és tanitói-testületeink amiatt szenvednek legtöbbet, mert a tagok egy része a felvállalt kötelezettségeknek nem tesz eleget. Nemcsak az Önkéntes felbuzdulás és tevékenység tartozik a kivételek közé, hanem a kötelezett munka is nagy részben elmarad. Hatósági életünk és működésünk egy kórállapot kifejezése, melyben a fejetlenség harapódzott el, és tán sehol a világon nem marad annyi törvény és annyi határozat foganatlanul csupán papíron, mint mi nán álunk. A mit G a m b e 11 a nem rég a francia nemzet kebelében a császárság által elárasztott corruptióról mondott, hogy t. i. „mivel elvesztettük amaz uj életre keltő hatalmat, mely nélkül semmi sem állhat fenn és semmi sem diadalmaskodhatik e világon, t. i. a kötelesség és erény eszméjét; egy pillanatig azt voltunk kénytelenek látni, hogy Franciaország örökre elveszett", — csaknem ugyanazt mondhatjuk nemzetünkről is. Valamire van szükségünk, a mi több mint, minden tudomány és gazdagság, a mi a nemzeti élet alapját képezi, * melyen jelenünk és jövünk építve van, mely a népjólét és a népszabadság első föltétele, mely nélkül „Róma ledől s rabigába görbed." Ez az erkölcsi érzet. E nélkül a kultura és a fejlettebb társadalmi intézmények sem meggyökerezni sem üdvös gyümölcsöket * teremni soha sem fognak. Ezen erkölcsi érzet ápolása az egyház feladata. Ez oly munkatér, melyet isteni hivatásánál fogva neki kell magára vállalnia, mely merőben pusztán áll, ha ő fel nem lép reá, s ha itt teljes erejéből hiven és kitartással nem fog működni, megérdemlendi, hogy az emberiség jobb szelleme tőle elforduljon. A lelki éhség és szomjúság igen nagy. Mindenekelőtt ezt kell kielégítenünk, s mint szentek egyesületének első sorban szentségre és erkölcsi komolyságra törekednünk. Vallásos erőre és világosságra s az erkölcs újonnan fölelevenitésére van égető szükségünk; igazságra és valódiságra, mely nem üres alakzatokba, szenteskedő cselekményekbe és szokásokba s a tudomány és az emberi szellem fejlődése által túlszárnyalt hagyományokba helyezi a kegyességet, s az egyháziasságot nem politikai és nemzetiségi tüntetések eszközéül használja fel, hanem a mely átvigye a vallás nemesítő hatását a családok tűzhelyére, a szivekbe, jellemünkbe, munkáinkba s a gyakorlati élet minden ágába és foglalkozásába, mely a demokratia fogalma szerint főhatalmat nyerendő népet ekép szent néppé tegye s bele az eszményiek iránt tiszteletet oltson. Ez a nagyszerű növelői hivatás, mely korunkban az egyházra vár s ezen a ponton szerezhet ismét örök érdemeket magának a nemzet előtt. Azon mellékes rnükedvelési téren pedig, melyen eddig főfeladata hátrányára járt, ezentúl más hivatottabb tényezőknek fogja helyét átengedni. Hajdan az egyház, mint egyetlen egy nagy szövetség, mely az embereket magasabb érdekek szempontjából egyesitni képes volt, politikai tekintetben is nagy eredményeket vivott ki. Állami fennmaradásunkat a keresztyénségnek és a keresztyén miveltségnek köszönhetjük, melyhez őseink ragaszkodának ; nemzeti szabadságunk és alkotmányos jogaink pedig a protestáns egyház kebelén találtak mindig ápoló karokra és biztos menhelyre. Mai fogalmak szerint az egyház mint állami tényező többé nem szerepelhet, annál kevésbé, mert az állam mit sem törődik tisztviselői és polgárai hitével ; a nemzeti szabadság és az alkotmányos jogok m gtalálták a magok természetes és legméltóbb közegeiket és biztosítékaikat, melyek hajdan nem léteztek, t. i. a népképviseletet, felelős kormányt, sajtót, klubbokat, gyülekezeti jogokat. Ezekkel szembe az egyház nincs hivatva ós nincs jogosítva többé politikai irányzatok képviselésére és ápolására. Mellék missióit, melyeket léte folyamán önfeláldozó buzgalommal elvállalt, dicsőén bevégezé, ápoltjait nagykorúságra és erőre segité, eljött az ideje, hogy önmagáért éljen. Multunkhoz is, a mennyiben a nemzetiségnek és önkormányzati jogoknak támasza voltunk, csupán ugy maradhatunk hivek most, ha azt az erőt adjuk meg a nemzet fiainak, melyről fennebb szó volt, s ha a haladás útjában azon intézményeinkkel, melyeket tökéletesbekkel helyettesíteni lehet, torlaszokat nem emelünk. Mindenkinek saját terén kell munkálkodnia, hol legilletékesebb, s egészen be kell tölteni a helyet, me*lyet elfoglal. Ezen egyszerű és természetes törvényt soha sem lehet megsérteni anélkül, hogy a szigorú visszatorlás el ne maradjon. Az egyház, mai fogalmak szerint nem lehet egyéb, mint vallás-erkölcsi célú társulat. A mily mérvben fogja tehát tapasztalni, hogy a világi növelés terén az eddig hiányzott alkalmas erők készen leendnek s azon több hivatással és nagyobb szerencsével működhetnek mint ő, abban a mérvben fog onnét viszszavonulni,s fogja képességeit tulajdonképi létcéljának hathatósabb követésére fordítani. Ha ezt nem tenné, a sötétség hatalmasságainak fogna kezére dolgozni s önmagát rontandja meg. Ezen törvény követésében nem fogja feltartóztatni az afeletti aggódás sem, hogy nem fog-e az ekép gondjai alól kibocsátott iskola ellenséges elemek hatalma alá jutni, minők a katholicismus és az osztrák absolu-16*