Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

ezen erő az egyházakra nézve a szellem és a buzgóság, melyet maga körül terjeszt s tagjaiba átönt és táplál. Hajdan, midőn a népoktatással az egyházon kivül ugy szólva senki sem törődött s midőn a társadalmi élet fejletlensége éa elszigeteltségei mellett a gyermekkori benyomások az egész élet felett megtartották uralkodó befolyásokat, az egyháznak külön iskolákat kellett tartania, mert, ha ezt nem teszi, hivei semmiféle növelésben sem részesülnek s a vallás tanait és kül formáit el nem sajátíthatják, s közelebb a protestánsoknál, az egyházi beszéd és a biblia sikeresb értésére el nem juthatnak. Ezen iskolák azonban, a mint e felől az orthodoxok sűrűen panaszkodnak, már ennek a kornak valamint a megelőzőnek is, oly egyéneket növeltek, kiknek igen nagy részénél nincs meg az egyházias érzület kellő mérvben. Az a kérdés tehát: hogy azon célt, melyet régebben a külön felekezeti iskolák által őseink elérni törekedtek, nem lehet-e a mi megváltozott viszonyaink közt más uton ép ily mérvben vagy tán még jobban elérni ? Hogy a hivek átalános emberi növelésben s oly miveltségben részesittessenek, melynek közlése minden felekezeti iskola feladatának felerészét képezi, ahoz ide-tova nem lesznek többé szükségesek a felekezeti tanodák, miután ezen növelést és miveltséget az állam minden honpolgárra nézve kötelezővé tette, s azok elérésére biztosabban célhoz vezethet? eszközöket ajánlott, mint a minőkkel eddig az egyházak rendelkeztek . Hogy pedig a hivek azon vallási szellemet, tanokat és formákat elsajátíthassák, melyek közlése a felekezeti iskolák feladatának másik részét tette, s mely feladatnak ezen iskolák csak tökéletlenül feleltek meg, ezen célt, mely csakugyan létalapjához tartozik minden egyháznak, tévedés azonosítani a felekezeti iskolával, miután azt valamint más országokban, "ugy nálunk is el lehet érni sajátlagos felekezeti tanodák nélkül, s egyszersmind ugy vélem ennek érdekében többet is kell tenni, mint a mennyit egyházi iskoláink eddig tettek. Az egyháznak szabadságában áll, sőt kötelessége is vallási növelésben és oktatásban részesíteni az ifjú nemzedéket, arra kiválasztott alkalmas órákban, bármiféle tanodába járjanak is azok. Meglehet erre nem lesz annyi ideje mint saját iskoláinál, de megjegyzendő, hogy a vallásosság felébresztése kevésbé függ a közlött ismeretek tömegétől, mint inkább az érzületre hatástól, továbbá, hogy mig az eddigi mód szerint az iskoláztatás, tehát a vallásos nevelés, átlag, legfelebb 4—5 esztendőre szorítkozhatott, a törvényben most már 9 évre terjesztetett ki, mely idő alatt az eddigi eredmény kevesebb óraszám mellett is elérhetőnek Ígérkezik. Egyébiránt nekem ugy tetszik, s e részben talán minden növelő egyetért velem, hogy a vallási és erkölcsi iskolai növelés sikere merőben kétséges és bizonytalan, ha annak a növendék otthoni környezete is folytonosan segítségére nincsen s ha az később, serdülő korában, folytonos ápolásban és támogatásban nem részesittetik. S itt jövünk rá arra a dologra, mely miatt nálunk az ifjúság vallási növelése átalában ki nem elégitőnek mutatkozott. Iskolai vallástanitásunknak nemcsak a tanmód hiányosságai miatt nem volt és nincs kellő foganatja, hanem a miatt is, mert a tanitó és a szülék működése közt nem volt és nincs meg a kellő összhang, s a gyermek a mennyire épülhetetett vallás-erkölcsi tekintetben a tanoda falai közt, ugyan annyira esett hátra az otthoni és utcai behatások következtében. Ide járult még az a baj, hogy az egyház vallásos növelése épen akkor szűnt meg rá nézve, midőn arra a legnagyobb szüksége lett volna, t. i. a serdülő korban, midőn eddig nem érzett vágyak és eszmék hevítik az ifjú embert, miclőn mint a ki némi önállóságra tett szert, először lép be a társaságokba, s tetteinek urává leszen. Ez a korszak, ha gondos vezetés és folytonos oktatás alatt nem találja az ifjút, még ha korábban jól indult és szelid természetű volt is, legnagyobb részben elvadítja és természetéből mintegy kivetkőzteti. Az egyháznak tehát, ha azt akarja, hogy az a szellem, mely őt fenntartani hivatva van, az uj nemzedékbe is átplántáltassék, mindenekelőtt oda kell törekednie, hogy ez a szellem azokban legyen meg, kikkel az uj világpolgár legtöbbet érintkezik s kiknek példáját ösztönszerűleg követni szokta. Ha az egyház társadalmát valami általános kóranyag hatja át, előbb okvetlen a felnőtteknek kell átmenniök a tisztulás és gyógyulás folyamán, különben ép és erőteljes nemzedék nem fog előállhatni. A gyermeknövelés titkaiba legmélyebben látók kimondák, hogy a vallásos képzést illetőleg a legfőbb és a döntő befolyás a családoknál van. Ha a ház nem isten temploma, ha a gyermek szivét és lelkét az anya nem termékenyíti meg, lehetetlenné válik a társadalmi élet fejlesztése és reformja. Ezt az eszmét fejti ki P e s t a 1 o z z i is „Lienhard és Grertrudjában." S ide vonatkozólag mondja Schiller a nőkről; „Der Menacheit Würde ist in Eure Hünde gegeben, „Bewahret sie! „Sie sinkt mit Euch, mit Euch wird sie sich heben." S ez az a tér épen, melyre tekintetve a mi nemzetünknél szomorú sülyedést találhatunk. Nemcsak az időszerint fennálló egyházak iránti közönyösség van rendes körülmények közt átalában elterjedve, hanem a vallás és erkölcs leglényegesebb eszméi is annyira meg vannak támadva, az erény, a lelkiismeret és a kötelesség annyira elvesziték hatalmokat a tömegeknél, hogy ugy látszik mintha társadalmunkat ez időszerint nem a benső erő, hanem pusztán a külső kötelékek tartanák. Az erkölcsi szüzesség, a családi élet tisztasága elhanyatlott. A magán jellem becsületessége ritkán található. A szülék a növelés kötelmeit egy részben nem értik és nem érzik. A nép kebelében, mint ezt a hihetetlen mérvben jelentkező rablások, a választási mozgalmak és véres kihágások mutatják, oly szenvedélyek forronganak, melyek nyílt ellentétben állnak a kor humanismusával és rende-