Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-19 / 8. szám

vagy roszszul, vagy épen félreértvén, roszszul is szerkesztett. Még inkább megerősített meggyőződésemben a ,, ca* folat" másik része, melyben Y. J. ur, felhagyva minden érveléssel és okoskodással, másba, mint kis gyermek az anyja szoknyájába kapaszkodik. Itt botlásai, bukásai egyedüli védelmére csak azt irja, hogy „Szénásy Sándor is egy értelemben van vele." No már, én készörömest elismerem — igazi balgaság volna el nem ismerni — hogy Szénássy ur olykori peccadilloi dacára, — uram isten, hiszen : „hétszer esik el az igaz és felkél," azt mondja bölcs Salamon — hogy ő, mondom, valódi tudós, jeles philologus, és jól tud latinul. Ámde még sem XIV. Lajos, a ki azt mondhassa, hogy „la philologie c'est moi !" nem Zsigmond császár, ki azt állíthassa, hogy „major sum quam omnes grammatici!" nem Mohamed hegye, melyhez okvetetlenül hozzá kell menni; és mindenek felett nem Pytbagoras, hogy „avrog £^a"-ja döntsön. Szóval, tudományban nem utolsó szó a tekintély. Végre — és ez az utolsó jellemvonás, melyet a „cáfolat"-ból szedtem ki — a g. ig. ur rosz tacticus is. ö t. i. saját auctoritását is devalválja, midőn bevallja, hogy csak azért bizonyít Sz. úrral, mivel azon egy forrásból merítettek mindketten. Szavai : „És ha — többnyire Szénássyra hivatkoztam, ez azért történt, mert az ő jegyzetei szintén német tudósok tanulmányozására bizonyítanak." Én pedig azoknak, kik bírálatomat figyelmökre méltatták, azt kiáltom : „Te csak fújjad, pajtás, ne higyj a németnek." Az utolsó szóig áll mind a mellett a mit ismertetésében irt B r a s s a i. [8 110 LA ÜGY A népiskolai kérdés és a magyar protestáns egyház hivatása. (Vége.) Ha csupán a multak tapasztalataitól kérnénk is tanácsot, több pontra nézve óva intene az bennünket, melyeken az egyház elégtelensége elpalástolhatatlanul kiderült. Nem ismételve itt azt, a mit e részben már elmondtunk, csak egyet hoztuk még fel például: s ez a tankötelezettség. A mit pár évvel ezelőtt Angliában az 1868. népiskolai bili alkalmából B r u c e az országos közoktatásügyi tanács elnöke nyilvánított, hogy t. i. ott, ha a tankényszer behozatnék, a lakosság 50o/°-ka ellen erőszakos eszközöket kellene alkalmazni, ugyanazt mondhatjuk Magyarországon a mi népünkre vonatkozólag is. Ha az iskolák felekezeti intézetek, és a felekezet komolyan akarja, hogy tagjai tudatlanságban ne nőjjenek fel, sőt ellenkezőleg, törvény szabta módon oktatásban részesüljenek: kikerülhetetlenül abba a helyzetbe szoruland, melyben ugy tűnik fel, mint a ki a hivek egy tetemes száma ellenében folytonosan kényszerrendszabá'yokat alkalmaztat. S valóban a prot. egyház sokkal azelőtt, hogy a népiskolai törvény megalkottatott volna, már elrendelte, hogy az iskolai mulasztások pénzbirsággal sujtandók. Ez azonban oly tér, melyen korunkban, midőn épen sürgetjük, hogy az egyháznak semmiféle kényszerítő hatalmat sem kell adni, s midőn mindenki számára egyéni tökéletes és korlátlan vallásszabadságot követélünk, egy lépést sem lehet tenni, a mint hogy egyházunk ezen a téren benső ösztönénél fogva gyakorlatilag eddig sem tett egy erőtelies lépést sem. S ez a körülmény, hogy t. i. a vallási társulatok merőben a hivek önkéntes hajlamaira vannak utalva s ezek ellenében a felvilágosítás, kérés és buzdítás eszközeinél egyebet teljességgel nem használhatnak, egyéb tekintetben is igen megfogja nehezíteni a felekezeti növelés kivitelét, ős idők óta, s a népiskolai törvény szerint is jogában áll a felekezetek képviseletének iskoláik költségét az egyházközségre kivetni; ámde tudjuk, hogy ezen adózási rendszer eddig is, mig annak erejét a törvényes végrehajtások emelték, a folytonos és rengeteg adóhátralékok miatt átalában mily szegénységben hagyta egyházainkat s a nép kebelében eleitől fogva máig menynyi panasznak, keserűségnek és elidegenülésnek volt kiapadhatlan forrása? Ha a vallásszabadság kimondva lesz, nemcsak a szorosan egyházi célú kivetett adók behajtását fogja megtagadni a közigazgatás, hanem hihetőleg a népiskolai törvényben meghatott amaz iskolaadó-kivetési jog is fel fog függesztetni, a mennyiben az állam nem eshetik oly következetlenségbe, hogy egyik szavában azt mondja a polgároknak : „Nem lehet titeket kötelezni és kényszeríteni semmiféle vallási dologra," másik szavában pedig elibök irja: „Tartoztok fizetni oly tanintézetekre, melyeknek nyíltan bevallott célja, a növelés és tanítás egész rendszerét felekezeti elvek szerint idomítani !" Egy szóval, a teljes vallás-, illetőleg lelkiismereti szabadság proclamálása, melyet pedig nálunk az egyházkerületek is sürgetnek, a legnagyobb valószínűség szerint igen meg fogja nehezíteni a folekezetek jövendő fennállását. S ily körülmények közt létérdekeink követelik, mint a végtelen tengerre bocsátott úszónál, hogy minden erőnket életűnk fenntartására fordítsuk , a mellék terhektől pedig lehetőleg szabaduljunk. Mert a történelem és napjaink tanúsága nyilvánvalóvá tették azt, hogy az iskola korunkban ugy áll az egyházhoz, mint járulék az önmagában eg szhez. Napjainkban több külföldi államban virágzó vallásosságot és hatalmas egyházakat találunk saját felekeze.i iskolák nélkül. A régibb időkből is azt látjuk, hogy nem az iskolák szülték és tartották fenn az egyházakat, hanem egészen ellenkezőleg. Azon elmélet tehát, mintha a felekezeti iskolák létalapjai és életerei volnának az egyházaknak, ta • pasztalati tények által meg van döntve. Minden társadalmat az az erő tart fel, mely azt életre szólította, s 16