Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-12 / 7. szám

fölforgatná s általában a történeti s pozitív alapokon való fejlődést lehetetlenné tenné: mindemellett, is, valamint eddigelé igencsekély mértékben foglalkozhattam B. úrral és lapjával, — ugy ezentúl még sokkal csekélyebb mértékben tehetem és fogom is tenni azt; — nemcsak azért, mert utálom a polémiát s azt tartom, hogy a gyakori polemizálás lealjasitjU a tudományt és irodalmat, az irókat és a közönséget pedig, kisebb nagyobb mértékben demoralizálja, hanem azért is, mert erősen hiszem, hogy azon ügyet, a melynek a Figyelmezővel szolgálatában állok, előmozdíthatom polemizálások nélkül is. Az iskolaügyben, már semmi tüzetes harcra nincs szükség. Kormányunk közoktatásügyi politikáját és terveit nemcsak a felekezetek közérzülete, de a valódi liberalizmus és a tudomány is elitélte s hiszem, hogy ha szükség, még jobban is el fogja itélni ezentúl. Különben vége van a napoleoni politikának, amelynek egyik meg zápult tojása volt a mi kormányunk közoktatásügyi politikája is. Ha bármi erőhatalom csakugyan összeállitná s valóban meginditná is e politika gépezetét: rövid idő alatt összetörné azt az élet és tapasztalás próbája. Vallási elvek és irányzatok dolgában sincs szükség arra, hogy a Ballagi ur lapja elleni polemizálással töltsük be a drága tért és időt. Az általam vészesnek tartott irányzatot, miként nem B. ur találta fel, ugy a mi saját irodalmunk mezején is bizonynyal nem egyedül ő képviseli. Én nem tudom, hogy az ő lapja független lett volna valaha az oly sok gyarlóságokkal terhelt pesti sajtótól, s erősen hiszem, hogy valamint az „istenfélő" Vilmos csufolásával osztozkodik a népszerűség dicsőségében: ugy ha majd a szellő másunnan és másként fu, a B. ur lapjától is hallani fogunk másféle nótát is. A Figyelmező igyekszik magát a hazai sajtótól is, mind a vallás, mind az iskolaügy mezején teljes tökéletesen függetlenné tenni ; az egyetemesebb értékű vallási és iskolai kérdésök mezején éppen nem arrogál azonban magának eredetiséget, hanem őszintén hiven és szabadon csatlakozik az irányával egyező külföldi mesterekhez és tekintélyekhez. Teljes tökéletes mértékben biztos és nyugodt lehet tehát a felől Ballagi ur, hogy a Figyelmező, az o személye, lapja, vagy bármiféle vállalata ellen berzenkedni és dühösködni nem fog, sőt nem fog az ő bármiféle viselendő dolgaira is legkisebb tekintettel sem lenni, hanem igyekszik szolgálni a közügynek tiszta szándékkal, Őnzéstelenül. Végre szabad legyen a lelkésztársakhoz intézni egy igen komoly őszinte szót. Igen szomorú és szégyenletes dolog lenne az, ha az olvasó közönség s különösen a lelkészek, a protestáns egyházi irodalom és mivelődés mezején, csak olyforma viszonyban lennének az Írókhoz, mint a romlásnak indult római nép volt a gladiátorokhoz, vagy a debreceni vásárra bejövő egyszerű falusi nép van az általa bámult kötéltáncosokhoz és birkózó komédiásokhoz. Isten őrizzen bennünket az ily állapottól. A protestáns egyházi közügyek mezején való harcot Péter és Pál egymással való birkózása el nem dönti soha, sőt voltaképen meg sem indítja. Harcolni kell a harcot mindnyájunknak, és minden protestáns lelkésznek hordozni kell hiven az egyházi ós iskolai közművelődés mezején is a munka terhét, mint a Krisztusnak jó vitézeihez illik. Rövidebben szólok: az említett célból a lelkészi tudományos értekezleteket, ha valaha, most mindenesetre meg kell alakítani minél elébb; azokban közügyeink felett eszméket cserélni, vitatkozni, s a külföldi s főként a német protestáns egyházi és iskolai élet és irodalom mozgalmait és eredményeit, minél tüzetesebb figyelemmel kisérni; mert különben, különösen mi, magyar református lelkészek, szomorú és sivár elszigeteltségünkben s közügygyei együtt igen vészes és szánandó helyzetbe juthatunk. Ut juguleat homines, surgunt de nocte latrones Ut te ipsum serves non expergisceris ? Révész Imre. ii természettudományok szánandó helyzete gymnázfumaiiikbaii. Nem ritka eset, hogy a tudomány a távolesőt, a rendkívülit hamarabb vonja kutatásai körébe, mint amit közel ér, ami mindennapi; s minthogy a tudomány kutatása, fürkészése nem egyéb, mint a nem ismertek megismerése utáni törekvés, mely vágyaink kielégítésében nyilatkozik, nem tudom ez esetben áll-e azon lélektani törvény, hogy „elsőbben mindig csak a kisebb vágyak kielégítése jő elő, később a magasabbaké, melyek előtt a kisebbet mindenesetre ki kell elégítenünk." A természet az, melyben élünk, vagyunk és mozgunk. Ennek minden egyes tárgya, lehet mondani, igazi rokonunk, valódi barátunk, s még is a tudomány, mely ezzel foglalkozik, a n.üvélők kevés száma miatt parlagon hevert eddig, mig más tudományok mondhatni igazán termékeny mezővé váltak. De mindennek el kell végre maga érdemlett helyét foglalnia. A természettudományok is oly hosszas elhagyatás után hatalmas művelőkre találtak, s hogy mily eredménynyel jutalmazták a művelők fáradalmait kitűnik abból, hogy bátran elmondhatjuk, miszerint a jelenkor tudományává lettek. — Ki e tudományokkal csak ez előtt 15—20 évvel foglalkodott is, csodálkozva látja maga előtt a legújabb felfedezések egész tömegét. Láthatja, hogy különösen az utóbbi évtizedek buvárlatai lerántották a fátyolt a természetnek számos titka és rejtélyéről, melyek a gondolkodót egyaránt bámulatra ragadják ugy a természet nagyszerűsége, mint a felfedezéseket eszközlő emberi ész és kitartás felett. E tudományok egyik ága az úgynevezett „Természettan, "már jóval ez előtt szép állást foglalt el a tudományok között, mig a másik ága, mely még mai nap is