Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-12-18 / 50. szám
1571 16t S litikai ujabb fejlődését, a kort mozgató eszmék történetét előnkbe tárja. Midőn Gyulai ily dicséretekkel halmozza el e két tanulmányt, s midőn a második kötetben foglalt tanulmányokról is hasonló elismeréssel nyilatkozik, mi oly kitűnő iró és kritikus Ítéletét, mint Gyulai Pál, kész pénz gyanánt fogadhatjuk, s azt hiszem nem követünk el lelkiismeretlen dolgot, ha csupán az ő Ítélete folytán, Kemény Zsigmond tanulmányait a közönségnek ajánlani bátorkodunk. Magyar költők élete. Toldy Ferenctől. Első kötet. Mindkét kötet ára 3 forint, 60 krajcár. Toldy Ferenc ily cimti munkájában a magyar költők azon életrajzai vannak összeállítva, melyek részint irodalmi kézikönyvében és irodalom történeti olvasókönyvében az illető írók jelemzésére kiválasztott mutatványokhoz bevezetésül szolgálnak, részint más munkákban voltak elszórva, részint végre, s nem kis számmal, egyenesen a jelen szerkezet szükséges kiegészítésére készültek. Ami ez életrajzok közül főleg a jelen század költőinek életrajzait becsessé teszi, az azon körülmény, hogy Toldy amaz irók legnagyobb részével személyes ismeretségben és levelezésben állván, saját magának volt alkalma fejlődésük menetével, gondolkodásukkal, nézetekkel megismerkedni, s igy módjában volt a történeti holt adatoknak életet kölcsönözni, s jobb megértésükre nem ritkán kulcsot nyújtani. A nagy becsű munka tartalma ellen ha lehet kifogásunk, az csak az, hogy némely helyen szerző az irályra nem fordított elegendő gondot, pl. a 113-ik lapon, Balassa életrajzában, hol egy alig megemészthető, „ki" és „mely"-lyel agyonhalmazott constuctio éktelenkedik. Egyébként mondanunk sem kell, hogy a kitűnő szerzőnek ugy ezen, mint „összegyűjtött munkáidnak eddig megjelent kötetei irodalmunknak valóságos nyereménye. L e v e 1 e k. Száműzetésében irta Szemere Bertalan. Ära 2 forint. Szemere 1849—1862-ig írott leveleiben hazánk akkori szomorú állapotának hű képét nyerjük, minek folytán e levelek kiadása által különösen a történetírók nagy kincs birtokába jutottak. Ezzel azonban korántsem azt akarjuk mondani, hogy ama gyűjtemény kizárólag csak a történészeknek kincs, s nekünk és a közönségnek nem az ; mert, ha félrevezetők jpiem akarunk lenni, be kell Vallanunk, miszerint Szemere levelei ránk és a közönségre nézve is ép oly nagybecstiek, mint a történészekre nézve, csakhogy még mi csak gyönyörködünk azok -ban, addig az utóbbiak fel is használják, hogy ugy szóljunk : értékesitik. Ajánlanunk e munkát — ugy hiszem — szintén fölösleges. Tompa összegyűjtött költeményei. Kiadták barátakArany János, Gyulai Pál, Lévay Józsefés Szász Károly. III. IV. és V. k ö t e t. Ráth e munkát a költő özvegyétől tudvalezöleg drága pénzen vette meg, azon reményben, hojy mint a magyar közönség egyik legnagyobb és legkedvencebb költőjének munkája nagy keletnek fog örvendeni, s a belé fektetett tőkét ha nem is kétszerezi meg, de legalább behozza. Fájdalom azonban, Ráth e reményében csalátkozott, legalább a munka eddigi keletéből következtetve. Mi és laptársaink nem szűnünk ugyan meg a derék kiadót biztatni, hogy most már a munka teljesen megjelenvén, jobban is fog kelni, s a közönségnek sem győzzük eléggé ajánlani (sajnos, hogy Tompa művei ajánlásra szorulnak) e kitűnő költeményeket ; de mindez nem használ, ha az irodalom pártolói mégsem nyitják meg erszényüket, Most ismét föhivjuk olvasóink figyelmét Tompa költeményeire, azon óhajjal, vajha ez ismételt fölhívásunk végre valahára viszhangra találna ! A „Figyelő." Irodalmi és szépművészet i h e t i 1 a p. Szerkesztő: Szana Tamás. Kiadja: Aigner Lajos. A sok ephemer szépirodalmi lap közt szinte jól esik az embernek egy olyannak megjelenéséről értesülni, mely hogy hosszuéletti és maradandó becsű leend, erről a szerkesztő ügyessége, s annak jó hírneve, a jeles munkatársak és a kiadó áldozatkészsége egyiránt kezeskednek. A cél, melyet a januártól hetenkint megjelendő lap maga elé tűzött, az, hogy közművelődési érdekeinket minden iráuyban fölkarolva, előhaladásunknak ugy a tudomány, mint az irodalom és művészetek terén hű tükre legyen, s röviden mindazon mozgalmakról értesítse az olvasót, melyek a nemesebb szellemeket hazánk határain belül és kivül foglalkoztatják. Ily szép, ily nemes célt tűzvén ki az említett lap maga elé, az irodalom pártolói bizonyára rajta lesznek, hogy ez egyetlen folyóirat, mely tudományos, irodalmi és szépművészeti érdekeink képviselése céljából indult meg, s erre leginkább hivatva van, — el ne bukjék. Hogy a „Figyelő" meg fogja érdemelni a pártolást, ezt a mutatványkép megjelent első szám tartalma hinnünk engedi. Az első számban ugyanis a következő cikkek jelentek meg. Törekvésünk, Szana Tamástól. A magyar irodalom ébredése 1849. után, P. Szathmáry Károlytól. Machdunkuli, Vámbéry Ármintól. Bauer őrnagy hagyományai 1848- és 49-ből, Vadnay Károlytól. Angol irodalom, Ábrányi Emiltől. Lapszemle. Tárca; Pomára Ileinetöl, fordította Szász Károly. Egy szó a halál után, rajz, Beöthy Zsolttól. Irodalom. Szinliáz. — A mi a lap kiállítását illeti, az a kiadónak valóban becsületére válik. Végül még csak azt kell megemlítenünk, hogy a „Figyelő" előfizetési ára egész évre 8 forint.