Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-12-18 / 50. szám

1578 16t S Ki tanítsa a vallást a népiskolában. Mutatvány a sajtó alatt levő „A keresztyén vallástanítás a népiskolában. Elméleti és gyakorlati utmutató" s. t. b. cimü munkából. A legjobb módszer is eredmény nélkül leend és a legügyesebb tanítás is eredmény nélkül maradand az életre nézve, ha a tanitó személyisége nem a valódi. A vallástanitónak ép ezért nem elég tanítónak, szükséges mesternek is lennie. A tanitó tanítja azt, a mit tud, de a mester adja azt, a mivel bir, a mi ő, a mit ő szeret és a miért Ő él. Azt mondja Schüren.: a minek a tanitó által a gyermekben élővé kell lenni, szükség előbb a tanítóban élőnek lennie. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a tanitó igazán keresztyén jellem. Az ő előképe után emelkednek fel a tanítványok, mondhatnánk növekednek föl az istenhez. Már korábban láttuk, hogy a vallásnak az egész embert át kell hatni, lélekerőit öszhangban fejleszteni, hogy nem elég ha csak az értelmet világítja meg, nem elég ha csak a szivet nyugtatja meg és nemesiti meg, hanem kell, hogy az akaratot is megerősítse, megszentelje. Ha ez igaz, akkor a vallástanitáshoz egész ember kell, oly ember, ki a vallást a maga egész teljességében felölelte és a kinek tanítása és élete arról tanúskodnak, hogy a vallást birja és őt a vallás áthatotta. Vallást csak az adhat, a kinek vallása van, a mivel az ember nem bir, azt nem is adhatja másnak. A mint értelem nélkül a gyermek értelme ki nem fejlődhetik, ép igy nem lehetséges sziv nélkül a szivre hatni, jellem nélkül szép jellemű személyiséget növelni. Lehet vallást tanitani és semmi vallással sem bírni, csakhogy ily tanítás folytán nem kell várni, hogy a gyermek vallást nyerjen. Csak hallgassuk meg egynémely iskolában az úgynevezett vallástanitást, csak figyelmezzünk arra, a mit egynémely tanitók gyermekeikben megdicsérnek, vagy gyaláznak, csak tekintsük meg a nyilvános vizsgálatokat, csak vegyük észbe, hogy még a konfirmándusoknál is mennyire megelégesznek napjainkban a tudással — és vegyük elő újra a dolgot és tekintsünk ennek mélyére és tekintsük*meg,váljon az a gyermek, a ki a vallásos dolgokban a legszebben tud felelni, a legszebb, legőszintébb,a legbecsületesebb, a leghívebb életü-é, és meg fogjuk érteni, hogy a vallást tudhatja valaki a nélkül, hogy birná azt. Ha az, a mit a gyermekek a vallásos tanításból nyertek, valóban erő, akkor kell, hogy ez bennök uj, istenfélő életet teremtsen és ezen benső élet kell, hogy külsőleg is nyilatkozzék, legközelebb azon viszonyban, a melyben az iskolában egymáshoz és a tanítóhoz állnak. Igazmondóság, becsületesség, egyetértés, nyíltság, engedelmesség, figyelmesség, rendesség és jó erkölcs: ezek azon erények, melyek azon iskolában előjönek, hol a tanitó igaz hűségben tanítja növendékeit az Isten igéiben. A hol ezen gyümölcsöket nem találhatni meg, ott vau valami fogyatkozás a vallásos tanításban és nem hízelkedhetünk magunknak, hogy magában a tanításban van ez. Az embereket épen nem beszédjükről, hanem cselekedeteikről ítélhetjük meg (gyümölcseikről ismeritek meg őket) és a vallástanitó képessége nem annyira az iskolai vizsgálat fényében nyilvánul, mint azon szellemben, a mely iskolájában uralkodik. Szükséges, hogy a tanitó szeretet embere legyen, nem azon szereteté, a melyet gyengeségnek neveznek, hanem azon szereteté, a mely azon van, hogy szent buzgósággal a legmagasztosabbat és a legnememesebbet, az istenországát az einbertermészetbe átültesse. Amaz igazi, atyai szeretet nélkül, a mely szelíd és barátságos és e mellett komoly ós szigorú, derék tanitó nem képzelhető. A ki nem ilyen, hasonlít az égő gyertyához, mely világit, de nem melegít. A mint a rajztanítónak rajzolni kell tudni, ugy a vallástanitónak szeretni kell tudni, mert a vallás szeretet. Szeretet nélkül nincs vallástanitó ! Ezen szeretetnek nyilvánulni kell a tanításnál ép ugy, mint a nevelésnél, a beszédben, mint a cselekedetben, a dicsérésnél, mint a büntetésnél. Midőn az ur Krisztus, ama legkeményebb szavait mondá Jerusalem felett, könnyekkel teltek meg szemei. És a szeretethez kell, hogy az igazság is járuljon. Igaznak kell lenni a tanítónak. Ha beszéded képmutatás, akkor ha még oly kegyeskedve, még oly összekulcsolt kezekkel és fölemelt tekintettel beszélsz is az Istenről és az isteniekről, a te gyermekeid bírnak azon finom érzékkel, a melynél fogva azonnal tudják, hogy te épen nem vagy a keresztyén igazság példánya. Légy azért igaz mindenben, még a legkisebben is. A mit te magad nem tartasz igaznak, inkább hagyd el — jobb, mint ha a biblia szavát kritizálod és ez által a tapasztalatlan gyermeket kétségbe ejted az igazság fölött. Igazságszeretet és lelkiismeretesség nélkül senki se fogjon hozzá vallástanitóvá lenni, az ily ember épen nem való tanítónak, legfölebb béresnek. Hogy ezen igazságszeretet és lelkiismeretesség igen szépen összefér a türelmességgel, nem szükségei közelebbi bizonyitgatást. A türelmesség igen fontos és szükséges a más érzelműek gyülölésének és üldözésének jelen korában és e végett naponként kell emlékeztetni a tanítókat, miszerint a teljes igazságot egy halandó sem birja, sőt inkább minden emberiélekben ennek kifejlődése, nevelése és egyéb körülményei szerint, különböző az. Igazat adunk Goethének a midőn igy szólt: immár megvénhedtem és az urnák utait vizsgáltam, a mennyire ez halandónak szabad, ha ti is ily öregek lesztek, mint én, meglátjátok, legalább óhajtom, hogy meglássátok, miszerint Isten és szeretet synonymok. Ne gondoljátok, hogy az én türelmességem közönyössé tett engemet, azon sziv, a mely lelkének boldogságát biztosítani akarja, épen nem csinál keresetet a közönyösségből. Hálát adok Istennek, kiválóan hitemnek bizonyosságáért. Hiszem, hogy az én utamon égbe jutok és reményiem, hogy a mások is a magukén eljuthatnak