Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-30 / 5. szám

nek viszonyait, s kénytelenek vagyunk hitelt adni annak, ki neve aláírásával, tehát nyilt sisakkal elébünk lép és vádat emel valamely visszaélés ellen. Az ily fellépésnek ugyan többnyire mi adjuk meg az árát, mert olvasóink sorából egyet kettőt rendesen elidegenít, ez pedig előfizetőinknek ugy is korlátolt száma mellett minden esetre tekintetet érdemelne. De másrészről ismerjük a vállalt lapszerkesztőségi hivatás kötelességét, és bűnnek tartanok személyes tekintetek miatt a nyilvánosságot korlátolni. Hisz abban áll a szabad sajtónak egyik főáldása, hogy a kö önséguek a hivatalos visszaélések ellen biztosítékot nyújt, amennyiben a hatalmával visszaélni akaró hivatalnoknak mindig rettegnie kell, hogy a nyilvánosság kérlelhetetlen Ítélőszéke elé állíttatik. Sokkal jobban tisztelem pedig egyházunk hatóságait, sem hogy csak távolról is föltehetném felölök, hogy ők e tekintetben valami kiváltságos állást foglalni kívánnának. A szabadság emberei soha sem fogják cselekvésüket a nyilvánosság világától elvonni akarni, s azért nem kétlem, hogy a felett, miszerint lapunk hasábjain hatósági eljárás felett roszaló Ítélet mondatott, panaszkodni senkinek eszébe sem jut. — De igen is kívánhatják, hogy ami közöltetik, a tényeknek megfelelő igazság legyen ; minélfogva ezennel mi is felszólítjuk Kecskés János tanító urat, hogy beküldött állításait bizonyítsa be, vagy ki fog mondatni egyszerűen, hogy hazudott: tertium non datur. Szerkesztő. II E L F 0 1 D. Az alkalmat felhasználni igen üdvös dolog, mig elszalasztani megbocsáthatlan mulasztás ! A t. inneni ref. egyházkerület névkönyve híven mutatja, hogy a jelzett egyh. kerület kebelében létező 8 e.megye között Abauj az, hol legtöbb az anyaegyház s így a lelkészi állomás s lelkészek száma is. Igenis mutatja a sematismus, hogy Abauj 78 rendes lelkészszel bir, s e részben a 7 társmegye közül egy sem versenyezhet vele ; de azt nem tüntetheti föl : minők amaz állomások, melyeknek számneve olyan szépen hangzik, s megfelel-e azok mindenike azon kellékeknek, melyeknél fogva egy hitközség mai napon jogosan igényelheti az anyaegyház nevet. Meghiszem azt, hogy volt idő s talán nem is oly messze a múltban, midőn a mondott 78 egyház kivétel nélkül mint önálló megállhatott a magyarhoni ref. szegényebb egyházak sorában , mert az akkori körülményekhez képest meg voltak kebelében az azok által kívánt maradhatási feltételek. Úgyde csak pár évtized óta is sok tekintetben változván a körülmények és életviszonyok, mit liusz évvel ezelőtt helyesnek tartottunk, ma már tartkatlannak, elévültnek fogjuk azt ítélni. Igaz, hogy Abauj anyaegyházainak mindenike egyenként mai nap is kiadja lelkészeinek a nem rég időben e.kerületileg meghatárzott minimumot : a 300 o. é. frtot; de ám ez is jelenben quid est ad tantam sitim ? s aztán 14 egyházban mind e napig egyszersmind iskolai tanító is a lelkész ! Prot. egyházi szerkezetünk szellemében gyökerezvén a minden esetekben magunkra hivatkozás s önfentartási önkéntes kötelezettség,nem kevéslem én sok helytt a hívek részéről a megállapított lelkészi dij minimumát; hanem csekélynek tartom azt igenis a lelkészi szolgálatokra vonatkozólag főleg ott, hol a tanítói teendők is a lelkészt terhelik. De hát — ismerve szegény prot. közönségünket — hogyan segítsünk ezen sok lelkészt súlyosan terhelő állapoton ? Szerintem részünkre itt van egy alkalom, csak élnünk kell vele. Szélesen kiterjedő e. megyénkben jelenleg csakis 6 (ezelőtt 4, 5 évvel 20 is volt) segédlelkész hivataloskodik; ezeknek kevéssé érezhető hátrányára ugyan, de prot. községünk s lelkészi karunk jövője megalapítása s biztosítása tekintetéből oda kellene módosítanunk amaz ismert egyházkerületi határozatot, miszerint jövőre csakis azon egyházak ruháztatnának fel lelkészhivhatási joggal, melyek a meghatározott igen szerény minimumot, - mint kizárólagosan a lelkészi teendőkért járulandó összletet,— ki tudják mutatni chártájokban s e mellett semminemű dij-járulékért nem kívánják azt, hogy a lelkész tanító is legyen ; a 300 frtot ugyan kimutató, de tanítással egybekötött lelkészi állomások pedig egyszerűen affiliáltatnának. Ezen módosításnak már kettős jótékony eredménye leendene; a lelkészek, nagyobbított díjban részesülhetvén s kiválóan a hivatásokhoz kötött teendőkkel foglalkozván, — az apostolkodás elméleti mint gyakorlati terén biztosabb és nagyobb sikert mutathatnának fel, s nem szégyelhetnék a Krisztus evangéliumát; mig az ezen módosítás folytán affiliált, szegényebb tehetségű egyházak azon szellemi nagy nyereményhez jutnának, hogy a népnevelés, mi eddig a kettős terhet emelt egyházi hivatalnok kezelése mellett — tisztelet a kivételeknek — csakis sinlődött és pangott, virágzó állapotra juthatna kebelükben, s a kor kívánalmainak s közvetlen az ország szentesitett iskolai törvényeinek mindenkor és mindenekben könnyű erővel eleget tehetnének; mert az affiliált helyeken a volt lelkészi dij bizonyos meghatározott része a lelkészi szolgálatokért az anyaegyház lelkésze javául megállapiItatván, a felmaradt tetemesebb díjrészlet magában, vagy kevés hozzájárulás mellett, megvethetné alapját és pedig szilárdan a tanítói fontos állásnak. Mondhatná ugyan valaki az előbbi pontra vonatkozólag: igen is, ez áll; de kevesbülvén az affiliált helye-