Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-30 / 5. szám

az egyetemen egyszer választott pályáját mással cserélhesse föl. Hogyan menjen át a természettani irány növendéke a nyelvészeti vagy jogi tanulmányokra a nélkül, hogy vissza ne térjen a lyceumba s ott a latint, görögöt, bölcsészetet, régiségtant, történelmet és politikai számtant, 3 év tananyagát után ne pótolja, magántanulással, ha ugyan az illető annak költségeit megbirná, mi a tárgyak tömege mellett legtöbb esetben kérdéses lehetne, nem fogná neki az akadémiai előadások látogatását lehetővé tenni, mert hiszen a jogtanárok elejétől kezdve magyarázhatnak hallgatóik egészen másnemű előismereteinek alapján ; az ő hallgatóik lélektant, ész,erkölcs- észjogtant, azután a római állam- és jogviszonyok körülményes ismerését hozzák magokkal, sőt hozzák az egyházjogtanra vonatkozó egyházi történet tudását, hozzák a politikai számtant. (Mellesleg szólva, ki fog az iskolában e szakokban tanitani ? A tanárjelölteknek jövőre jogtudományi képzettséget iskellendszerezniök V Hasonló áll a többi szakokról is ; növendékeit mindenik tetemes szakismerettel ellátva. A ki pályát akar cserélni,mivel érettebb önismerete arra indítja,a ki pályát kénytelen cserélni? mivel a keserű szükségesség arra kényszeríti, az ugyan megjárja Magyarországon ezentúl. Avagy más országok egyetemei könnyebbé tehetik-e azt neki, ki a maga á 1-t a 1 á n o s előképzettségét a 9 osztályú intézet VI. osztályával, tehát egy porosz alsó-secundanus álláspontjával, bevégezte ? Ha b. Eötvös miniszter úr azt gondolta, hogy azon sok tévedést, melyet a 10 éves növendékek eddig a gymnasiumi vagy reál irányra léptökkel elkövettek, s melyet csak nagy időáldozattal tehettek jóvá, elfogja hárítani azáltal, hogy a pályák különválása 4 évvel későbbre tétetett : akkor a baj megkísértett orvoslása erős roszabbulássá lett. K. P. (Vége következik.) Nagyvárad, 1870, január 22-én. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap jan. 16-kán megjelent 3-dik számában, Kecskés János széplaki fitanitó, Révész Imre debreceni ref. lelkész úrhoz intézett nyílt kérdésében gyönge belátással és értelemmel fog erejét messzi túlhaladó ügybe elannyira, hogy kérdéseire, azok után, a melyek az „Adalékokban" elmondattak, a felhívottnak feleletet adni hiábavaló idővesztegetés volna. De nekem nem lehet szó nélkül hagynom azon meggondolatlanságot, melylyel Kecskés János, általában ugy a népet, mint az elöljáróságokat és egyházi hatóságokat, feltétlenül és határozottan, a tanitó meg nem hal 1-gatásával, megvetésével, kigúnyol ásával és üldözésével vádolni nem tartózkodik. És ez általános oktalan rágalom után igy szól: „Hogy a fentebbi állitásom csakugyan igaz, bizonyítja 1865-ik évről Biharmegyébe kebelezett Élesd községében lévő tanítónak szomorú helyzete, kit nt. Nagy István ur hivatalától örökre megfosztott, mit midőn a nép megtudott, a szerencsétlen tanitó ablaka alá gyűlt, talán hogy rajta segíteni akart volna ? Nem, hanem hogy a szerencsétlen tanítónak búval töltött poharát még jobban megkeserítse, örömujongva adának neki inacskazenét." Mind ezt Kecskés János tanitó ur, mint föltétlen és határozott állítást, be fogja bizonyítani, amire ezennel, becsülete alatt — ha az kedves előtte — felhivatik. Addig is azonban, ugy a magam, mint az élesdi macskazenélő egyházi nép igazolása tekintetéből kiirom az 1864-diki egyház és iskola vizsgálati jegyzőkönyvből, a Nagy István esperestől örökre kicsapottnak állított tanítót illető megjegyzést, mely miután részletesen szól az iskolai előmenetel gyarló voltáról, szorul szóra ezt tartalmazza : „Kecskés János tanitó igen csekély képzettségét nyilván elárulja azon kérelmének, mely a megelőző lapon látható, igen gyarló s helyesírási hibákkal hemzsegő fogalmazása; ugy, hogy e mutatvány igen szomorú képet ad a debreceni tanitóképezdei oktatásról." (Nem a képezdei oktatásban volt a hiba — N. J. jegyzése.) „Délután még egyszer átjővén e tanitó, belátván figyelmeztetésére a látogatásnak, hogy ha a tanítói pályán boldogulni akar, többet kell tanulnia: önként, minden rábeszélés nélkül, szabad elhatározásból — mi ugy a látogatást, mint a helybeli lelkészt meglepte — hivataláról lemondását jelentette be ; visszamenni szándékozván a tanitóképezdébe." „Élesd 1864. jan. 28. Pap Károly egyházlátogató." Nem gondolt Kecskés János tanító ur rágalmainak leírása közben a lehetőségre, hogy a róla fölvett jegyzőkönyv meg van és tanúbizonyságot tehet ellene. Nem Nagy István fosztotta meg a magáról névelhallgatással beszélő Kecskés János tanítót örökre hivatalától, hanem igen méltánylandó oknál fogva, maga, minden rábeszélés nélkül, szabad elhatározásból mondott le a vizitációt teljesített küldöttség előtt, ennek és a helybeli lelkésznek meglepetésére, mely küldöttségnek az általa méltatlanul megrágalmazott esperes részese sem volt, s csak is a vizsgálati jegyzőkönyvből tudta meg leköszönését. Az élesdi népre fogott macskazenélésnek is szinte a mesék és rosz akarat országában van alapja, mint az érmelléki egyházvidékből sat. vett adatainak is. Ezeknél fogva, vagy bebizonyítsa Kecskés János tanitó ur nyilt, föltétlen rágalmait idézeteim ellenében; vagy ha nem tudja — amint hogy nem is tudhatja — nyilván, e lapban húzza vissza azokat, különben nem lesz becsületes ember ! Nagy István s. k, esperes. Remélem, szavamra is elhiszik, hogy az olyan esetek, mint a jelen,senkinek sem esnek inkább zokon, mint magának a szerkesztőségnek. — Mi nem lehetünk mindenütt jelen, nem ismerhetjük minden vidék-