Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-30 / 5. szám

felsőbb védelem nélkül hagyatott, aki aztán kénytelen is lett becsületességének és hivatalában való pontosságának jutalmául a méltatlanságoknak hosszú sorát, az ablakbeverésektől a fizetés-elhúzásig, mind kiállani. 3., Bámulnunk kell a sz. udvarhelyi ref. egyli. község értelmiségének megmagyarázhatlan közönyösségét a zavargás lefolyása alatt. És végül. 4., Tisztelettel kell meghajolnunk jelenlegi főgondnokunk, Nagy Lajos úrbéri törvényszéki elnök ur előtt, ki egyedül nem röstelte e kellemetlen ügybe elegyedni, és hosszas fáradozásainak és tapintatos eljárásának sikerült is végre a rendet helyre állítani. Egy hallgató. KÖNYVISMERTETÉS. „Az egyliáz és a házasság. Egyháztörténelmi tanulmány, tekintettel a polgári házasságra". — Irta egy pap. Pest, Aigner Lajos. 1870-Ára? Ily cim alatt jelent meg egy tanulságos mü, mely alapossága és irálya után Ítélve, valószinüleg veterán iróink valamelyikét birja szerzőül. — Vezérfonala e következőkben adható elő. Krisztus és az apostol k a házasság kötésének módjára nézve semmit sem határoztak. Az első keresztyéneknél a házasokat sehol sem adták össze a papok. A tilos házasságok eltávolitása végett szokásba jött a szándékolt házasságokat a püspöknél bejelenteni. Ebből alakult a papi benedictio, melyet az egyház mindig szigoruabban kezdett követelni, utóbb ettől föltételezvén a házasság érvényességét ; azt az egyház átváltoztatta valóságos copulatiová. A tridenti zsinat sem kötötte a házasság érvényességét a copulatiohoz, hanem csak a pap és 2—3 tanú előtt tett nyilatkozathoz. Előadatik, hogy a clerus a benedictiot is mellözhetőnek nyilvánitotta, midőn a vegyes házasságokat ilyen áldás nélkül végezte, anélkül, hogy azok érvényességét valaha kétségbe vonta volna. Ezek folytán kiderül, hogy apolgári házasság a r ó m. k a t h. egyház dogmáiba nem ütközik. — A protestánsokról megjegyeztetik, hogy Luther a papi copulatiotól föltételezte ugyan a házasság érvényességét; hogy ezt a symbolicus könyvek is, legalább részben, kifejezik, s hogy e nézetek alapján fejlődött a prot. egyházban a gyakorlat, de a pap csupán a jó rend kedvéért, tulaj donképen az államot képviseli. A prot. egyház semmiféle emberi intézményt dogmának nem tekintvén: dogmatikus tekintetben semmi kifogást nem tehet a polgári házasság ellen. Annál kevésbé, mivel vannak prot. egyházak, hol a házasok összeadása soha a papok jogköréhez nem tartozott p. o. Hollandban. Azonban, állítja a szerző, van ennek a kérdésnek más oldala is. Nevezetesen: állnak-e dönthetlentil azon előnyök, melyeket némelyek a polgári házasságtól várnak ? És ha igen, nincs e semmi egyéb mód ugyanazon előnyöket más, kevésbé megrázkódtató uton biztosítani V Nem ellensúlyozzák e azon előnyöket a polgári házasságból származható káros következések ? Nem fog-e ezen legbensőbb szövetség iránti tisztelet csökkenni? Nem fog-e károsan hatni az erkölcsiségre? Nem veszélyezteti-e a növelést ? Czélszerü, tanácsos-e a milliók vallásos meggyőződésében gyökerező papi copulatio mellőzését kellő előkészítés nélkül a népre ráerőszakolni akarni? Könnyítve lesz-e, s nem inkább nehezítve, kivált a vagyontalanoknál a házasság kötése, talán távol lakó tisztviselő előtt, ha az állam elegendő garantiát kíván a házasság érvényességére nézve, amint ilyent már csak az örökösödés tekintetében is kell követelnie ? Pontosabbak és hívebbek lesznek-e a házassági jegyzékek, melyeket talán valami alárendelt hivatalnok, mint mellékes foglalatosságot fog vezetni, az erre esküvel is kötelezett lelkészek által vezetett anyakönyvnél ? stb. Kétséget sem szenved, hogy mindezek nagyon fontos kérdések, melyeket igen háládatos munka volna részrehajlatlanul megvitatni. Az egész rövid mű csinosan van kiállítva, s kiadása igen correct s ment nyomtatási hibáktól, mit ujabb időkban megjelent könyvek mellett dicsérőleg kell megemlítenünk. Az tartjuk, kedves szolgálatot tettünk az olvasó közönségnek, midőn figyelmét e műre fölhívtuk. —i—r. ISItOLAÜG 1 Egy német tanfér fiu véleménye a m a g y. k i r. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által kiadott g y ni n a s iu m o k és lyceum ok tanszervezetéről. (Folytatás.) Császár tanár az íme közlött tantervet a Z. f. ö. G. 1869-i folyamának 290—316 lapjain beható tárgyalás alá vette. Közlő mellőzi e bírálat főbb eszméinek ismétlését, mivel egy részről igen fontos pontokra nézve egészen ellenkező nézetben van, másrészről a magyar viszonyokkal oly kevéssé ismerős, miszerint azt kockáztatná, hogy a szóban levő tanterv indokai és célzatai felett nyilvánult ítéletet bírálat nélkül viszhangozná. Azt, hogy vájjon e tantervben a magyar-osztrák birodalom dualisztikus elve emelt-e egy csaknem áthághatlan válaszfalat a birodalom két fele közt ; vájjon e tervezet azon reakció müve-e, mely 1861-ben a magyar gymnasiumi ügyet egy csapással a fejlődésnek oly alacsony fokára lökte viszsza, melyen az 1848 előtt állt; hogy vájjon az még külső formai tekintetben is a Thun-féle tanszervezet jellegébe van-e burkolva; mindezt nem akarjuk feszegetni. Maga azon kérdés is, hogy belsőleg mennyiben van szakítva a Thun-féle tanszervezettel, nóha az előttünk fekvu