Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-06 / 44. szám

1377 .1329 1377 tudományoknak jogcímét az állam joghatóságával és a positiv törvényekkel szemben szintén és még inkább kétségbe lehet vonni. De semmiesetre sem tehető fel ezen kérdés a tudomány mai fogalma szerint, mely a vallásnak az emberi mivelődés egyetemes organismusában megillető és jogosult helyét, kimutatta, és a hit eszméknek a társadalomra, és a mivelődés minden ágaira kiható oly nagy fontosságú sz er eplését felismerte. Tagadhatatlanul a tudomány egyik legfontosabb vívmánya, mely a vallást ősforrásánál felkeresve, azt az emberi szellem immanens tulajdonává tette. A vallás az embernek legbensőbb, és legvalódibb tényévé, és alkatrészévé lett, és az emberi mivelődésnek, és kifejtésnek csak oly szükséges és természetes funktiója, mint a testnek a lélekzés, és a szívnek verése. A vallásos érzetben dobban meg az emberben az emberlét első mozzanata. Itt szívja be az ember szellemének folyton megujjuló és megujjitó életelemeit, és készíti el kedélyvilága fenkölt vágyait, emelkedett aspiratióit. Itt rezzen meg az istentudat, és egy magasabb erkölcsi rend első sejtelmeivel erkölcsi érzet, és a lelkiismeret első fuvalma. Innen hangzanak fel az emberi kebel húrjain mintegy láthatatlan túlvilági fuvallat érintésétől a lélek megmagyarázhatatlan revelátiói, és ide verődnek vissza az anyagvilágon tul emelkedett magasztos elméletei. Ide rakja le az ember kedély-világa csudaszerü kincseit, megmérhetetlen gazdagságát; itt épiti fel eszményvilága megszentelt oltárait, itt lát „megnyilatkozott egeket," és szive megdobban örömében, mikor egy magasabb lelkivilág önnön lelke kincseit tárja fel előtte. Innen az emberi lélek mélyeiből bugyognak fel az élet 'forrásai, melyekbe „örökéletnek vizei folynak," ide meriti be folyton, itt ujjitja meg a mindennapiság porlepte világát, a léleknek a külvilág fáradalmaiban megengedt energiáját, a lelkiismeretnek, és az erkölcsi akaratnak megereszkedett rugóit. A vallásos érzelem ezen megmérhetetlen mélységeinek és magasságainak látásán, mondá minap nemzetünk egy nagy geniusa :avallás egy világ, és ennél is nagyobb az: a vallás az ember maga, isteni természete glóriájában, legbensőbb világa folytonos revelatiójában, eszményi világa túlvilági fényében. A vallásos érzelem örök, változatos, gazdag, és kifogyhatatlan, mint maga az emberi lélek, a bölcselet ugy van vele, mint a matarialismus az élettel. Megfejti, és alkatrészeire bontja, tagadja, de az élet ihletésének titkát nem tudja, sem okoskodásával nem pótolja. A vallásban dobognak és vernek az emberek küléletét mozgató eszméi és emótiói. A vallás ugy az egyes ember, mint az egyetemes emberiség szellemi fejlődésének, társadalmi és állami létének titkos műhelye, és egyszersmind megnyitó kulcsa, magyarázatja. A ki a tényezőt számításon kívül hagyja, és az embert mint vallásos lényt tekintetbe nem veszi, az nem érti az embert sem múltjában sem jövőjében. Ezen általános elmélet, mely a vallásnak az emberi kifejlés, és mivelődés processusában oly nagy fontosságú és jogosult szereplését felismerte, talán már elegendő arra, hogy a theologiának tárgyánál fogva a több tudományok sorában jogcímét, és székét kimutassa. Ha a tudomány fáradságot vesz magának, hogy bebarangolja az anyagi világot, megmérje az ég űrét, a tengernek mélységét; meglesse a természet beszédjét, a virágok, füvek susogását: és hatalmába ejtse az elemek erejét ; és azutáu bejárja a történet véghetetlen mezejét, hogy annak vérfoltos fövényéről, letűnt korszakok romjai alul felkutatott kincseivel, és a tapasztalat letarolt mezején felszedegetett elméleteível uj képzetekkel és lelkesítő eszmékkel gazdagítsa az emberiséget, és ezeknek alapján tovább fejlesztését mivelje; ugy hiszem szintén megérdemli, hogy meghallgassa az emberi kebsl legbensőbb dobbanását, a lélek legtitkosb fuvallatainak zúgását ; megérdemli, hogy felkutassa a legnemesebb aspiratiók titkos forrásait, bevárja a vallás mélységeit és magasságait, és figyelemmel legyen a kedély világ legszentebb, istenszerü nyilatkozatai, az embernek vallásos eszméi és aspiratiói iránt. Mindenesetre magasztos feladatának félreértése, és szem elül tévesztése nélkül nem mellőzheti azon tért, melyen az emberi léleknek legfönségesebb eszméi nyilatkoznak, és melyen a tudománynak gyakorlatilag is egyik leghatásosabb szerepe kínálkozik. Ezen tért mellőzni, az ember vallásos életének hét pecsétes könyveit a felekezeti dogmahűség, és igazhitűség féltékéey őrizete alatt feltöretlen hagyni, ez a tudományra nézve annyit tenne, mint magát az erkölcsi világ legérdekesb nyilatkozatainak könyvétől megfosztani, annyit, mint lemondani a tudomány fönségi joga két leglényegesb jelvényéről, szabad vizsgálati, és az adott positiv alapokon tovább fejlesztési joga gyakorlatáról. És ezen utóbbi a tudománynak tovább fejlesztési joga és hivatásá adja a theologiának céljára nézve gyakorlati tudományos jogosultságát. Mint az embermivelődés bármely ágában, ugy a vallási élet terén is a tudomány képviseli a pezsgő élet elemét, a mozgás princípiumát, a természetes fejlés ösztönét. A szabadon vizsgáló tudomány képezi ama titkos forráokat, ama láthatlan csatornákat, melyeken át az emberi kebel mélyeiből a fönálló életviszonyokba, és positivitásokba- folyvást az élet uj vizei szivárognak; ez közvetíti az egyéni ténykedés és befolyás folytonos bevonásával azon üditő erőket, melyek az eszmék világát üdvös forrongásban tartva, azt a stagnatiótól megóvja, a rothadás elemeitől megtartja és meggyógyítja. És ha az élet ezen üterét, melyben uj alakulás: mozzanatok vernek és lüktetnek, egyáltalán, még a társadalmi és állami életben is büntetlenül elfojtani, lekötni nem lehet, anélkül, hogy az eszmék organikus és ösz-