Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-11-06 / 44. szám

.1329 1376 zasa, es cl korszellem átalakító hatása által az eszmék körében, az emberi elmélet egész terén, szemben az óvilág és a középkor felfogásával létre hozott, és érvényre juttatott. A mig ugyanis egyrészről az igazság formális fogalmát absolut érvényű objectiv merevségéből az emberi kifejlés természetes processusába felolvasztá, és azt az által tisztán emberivé és természetessé tette ; másrészről az igazság fel fogásában az egyéni jogosultságnak és subjectivitásnak oly nagy tért, és jogos szerepkört juttatott. Természetes, ho gy ezen felfogás a tudományt is ugy tárgyára mint fogalmára nézve lényegesen alterálta. Mig az óvilág fogalma szerint Minerva a tudományok istennője az igazság teljes fegyverzetével pattant ki Jupiter agyából, és kegyeltjeinek a tudomány kész kincseit osztogatá; mig a gyarmekded görög hitrege istenekkel, és múzsákkal népesité meg olympját, és Hellás virányait, és ezeknek természetfeletti ihletésével sugalltatá bölcseit, hőseit és költőit, és mig Romát Egeria avagy Jupiter tanitá állami intézményeire és társadalmi eszméire, addig tudományt, a szó mai értelmében, az ókor nem ismert. Mig a középkori keresztyénség, és némileg az ennek örökségébe lépett reformatio is, az inspiratió mechanikai elméletét tartva, a hagyományban megkövesült vallásos eszméit, és bölcseleti tantételeit, mint valami emberfeletti, transcendentalis, és absolut érvényű igazságokat hirdette, mig általában az egyház magát az isteni igazságok exclusiv birtokosának és bizományos őrének állitván, az istenit ugy tünteté fel mint az emberinek negatióját és azért az embernek magasabb vallási célját az elemberietlenedésben, az embernek megdicsőülését és istenülését az emberi természetnek elfojtásában találta, addig nézetem szerint theologia a tudomány modern fogalma szerint nem lehetett, de épen oly kevéssé államtan, jogtudomány, természettan, és philosophia. Mai felfogásunk más mint a középkoré. A modern tudomány egyátalán nem ismer többé dogmatikus tételeket, bevégzett kész igazságokat. Mit sem tud örökértékű abstractiókról, természet feletti mysteriumokról, és nem fogad el a csalhatatlanságnak bármi metaphysikai criteriumait. Korunk nem ismer többé csalhatatlanságot igénylő állami elméletet egyedül ;idvözitő egyházat, örökértékti bölcseleti schemákat, hanem ismeri ezekben az emberi mivelődes és kifejlés hullámzatos foka, és egyéni látköre szerinti felfogását, az emberi szellemnek isteni természete szerinti jogos, és azért jogos mert természetes nyilvánulását és ténykedését. Ezen tagadhatatlanul e század civilizatiójába átment világnézet és tudományos elv szerint, az embernek vallásos aspiratioi, és erkölcsi fogalmai csakúgy, mint államélete és társadalmi léte a mivelődés egyetemes organismusának alkatrészei és az emberi szellemnek habár különböző irányú és árnyalatú, de egyaránt természetes és ösztönszerű nyilatkozatai és revelatiói egyrészről, mig másrészről a továbbfejlés, és ujabb mivelődési alakzatok előfeltételei és princípiumai. És habár az egyetemes emberi mivelődés ezen hullámzatos folyamán merültek fel népek, vagy egyes geniusok, kik kiváló magas szellemükkel a szokott vizszinen tul messze kimagasodva, azt eddigi áramlásában mintegy felfogták, vagy más mederbe terelték; vagy kik a szellem ősmélyeiből meritve, mintegy revelatiószerü erővel hatottak, és befolyásukkal a további kifejlés folyamán is egyéni szineze tűket megtartották ; ezen erők és hatások, mégis csak az emberi genius titkos műhelyeiben készültek. Vagy ha mutat fel a történet a mivelődés minden ágán epochalis korokat, melyek az emberi szellem minden actióját és kisugárzását mintegy egy gyupontba egyesitvén, e pontban századokra kiható, termékenyítő, átalakító forrongást idéztek elő, és irányadó elveikhez kötötték az emberiség hevélyeit, aspiratióit, és szenvedélyeit sok időre ; mégis csak tűzoszlopok ezek, melyek a kor haladását irányozzák, lelkesítik, mig azokban saját lelkének ihletése ég, s melyek, ha felfogásának kinyomatai lenni megszűntek, kihamvadnak, hidegen hagynak, és letűnnek, mig uj képzetek, uj irányzatú szenvedélyek más támpontokat keresnek maguknak. Ezen korunkat jellemző világnézet szerint, mely a középkor felfogásával szemben épen a természetesben találja a valót, az istenit, és a jogosultat, módosul a modern tudomány fogalma is. A tudomány elhagyta túlvilága abstract magaslatait, és leszállt a földre. Elhagyta transcendentalis bűvkörét, és az emberi kifejlés természetes körébe lépett. Elvetette supersticiónalis védveit és támaszait, és természetes alapokra állt. A tudomány természetes és humánus lett. „Nihil humani alienum esse" lett credója, és türelem az emberi szellemnek minden irányú nyilatkozata iránt, lett vezérelve. Megértette Goethe nagy szavát: „das eigentliche Studium der Menschheit ist der Mensch." A maitudomány fogalmára és céljára nézve nem egyéb, "mint a szellemvilág minden irányú nyilatkozatainak és működésének öntudatra emelt felfogása, és az adott positiv alapokon az emberinek a tudomány elvei szerinti természetes tovább fejlesztése. Már most, ha a tudomány ezen fogalmával nézünk szemben főkérdésünkkel, akkor alig lehet komolyan feltenni azon kérdést: tudomány e a theologia? Igenis lehet, mig a vallás nem egyéb, mint az embervilágon kivül eső supernaturalis világ csudaszerü, esetleges nyilatkozata ; mig a hit nem más, mint hitigazságok holt anyagja, materia vilis, mely az emberi kebel húrjain nem rezeg. Talán némileg jogosult ezen kérdés akkor is, ha a theologia nem más, mint az egyház gépies közege, servilis functionariusa, vagy jól elzárt csatornája, melyen át hitigazságainak anyagszerű tartalmát a világra kiárasztja. Ámbár ugyan ezen az alapon, például a jog és az állam