Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-10-30 / 43. szám

.1329 nyilvánosok, tehát reméltem, hogy eltűrnek. Nem is bántott senki. Csöndesen meghúzódtam egy szögletben, s jegyeztem a szavazatokat oly buzgón, mint akár melyik a jegyző urak közül. Ugy látszik másokat is nagyon érdekelt az eredmény, mert a bizottságból senki sem hiányzott. Jelen voltak püspök ur elnöklete alatt Csikay Imre, Tanárky Gedeon, Fördős Lajos, Ballagi Mór, Farkas József, Nagy Zsigmond, Polgár Mihály, Szász Károly, Kis Miklós, gr. Degen feld József, Molnár Aladár, Madas Károly és Kovács Albert urak. Megkezdődött a szavazatok felbontása, legelöl jött az alsó baranyai tractus, azután a többi. L ó n y a y Menyhért neve egy tractus kivételével mindenikből általános s egyikből viszonylagos többséget nyert. Bejött összesen 236 szavazat, ebből Lónyay Menyhért nr ő nagyméltóságára esett 162, tehát több mint kétharmada. Összes gyülekezeteink száma 244, már a 123-ik szavazatnál megéljenezhettük főgondnokunkat, s legyen szabad itt még egyszer felkiáltani, hogy éljen Lónyay Menyhért, adu namelléki egyházkerület fő gondnoka! A többi szavazat 15 egyén közt oszlott meg. Legtöbbet nyert Sárközy Kázmér ur, ki legbuzgóbb munkása volt Lónyay megválasztatásának, Rá esett 34 szavazat, Jókai Mórra 11, gr. Teleki Sándorra 9. Nyári Pálra 8, Vizsoly Gusztávra 2, ezeken kivül egy egy szavazatot nyertek: Kis Miklós, Polgár Mihály, Halász Boldizsár, Bozó Pál, Bónis Sámuel, ifj. gr. Ráday Gedeon, Tanárky Gedeon, Décsei Lajos, Tisza Lajos és Tisza Kálmán urak. Mivel elválasztott főgondnokunk történetesen épen Pesten volt, a bizottság több tagja püspök ur vezetése alatt azonnal elment hirül adni megválasztatását. Ö nagyméltósága kegyes volt kijelenteni, hogy sok elfoglaltatása dacára is elfogadja azon hivatalt, mely protestáns emberre nézve a legmagasabb, s tehetsége szerint igyekezni fog a bizalomnak megfelelni. Még egy másik eseményről is tudósitom nt. urat, mely nem egyházunk körében történt ugyan, de azért minket is, mint e haza polgárait, kiválóan érdekel. Ez a kath. autonomiai szervező gyűlés megnyitása a mai napon, d. e. 9 órakor. Nagy számmal gyűltek össze a tagok a muzeum nagy termében, kevés kivétellel aristokraták vagy a clerus teremtményei. Csak egy futó pillantást vesstiük a névsorra, s nem lehet kétségünk az iránt, hogy a gyűlés nem fog elsőbb feladatot ismerni, mint a papok akaratának szentesítése. A clerus mindig csak azon oldalról fogta fel a kath. autonomiát, hogy az a papság függetlenítése az államhatalomtól, tehát jogfoglalás a papság javára; de egészen mellőzte a másik oldalt, a hivek felmentését a papi kényuralom alól. S valóban sikerült is oly testületet összealakitnia, mely felfogását minden tekintetben helyben hagyja. Van a gyűlésen néhány szabadelvű férfiú is; de ''oly kevés, hogy szavok eredmény nélkül fog elhangzani. Még eddig lehetett némi reménysége a szabadelvű elemeknek, hogy 1360 élhető állapotokat hozhatnak létre; ma a reménynek már utolsó szikráját is fel kell adniok. A „Szabad Egyház" című lap visszaesése a kifogástalan ultramontán álláspontra elég biztos tájékozó lehet rájok nézve a szél irányának fordulata iránt. Azonban mégis lesz anynyi hasznok, hogy a gyűlés bevégződése után teljesen tisztában lehetnek mind a római égyház törekvése, mind saját teendőjök felől. A primás megnyitó beszéde a jezsuita művészet remek terménye. Csak alig észrevehetőleg csúsztatta be, hogy az autonomia által azt akarja elérni, hogy az országot ismét a kath. felekezeti politika terére kényszerítse, azt akarja, hogy „ezáltal hazánk ősi kath. lakossága minden irányban azon súlyra emelkedjék, mely azt nem csak nagy többségénél fogva, de szellemi és erkölcsi tekintetben is megilleti." Csak közvetve említi meg, hogy a mostani állapotokban nem látja egyházának szabadságát, s azt akarja, hogy „az autonomiai intézményben ujabb garantiát bírjon vallásszabadságának biztosítására." Jól tudhatjuk mit kell ez alatt érteni. Szerintők az egyház szabadsága a kánonjog teljes uralmában áll. e szerint pedig a fejedelemnek és az ország törvényhozásának a pápától kell fűggeoi, a kath. vallásnak ismét uralkodóvá lenni, stb. Ilyeu dolgokat akarna elérni ö hercegsége autonomia által. * * # liiilittltli egyház és iskola, * Helyreigazításul a római plebiseitum tárgyában. Nagyon meglepett a napokban azon értestilés, hogy az ultramontáu szellemű hazai lapok, az okt. 2-iki római plebiscitnm fényes eredményét, rábeszélés, erőszakolás stb. szüleményének tartják. Ha e nevezetes tényt klerikális szempotból fogja fel valaki : azon nem csudálkoztunk; de ha az igazsággal merőben ellenkező értesítést közöl arról : az ellen határozottan fel kell szólalnunk. Csndálkozunk, hogy azok az u. n. „szent"t

férfiak kik a megcsalatkozott pápával és papsággal együtt okt. 2. Rómában „láthatatlanok" voltak, hiteles (?) tudósításokat merészeltek közölni e nagy nap lefolyásáról. Nem a népszavazásról, hanem saját agyrémeikről küldöttek hiteles tudósítást. Mi, akik a szavazásnak közvetlen szemtanúi voltunk, rábeszélésnek, kényszerítésnek árnyékát sem tapasztaltuk. És mégis azokban az örömtől ragyogó szemekben, azokban a mosolygó arcok ezreiben volt valami meggyőző, rábeszélő. Az idegen is meggyőződött ezek láttára, hogy e nép öröme szívből fakadt, hogy Rómaés aCampagna annyi szádos alvás után most ébredett fel, és hogy nem fog többé a papi „seregek" altató litániája|mellett szunyadni. Valóban mintha csak kicserélték volna a régi Rómát. A polgárok ezrei a legnagyobb rendben egymásmellé sorakozva, különböző zászlók alatt mentek szavazni. A Cittaleonona lakói megható lelkesedéssel ki• áltották: a 1 C a m p i d o g 1 i o ! (fel a Capitolra !) s a kalapjaik mellé tűzött aranyos S i (igen) rendkívüli