Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-10-23 / 42. szám
1321 1322 eseményeknél a körülmények szerinti logikai következetességet figyelemmel kisérjük: nem ott találjuk e mindenütt a rendkívülieknek tetsző tüneményekben, minden képtelenségek, minden csudák hivése nélkül is isten kezét, annyira hogy elmondhatjuk, hogy csak a bolond szól igy ő szivében nincsen isten. Solt. L. III. Jézus a csudák felöli hitet nem ápolta, nem akarta-Megdorgálta anyját a kánai menyegzőben. A meggyógyult vakoknak, süketeknek, némáknak megtiltá, hogy meggyógyulásukról másoknak beszéljenek. Meglássátok. hogy eztsenki meg ne tudja. Máté IX: 30. — A Bethesda mellett várakozó beteg kedvéért sem zavarta fel a vizet az ur angyala helyett, sem a beteget abba nem vitte be; hanem rá parancsolt kelj föl és járj! intő és követendő például, hogy az ostoba embert járni kell tanitni, még pedig nem annyira lábán, mint eszén. Honnan jöttek a Coudák a k. vallásba ? Részint az elfogult babonás zsidóktól, részint a pogányoktól. Bizonyos, hogy az evangelium, ha eredeti zsidó nyelven megíratott is, elveszett; s annak későbbi megírása, mythologus görögök kezére jutott; kik, mint e téren költői szellemmel ügyes mesterek, azt a magok felfogása szerint idomították, rontották, toldozgatták, kivetkőztették s beruházták. A csudák valóságos csalódásai az észnek éppen ugy, mint téli ködben, zuzlepte kóró csoportot látásbeli csalódásunk óriás erdővé teremti. A csudák az isten által örökre megalkotott természeti renddel ellenkező képtelenségek. Mihez képest még az a dogma is, mely a számtani cáalhatlanság ellenére azt mondja, hogy 1=3. és 3=1 a szellemi ha'ásnak ós munkásságnak emberileg lehető felfogása szerint védhető ; kivált, miután az anyagi világot teremtő ige, a. szellemi világ újra alkotása végett testté leve, és személyesítve lőn Krisztusban. A természetben látható az a fénylő kép, melyről vett vallásos eszme, hihetőleg a persáktól, kik közt a zsidók több mint két embernyomon keresztül fogságban voltak, szivárgott át a k. vallásba. Az égen a mi látásunk szerint csak egy a nap, mégis ez egyben hármat különböztethetünk meg. A melegséget, világosságot, és a sötét föllegek közül földre bocsátkozó sugarakat. íme egy látható valóságban a háromság vallásos dogmája Az írásokból ezt alig lehetne ily alakban kibetűzni. Mondják ki a tudomány búvárai nyíltan, de előre tekintő észerővel, hogy csudák nincsenek, nem is lesznek soha a valóságban. Mondják ki, mint Galilei tudományos meggyőződés után kimondá, szemben a bibliával, hogy a föld forog a nap körül, nem a nap a föld körül.Hanem a tanszabadság ellenes egyh. megye szolgáljon nekik figyelmeztetőül, hogy bár az inquisitió rémületes kora elmúlt: a Galileit sújtó sors bizonyos mérvben még ma is érintheti a világosság bajnokait. Különben, a protestantizmusnak nem szabad a dogmák és symbolumok kötelei közt mozdulatlan tétlenségben vesztegelni. A keresztyén vallás feladata haladás, e haladás hépviselője areformátió, miglen eljutunk mindnyájan a hitnek ésazistenfia ismeretének egységére, unitárius atyánkfiaival s az egész világgal, miglen leszünk teljesférfiakká, amegöröködött Krisztus állapotjának mértéke szerint.— Efez 4 : 13. Azaz elhagyjuk azon állapotot a hitben, mit az apostol is „gyermekinek" nevez, I. Kor, III: 1. mikor azon érett korra jutunk, hogy a Krisztus tudományának isteni magasztos szellemét, képesek leszünk minden csudák és képtelenségek hivése nélkül felfogni. Édes Albert, ny. t. r. p. ós e. Könyvismertetés. Heckenast Gusztáv ujabb kiadványai. Kis nemzeti muzeuni: „Magyarország története." Egybeállitá Kuliffay Ede, 2 kötet. E munka Virág Benedek, Horváth Mihály, Kerékgyártó és Jókay Mór után készült, s tulajdonkép nem egyéb, mint szerző maga bevallja, corapilationál. De az mindegy, a munka akár eredeti, akár mások után összeállított, csak a célnak megfeleljem S Kuliífay „Magyarország története" kitűzött czéljának megfelel, amennyiben a népszámára, világos, érthető modorban, legkevésbé sem szárazon, néhol költőileg, a nép felfogásához mérten van irva. Ennélfogva e munkát uépirodalmunk valódi nyereségének tekinthetjük. Ára a két vaskos, csinosan kiállított könyvecskének 1 frt Kis nemzeti múzeum : „Kisfaludy Sándor válogatott munkái." I. kötet. E cím alatt koszorús költőnknek következő nagyobb költ-ményei láttak napvilágot: „A kesergő szerelem." „A boldog szerelem." Regék a magyar előidőkből: Keménd, Szigliget, a somlai vérszüret, Balassa Bálint. Látni való tehát, hogy a „Nemzeti muzeum"-nak ez a füzete is megfelel a célnak; mert a költőnek azon költeményeit tartalmazza, amelyeket a nép megért, s amelyeknek olvasása a népnek élvezetet képes szerezni. Ára e könyvecskének 50 kr. Gróf Batthyány Lajos, az első magyar ministerel nök élete és halála. I. kötet. E munka hiteles kútfőkből s kortársak emlékezetéből van összeállítva. Több eddigelé ismeretlen adatokkal találkozunk benne, s ha még hozzáteszszük, hogy a kitűnő magyar államférfiú élete hűn és emellett érdekesen van benne elénk állítva: szükségtelen olvasóinknak e munkát bővebben ajánlanunk. Ára 1 forint 20 krajcár. A magyarnyelv teljes szótára. Szerkeszti B a 11 a g i Mór. XII. füzet. Kezdődik az , „ö r ö k" szón, s a „r i p a c s-h a l"-on végződik. Ára egy—egy füzetnek 50 kr. 85