Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-01-02 / 1. szám

9 103 5 magát egész lélekkel a hivek körüli teendőinek szentelhetvén, hivatalának csakugyan példás hűséggel, lelkiismeretes odaadással él, amiből aztán igen természetesen oly áldásteljes állapot fejlődik, hogy5 amint egyik lelkes ismertetője a skót egyházi életnek lapunk harmadévi folyamában irá, „ha van hely a világon, hol a papi osztály igazi őszinte becsülésben és tiszteletben részesül, mely szinte megközeliti az ó testamentum papságáét, ugy Skótia bizonynyal az első ezen helyek között, és ha van testület a világon, mely e tiszteletet megérdemli, bizonnyal ilyen a skót prot. papság. Nem hirlapi cikk a kellő tér, melyen oly epochalis tüneményt, minő a skót szabad egyház, apróra leirni és minden részleteiben ismertetni lehetne; de a közlött egy két vonás is elegendő annak kitüntetésére, hogy a skót szabad egyház, mely a mienkhez kjpest tegnapról valónak mondható, a növekvő virágzás minden feltételeivel bir, és hogy ezt nagyrészben intézményei azon irányának köszönheti, melynek mi épen ellenkezőjét követjük. Ott az erők központosítása és a szentek közösségének alapján, az egyházak s az ezeket vezető férfiak egyenlősítése ; nálunk mindenütt szakadozottság, az erők elforgácsolása és az egyházak oly egyenlőtlensége, hogy mig az egyik jólétben úszhatnék, a másik a legmegfeszitettebb erőtetés mellett életét is alig képes tengődtetni. De ne anticipáljuk a dolgot, hanem hasonlítsuk össze az utolsó évek alatt a mi egyházunk kebelében történteket a skót egyházról most közlöttekkel Tiz évvel ezelőtt nekünk is volt erős küzdelmünk az egyház szabadsága és függetlenségéért az elnyomó hatalom dien. S vívtunk becsületesen, kicsi, nagy, ki ahogy tudott. Sem csábító Ígéretek, sem ijesztgető fenyegetések, sem tettleges üldözés, az ősök példáján lelkesülő hivek állhatatosságán kifogni nem bírtak, és midőn ismeretes szegénységünkre spekulálva, közel 100,000 forint évi segedelem nyújtása által részökre hitték hódithatni egyházaink többségét, ezek nem tanakodva a testtel és vérrel, határozottan visszautasiták a kínált segélyt, mint Júdás pénzt, melynek árán a hatalom az egyház szabadságát akarta megvásárolni, s ezért ahoz hozzá nyúlni magyar prot. embernek árulói gyalázat volna. Miután magam is egyik csekély tényező voltam egyházunk ama dicső harcában, és ismerve szalui atüzü természetünket, és számos egyházainknak földhöz ragadt, csaknem elviselhetetlen szegénységét, siettem felhasználni a közlelkesedés pillanatait, s egy korábban tett indítvány értelmében egy közerővel létesítendő egyházi oly közpénztár felállítását sürgettem, mely által a gazdag feleslegéből valami kevés a szegénynek juttattatván, amabban az egyház iránti érdekeltség, emebben a szentek közösségéből folyó áldás érzete ébresztessék, s igy amaz az elhidegüléstői, ez az elsülyedéstől óvassék meg. A javaslat viszhangra talált volt, az ajánlattételek a várakozást felülmúló arányban megindultak, és legszebb kilátás volt, hogy egyszer valahára a magyar ref. egyházban is egyetértést tanúsító oly eredménydús tényre fogunk mutathatni, mely a sok meddő ellenzékeskedés mellett, maradandó positiv hasznot hozna. Az öröm korai volt. Előbb hiteles statisticai adatok kellenek — monda egy vezérférfi — és csak azután foghatunk sikerrel a bajok orvoslásához. Ez \ az akkori viszonyok közt annyi volt, mintha igy szólott volna: „elébb legyen meg a lehetetlen, s akkor mi mindjárt megteszszük azt, a mi lehető." Mindmellett a tekintélyes oldalról jött aggatódzó felszólalás elegendő volt, hogy közös cselekvésre hajlandóságot sohasem mutatott híveinknél a nemes felhevülést egyszerre lehűtse, és hogy a domestiea kérdését csirájában elfojtsa. De alig mult el egy, két év és abbeli mulasztásunk következései a legsiralmasabb jelenetekben nyilatkoztak. Szegényebb egyházaink a kor fokozott igényeinek saját erejökből megfelelni a legmegfeszitettebbb igyekezet mellett sem bírván, oda fordultak, a honnan segélyt várhattak, s íme a nem rég még utálattal visszautasított Judáspénzből a szegény egyházak sorra osztályrészt kértek. Mily szégyenletes elvtagadás! és mily gunykacajra fakadha;

tak Bécsben, midőn egymásután érkeztek a superintendensek ellenjegyzésével ellátott folyamodások oly pénzért, melyet ugyanazon vezérférfiak nem rég árulási dijnak bélyegeztek ? Egy idejüleg ezzel megrohanták egyházaink a német Grusztáv-Adolf egyletet, melynek gyarapításához mi reformátusok soha egy fillérrel nem járultunk, s arcpirulápsal kellett egy ügynöktől hallanom, hogy oly reformált egyház, mely hazánkban az elsők közé számíttatik, szintén a folyamodók közt volt. Borulj el nemzeti büszkeség ! öltözködjél zsákba és hamuba! mert oly emberek filléreiből kellett kol-