Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-07-10 / 27. szám

793 804 melyen még csak egy-két század előtt is oly nagyon megbotránkoztak. Hogy az isteni tisztelet időszakonként változik tökélyesbűl, annak oka az, hogy szüntelen változik, tökélyesbül a benső vallásos öntudat, annyira, hogy darab idő múlva már nem képes magát kifejezni a régi formulákban s ujakat keres, melyek a kebel hitének teljesebb külső kifejezést adjanak. Midőn a svájci reformátorok csak az értelmi irányt tüntették fel a cultusban, félre ismerték a vallás lényegét, mely nem csak az értelem dolga, hanem a kedély is szerepel benne s következőleg az isteni tisztelet sem lehet csak oktató intézmény, hanem az embert szellemi tehetségei gyupontjában kell megragadnia, s habár az értelem felvilágosításának szivesen átengedjük benne az első helyet; de kedélyünk is óhajt felmelegülni és akaratunk jobb irányzatot venni. Épen ezen okból nem sokára mintegy ösztönszerűleg innepélyesebb lett a református isteni tisztelet ; a széttört orgonák, a száműzött énekkarok ismét megzendültek, az egyházi beszéd művésziesebb kidolgozást nyert, s az előadásban a kálvinista nyerseség az ékesszólás finomságainak engedett helyet. De különösen a magyarországi reformátusok isteni tiszteletére nézve már ujabb átvizsgálás vált szükségessé. Tekintsük legelőször énekeskönyvünket. Nem én fedezem fel először, mert pár év előtt élénk vita tárgya volt e lapokban, hogy énekeink jelentékeny részének sem szövege, sem dallama nem felel meg többé a vallásos fejlettség mai álláspotjának. A mi a szöveget illeti: áldott emlékezetű iróik a folyó század elején igen buzgó őrei lehettek a magyar prot. Siónnak ; de a költészet múzsája nem igen mosolygott rájok. IJ

edig a templomi éneken a legmagasabb és legnemesebb költészetnek kell elömleni, párosulva igazi, benső vallásos melegséggel. Sajátságos neme ez a költészetnek! Nem lehet megrendelni, mint valami alkalmi versezetet, hanem az ihletés ritkán előforduló szent perceiben születik a legnemesebb és legvallásosabb, gyermekileg ártatlan keblekben. A legjobb egyházi énekek—mondja Hagenbach— nem azon szándékkal készültek, hogy egyházi énekek legyenek, hanem azokká lettek önkéntelenül. A legrégibb egyházig énekek, mint „ G-loria in excelsis" „Dies irae, dies illa," „Stabat mater dolorosa", „Az istennek szent angyala", s a zsoltárok legnagyobb része igen hasonlitnak egymáshoz ; meglepő uj gondolatokat, Petőfiszerü merész, költői képeket hiában keresünk bennök, mert átalában igen egyszerű imák, dicséretek, ömlengések és magasztalások.A sziv legnemesb érzelmei a legegyszerűbb kifejezésekben szoktak nyilatkozni; a sziv nem bölcselkedik, nem dogmatizál a praedestinatioról s átalában a heidelbergi káté valamennyi tételéről; nem dorgálja embertársát döcögő rímekben, hanem dicsőiti isten nagyságát, hálákat ád, örül lételének. Nyilatkozhatik valamely költeményben meleg vallásos érzés és elég magas költészet, s még sem alkalmas a gyülekezeti éneklésre, mert nem hymnusszerü, vagy nem elég egyszerű. Pl. a 67. dicséret eleje szép vallásos költemény, de nem elég egyszerű templomi éneklésre; a 68. dicséret 6—11 versében szép gondolat van, de kit tudna dalra lelkesitni egy hosszú hasonlat a tengeren uszó tört árbocdarabokról? Hát ha még a jó izlést s tán a szemérmet is sérti, mint a 125 dicséret! A mely énekeinkben leggyarlóbb a költészet s legcsekélyebb a vallásos melegség, épen azok jőnek dogmatikai és ethikai tekintetben is leginkább kifogás alá; ellenben a legszebb hymnusok, legkedvesebb zsoltárok ezen szempontból nem csak most, de tán soha sem lesznek megtámadhatók. Minő épülés várható oly isteni tisztelettől, melyen a nép tőle torokkal énekli, hogy ez a föld siralom völgye, melyen az ördög mindennémü kegyetlenséget mivelve jár körül; a lelkész pedig hirdeti, hogy a föld önmagában em siralom völgye, csak a bün teheti azzá, az örömek Önmagokban nem rosszak s a személyes ördög is oly lény, mely létellel soha sem birt ? Yagy miként illik össze oly beszéd, mely helyes ethikai elvek alapján a bűnért nem Ádámot, hanem az egyént teszi felelőssé s a megigazulást nem Jézus vére hullásától, isten ingyen kegyelmétől és praedestinatiojától, hanem az egyén szabadakaratu elhatározásától várja, oly énekkel, mely azt mondja, hogy az ember anyja méhében fogantatott vétekben, e világra jött eredendő bűnben ? Énekeink szövegének öszhangzásban kell állani a dallammal. Ugyan miként lehet hosszú szótagot rövid hangjegyre, vagy megfordítva; vidám szöveget búsongó dallamra vagy megfordítva énekelni ? Nem máskép, mint hogy a hosszú szótagot elharapjuk, a rövidet elnyujtjuk s a vidám szöveg és bus dallam az érzelem kellő felhangolása helyett visszatetszést szül a lélekben. Az éneknek az volna a feladata, hogy a prédikáció tartalmára előkészítse a kedélyeket, s a helyett nem ritkán egy követ gördit az épü•