Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-05-29 / 21. szám

Nem fognak-e lelkészek ugy mint laikusok találkozni, kik szen §.-t ugy fogják, megitélni mintha ez az egyház jogait megrövidíteni és csorbítani akarná, nem fognak-e ezen §. ellen minden kitelhető eszközökkel agitálni és különösen a tudatlan népet lelkiismeretében zavarni ? Az optimista hiszi azt, alig lehetségesnek de lehetetlennek hitte azt is hogy, emberek léteznek, kik a világ legszabadelviibb institutiója,a községi iskola ellen fognak, agitálni és még is megtörtént még oly oldalról is, honnan sohasem hittük volna. „Peccavimus intra et extra illiacos muros ? Nem lesz tehát felesleges a történet tanúsága szerint megtekinteni, mi volt a házasság és ki volt jogosítva annak kötésére. Ez által már előre is tisztázhatjuk a fogalmakat és megnyugtathatjuk a sziveket, melyeket Hymen a pap áldó keze nélkül is egybeaaand. A házasság története egykorú az emberiség történelmével és lényege mindenütt a jegyesek kölcsönös szerződésében állott, Az ó szövetségi zsidóknál a vőlegény kísérőivé* este vezette menyaszonyát társnőivel együtt ünnepies menetben lakásába. Ünnepélyek, lakomák, tánc, zene következtek 7 nap alatt felváltva egymás után. Egy áldó kivánat, a jegyesek fölött elmondva, a természetes érzésnek kifejezése volt. Vallásos szertartásnak itt helye nem volt. A mai zsidóknál a házasságkötés már nem tisztán családi cselekvény ugyan, de lényege még is a jegyesek kölcsönös szerződésében áll. Az 1806-ban I. Napóleon által egybehivott tanácskozmányban a legkitűnőbb rabbik minden ellenvetésök dacára a polg. házasságot nem ellenezték. A régi államok között kétség kivül a római birodalom a legkifejletebb intézményekkel birt a törvényhozás különféle ágaiban, és ez is csak magánjogi szerződésnek tekintette a házasságot, nem folyt be a házasságkötésébe vagy elválásába ott sem az állam, sem az egyház. És gyönyörű mintáit a házasságnak találjuk ott, sok oly házaspárt látunk ott, ki szeretetét és hűségét többre becsülte mint életét,sok szülőt,ki gyermekeit akkor szerette, leginkább midőn a hazáért meghaltak. A keresztyénség a házasságot már mint létező intézményt találá, és alapitója azt sehol az egyház forumához nem utalta, sem nem maga kötött vagy bontott házasságot. Az első keresztyén időben sem volt egyházi institutio a házasság, sőt ellenkezőleg még Tertullian idejében csak az kivántatott, hogy a kötött házasság az egyházközségnek jelentessék be. A középkori egyház, mely a művészeten, tudományon, államon, az egész életen uralkodni akart, a házasságot szentségnek határozta, hogy a családon, az élet ezen lüktető szivén is uralkodhassék. Alapitá pedig a házasságot, mint szentséget Math. 19 6-re: „azért többé immár nem kettő hanem egy test. A mit az isten egybe szerkesztett, az ember el ne válaszsza"; továbbá Eph 5, 32-re miután a férj neje iránti szeretetre intetik és igy folytatattik: „felette nagy titok ez; szólok pedig a Kristusról és anyaszentegyházról; végre pedig arra alapitá a házasság szentségi méltóságát, hogy Krisztus a kánai lakadalmon megjelent, hova t.i. mint vendég m*g volt hiva, meg is jelent a nélkül, hogy ő kötötte volna az illető házasságot. Ámbár a római egyház által idézett és áltálán itt közlött szentirásbeli helyekben legkevésbé sem rejlik azon szükségesség, miszerint a házasság szentség legyen, és annak kötése az egyház jogköréhez tartozzék, még is a Tridenti zsinat, Sessio XXIV, can. I. határzá: „Ha valaki azt mondaná, hogy a házasság nem egyike a 7 szentségnek, Krisztus által igazán rendelve, hanem csak emi erek által az egyházban féltalálva, és hogy semmi kegyelmet nem nyújt : azt az anathema sújtsa." Ilyen határozatnak megfelelőleg már is a római egyház vagy inkább annak is csalhatatlan pápája minden esetre az anathemáját mondandja ki a polgári házasság és annak szószólói felett. De ha majd ugy történik is, ugy azon körülmény épen a legjobb ajánlása a polg. házasságnak. A XVI. század reformatiója a házasság szentség jellemét a sz. irás alapján megemmisité. De Luthernél a házasság középkori felfogása még túlnyomó lévén, annak kötését a lelkészeknek átcngedé ugyan, de ezen rendelkezéssel a házasság még nem birt tulajdonképea egyházi jellemmel, miután az általános papság (Priesterthum) fogalmánál fogva a pap itt nem bir valami kegyelemhivatallal, vagy teljes hatalommal, hanem csak az egyház hivatalnoka, ki a házasságra nézve a jegyesek kölcsönös igéretét foganatosítja. Ahhoz járul még az is, hogy a házasság körül támadott peres ügyek mindjárt az ev. egyház keletkezésekor a világi törvényszékhez utasittattak Ilyen körülmények között a prot. egyház nem ellenezhet a polg. házasságot. A papi áldás és szertartás mint feltétel a házasság érvényességéhez, folytonos súrlódásba hozza az egyházat az államak és vegyes házasságokkal, hol az egyik hol a másik fél bántalmazásoknak és sérelmeknek ki van téve. Valamint az államnak polgárai vallásszabadságuk érdekében, ugy az egyháznak is saját szabadsága érdekében oda kell törekedni, hogy a polgári házasságkötés elkülönittessék az egyházi áldás- és szer tartástól, a polg. házaság feltétlen szükségessége mellett az ev. Consistorium Coblencben már 1844-ben egy tartományi synodus megitélésében — nyilatkozott, ujabban a protestáns egylet Némethonban. A polg. házasság törvényesen rendeltetett a Code Napoléon-ban. Angolhonban mint facuHativ házasság, Skóthonban, Hollandban és Éjszak-Amérikában, még az osztrák örökös tartományokban is a polg. házasságról szóló törvényjavaslat elfogadtatott. Talán roszabbak a házasság viszonyai, hol a polg. h. érvényben van ? A statistikai adatok az ellenkezőt bizonyítják. Ezen körülmény is ajánlja a polg. hazasságot, mely mindenütt az eredeti volt és csak Kóma tanai és érdekei által emeltetett szentségi rangra. Szepes-Béla, apr. 19-én 1870. W e b e r Samu, ref. lelkész.