Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-19 / 51. szám

egyházi irodalom terén megjelent e szokatlanabb tüneményt valaki érdeméhez képest fogja méltatni; de hiába. Nem állhattam tehát meg, hogy róla igénytelenségem dacára néhány szót ne mondjak. Igaz ugyan, hogy a magyar közmondás szerint a jó bor cégér nélkül is elkél, s e müvet csakugyan jó bornak tartom. De nem is akarok én neki cégért kitűzni, hanem kötelességemnek tartom rá azon hitsorsosaimat jóakarólag figyelmeztetni, kiket egyházunk múltja érdekel. És hol van protestáns ember, a kit az ne érdekelne? A legjobb lelkiismerettel ajánlom tehát e müvet, mely az adatokat az ócskaságok porából kiszedve egy egészszé összealakitotta. A fölhasznált források után Ítélve, szerző semmi fáradságot nem kiméit, hogy hü tükrét állítsa föl az 1791 zsioatnak. Nem kívánom azonban, hogy az olvasó föltétlenül higyjen szavainak; de legcélszerűbbnek tartom a könyvtartalmának főkörvonalait fölmutatni. Rövid előszó után a zsinati előkészületek ismertetése következik, mely okvetlenül szükséges is magának a zsinatnak helyes megítélésére. Elő vannak itt adva a zsinatot megelőzőleg annak előkészítése végett tartott gyűlések és tanácskozások, melyek kellő fényt derítenek, az egyházi élet akkori viszonjaira. Ezután fjőnek magok a zsinati tárgyalások, és pedig a zsinat egyik tagjának híven vezetett naplója után, mely az egyes nyilatkozatok és szónoklatok velős kivonatát is tartalmazza, mindenik ülés után oda lévén téve egyszersmind a zsinatnak néha nagycn is sovány hivatalos jegyzökönyve. Imitt amott hozzá teszi szerző is, többnyire nagyon alapos észrevételeit. Ez ülések oly részletesen vannak tárgyalva, hogy ezek képezik az elég vaskos könyvnek két harmadát. Ekkor jő a zsinatnak eredménye, az ott alkotott canonok; azután pedig a zsinat munkálatának sorsa. E cikk különösen becses azon kritikai megjegyzéseknél fogva, melyek a zsinaton hozott egyházi törvényeket egész alapossággal megbírálják. Ha e könyv semmi mást nem tartalmazna is, maga e cikk megérdemli, hogy ne csak minden protestáns pap, de minden egyházi előljáró is, különösen a minden rendű gondnokok elolvassák és tanulmányozzák mert itt le vannak téve a helyes egyházszervezet alapelvei. Az egész müvet „mellékletek" cim alatt a zsinat főmozzanataira vonatkozó oklevelek fejezik be. Mondanom sem szükséges, hogy itt is nagyon sok becses adatra akadunk, melyek az akkori egyházi életet híven jellemzik. Kell e még többet mondanom? Csak annyit, hogy szerző hálára kötelezte le maga iránt a protestáns közönséget az által, hogy az adatokat összeállította. És még csupán azt jegyzem meg, hogy a mennyiben a két protestáns felekezet egyszerre s egymással érintkezve tartotta akkor zsinatait, a mű a helv. hitv. evangelicus olvasóra épen olyan tanulságos, mint az ágost. hitv. evang. egyház hiyeire. Már most az olvasó közönségen a sor, hogy a kiadónak az e könyvre fordított költségét ne legyen oka megbánnia. Pap Ferenc. A RÓMAI ZSINATRÓL. Üres hirek. Szent toilette. Ellenzéki püspökök. A kormányok álláspontja. A megnyitó allocutio. A héten Rómából elég sok hír érkezett, de semmi figyelemre méltó. Innepélyességek, papi szertartások leírása, áldás osztogatások, pápai audientiák, s ujabb innepélyességek programmjai. Enynyibe lehet összefoglalni mindazt a sok üres dolgot, amit a római tudósítások nyújtanak a héten. Az innepélyek programmjában az is meg van írva hogyan kell öltözni a különböző főpapoknak rángj ok szerint. A bibornokok hoszszu sleppet viselnek mint az udvari dámák, melyet hátul másoknak kell utánok vinni; a püspököket a körülmények szerint piros vagy viola szinű csuhába bujtatják, s mindeniket egy közönséges pap kiséri az innepélyes meneteken. A szent toilette kigondolásával külön testület van megbízva. Az ilyen haszontalankodások a protestáns embert nevetésre indítják, vagy boszantják; de igen fontos dolgok oly egyházban, melyben az üdvösségre tartozó dolgokban a Ceremonienmeister viszi a főszerepet. Sokat beszéltek a héten az ellenzéki püspökök szervezkedéséről is ; de azt hiszem nem sok megbízható van az ide vonatkozó hírekben. Talán csak évek múlva fog találkozni egy második Sarpi, ki a vaticani zsinat történetét megírja, mint a valódi Sarpi a tridentiét, s csak akkor tudjuk meg ki melyik párthoz tartozott. A magyar püspökökről legeltérőbbek eddig a vélemények; pedig semmi okunk nincs őket egyebüvé sorozni, mint a legkonokabb ultramontanok közzé, — vagy minden képzetünk, mit az ultramontanismusról eddig alkottunk, csak homályos árnyék a valósághoz képest, ha még ezek is az ellenzék soraiban találhatják fel hely őket. Ezeknél fontosabb dolog az, hogy az európai kormányok minő állást foglaltak el a zsinattal szemben. A bajor miniszter elnök, Hohenlohe herceg, már régebben felszólította a kormányokat közös actiora, de akkor ugy látszott minden eredmény nélkül. A kormányok valószínűleg ugy okoskodtak, hogy elég korán lesz e tálgyról akkor gondolkozni, midőn a zsinat már meghozta az alkalmatlan határozatot, s akkor is igen világos a teendő, mert az állam végrehajtja a maga törvényeit tekintet nélkül a pápa anathemáira, épen ugy, amint végrehajtotta eddig a dörgő átkok ellenére. Azonban a hallgatásnak is megvolt a határai. A zsinat megnyitása alkalmával a népek óhajtották kormányaik szándékát ismerni, s ez óhajtást alig lehetett volna kielégítetlen hagyni. A legújabb nyilatkozatok általában véve figyelmeztetések a pápához, hogy az állam 102