Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-19 / 51. szám

lelkészt qua egyháztagot felszabadítja a szabad vizsgálódásra gondolkozásra s természetesen véleménye szabad nyilvánítására is; a lelkészt pedig, mint egyházi szónokot megfosztja e szép szabadságtól, nem engedvén meg neki, hogy a minek igazságáról lelkében meggyőződött, azt szabadon hirdethesse a kathédráról, — hogy a confessiótól eltérhessen ? Helyes és üdvös dolog-e a szónok lelkészt a eonfessióval megnyűgözni? Hiszen ekkor a papnak nincs meg az a joga, amivel egy ekklézsiai tag bir, ekkor a papnak nincs hit és lelkiismereti szabadsága. De van,—mondja erre Cs.ur — csakhogy nem nyilváníthatja a szószéken egyéni meggyőződését. Köszönöm én az ilyen szabadságot, mely csak fél szabadság, gondolkoznom lehet szabadon, de már terjesztenem nem szabad gondolatomat. Ennél kinosabb állapotot én már gondolni sem tudnék ; hisz az embernek természetében van az, hogy saját véleményét szereti mások elótt is kitárni s igyekszik nézetének minél nagyobb elterjedést eszközölni, és épen az emberi természetben levő e törekvésnek van szárnya szegve akkor, midőn a pap a confessió álláspontján maradni sententiáztatik. Igy a p p nem meggyőződése szerint beszél, nem azt mondja a mit hisz, szája nem szivének teljességéből szól, hanem sokszor attól eltérőleg, néha épen azzal ellenkezőleg a mi egyéni hite, lelkének meggyőződése. Én a papot a szószéken egyáltalában nem kivánom megkötni s nem tartom óhajtandónak s a protestantismusra nézve kívánatosnak, hogy a pap, mint egyházhivatalnok „a confessio álláspontján álljon; sőt azt mondom, beszéljen a pap a kathédrából is oly szabadon, mint a mily szabadon gondolkozik. Igen, de hátha a gyülekezet közmeggyőződését sértené ez által ? Ettől sem félnék. Vallástalanságot csak nem prédikálna. De meg nem szeretem a mystifikálást, nem, ha a gyertya a véka alá rejtetik, ha azt, mit a tudomány napfényre hozott, azon okból vonják el, vagy takarják el a nép szemei elől, mert hátha megütközik benne a nép, hátha azt ferdén magyarázná, vagy épen ellenkező értelmet húzna ki abból, a mit hallott, mint a valódi. Ez ugyan kicsinyes ok s gyáva félelem. Ha a reformátorok sem akarták volna a nép közhitét sérteni, akkor ugyan minden maradt volna a régi, s ha e nézetnek hódoltak volna, akkor talán még m st sem volna reformátió. Ha attól tartottak volna, hogy a nép félre magyarázza tanaikat, akkor ugyan soha sem mondották volna ki, hogy „mindnyájan egyenlőképen papok vagyunk", mert hát ezt ugy is lehet érteni, hogy tehát a papi hivatal nem is szükséges. A minthogy ezt igy is exegetálták az anabaptisták. Mind ezt csak azok ellenében hozom fel, kik tán hajlandóknak látszanának a szószéket szabaddá tenni, de oktalan félelemből nem óhajtják ezt. De mondhatja, sőt mondja is Cs. ur. nem szabad a lelkésznek a szószékről „saját magán véleményét hirdetnie, mert a szószék nem az övé, hanem az egyházé, mely őt oda saját érclekében állitá." Igaz beszéd. De hát ugyan mi az egyház érdeke ? az-e hogy a confessió változatlanul örök érvényben maradjon ? vagy hogy az egyház tagjai előbbre menjenek a hitben, szeretetben, erkölcsökben s az igazságnak minél tisztább felfogására eljussanak, hogy a község lelki üdve minél jobban előmozdittassék ? Én ugy hiszem az utóbbi magasabb s szentebb érdek az előbbinél. Ha katholikus ember állítaná előttem, hogy a papnak „a confessio álláspontján kell állni" — ugy érteném, s a maga szempontjából igazat is adnék neki, mert hát a kath. egyház egy a sz. lélek közvetlen vezetése alatt álló intézet, a zsinatok csalhatlanok, mert a sz. lélek vezeti azokat s igy, ami határozat hozatik bennök, az tulajdonképen a sz. lélek által hozattatik, s igy az: csalhatlan, tökéletes, igaz mind örökké s mint ilyet a szegény pápista papnak prédikálnia s hinnie kell, különben anathemával sujtatik ; de prot. ember szájából jőve ki e szó, érthetetlen. Mert a protestantismus egyszer mindenkorra lemondott azon jogról, hogy ő a kész igazságot birja, a protestáns egyház nem tolhat híveire semmi tant, nem igényelhet magának — józanul — csalhatatlanságot, a többség határozata a hitre vonatkozólag nem lehet itt döntő a kisebbségre, sem senkire a világon ; nem ugy, mint a polgári törvényhozásnál, vagy épen a kath. egyházban a zsinatoknál, hol a többség határozatába bele kell nyugodni az ellenkező nézetüeknek is s azokat mindaddig szentül s igazán megtartani mig meg nem változtattatik. A protestáns egyházra nézve tehát én teljességgel nem találom egyoldalúnak azt a felfogást, hogy a pap meggyőződése szerint beszélhessen ; sőt nagyon halyesnek, a protestáns elvvel egyezőnek, magára a protestáns egyházra nézve pedig egyedül üdvösnek ; ellenben ama nézet a mondottam oknál fogva, a kath. egyházban igaz, a kath. felfogással s elvvel egyező s az ő szempontjukból meg saját egyházukra nézve az az üdvös. Tehát szabad hitvélemény nyilvánítás a szószéken: ez az én nézetem s ezt tartom a prot. egyház érdekében kívánatosnak, mert különben a pap meggyőződése szerint nem papolhat, a protestáns egyház ellenkező esetben hűtlen lett önnön elvéhez, s az fog történni, hogy a nép hite s a papnak nem hivatalos, hanem egyéni hite között végetlen nagy különbség leend. Ez természetesen nem azt teszi, hogy a szószék dogmatikai tárgyalás, hitcikkek elleni polemizálás színhelye legyen, — isten mentsen! — hanem, hogy legyen megszabadulva a confessio befolyásától s legyen a korlátlan hitvélemény nyilvánításának szószéke! Laky Dániel ref. s. lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. „Az 1791. pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme irta Szeberényi Andor, a nagylaki ev. ág. h. egyház egyik rendes papja s a békési esperességjegyzője. Pest, 1869. kiadja és nyomtatja Hornyánszky és Tráger. Sokáig vártam, hogy a magyarországi protestáns