Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-05 / 49. szám

uj iskolai törvényt; ott Szabolcsmegye; láttuk azt is, hogy „Bihar vármegyében hires város Nagy-Várad." sat. sat. Vegyük ki a fekete sereget, az éj lovagjait, kiknek titkos céljaikat csak a mindeneket tudó tudja, kik főpásztori leveleikben a törv. iránti engedetlenségre bujtogatják könnyen hivő s félre vezethető hiveiket: valljuk meg, hogy az ország népe a törvényhozásnak, ha egyébb művével nem is, ez egygyel legalább félig-meddig meg van elégedve. S ezt a megelégedést nem akarják némelyek megengedni ennek a sokat szenvedett szegény hazának, s szórják az egyenetlenség csak rosz gyümölcsöt teremhető magvait. Nem vagyunk feljogosítva, sem illetékesnek nem tartjuk magunkat bírálatot mondani egy szellemileg sokkal felettünk álló munkálkodása felett, azonban, élve a sajtó- és szólás-szabadság szent jogával, bátrak vagyunk oda nyilatkozni, hogy a törekvés, melynek vezéreüla páncélozott, tiszta jellemű debreceni oraculum állott: ma már nem időszerű; s midőn a haladó kor követelményei ellen emel véd-bástyát, s köt dac-szövetséget: csak a jelzett fekete sereg örömét fokozza, s annak malmára hajtja a vizet s az öröm-ujjong, hogy a két szélsőség : ultramontanismus és ultra-protestantismus találkozott,, s igy reményli, hogy a pápai meghívó következtében együtt menendnek Rómába, úgyis minden ut oda vezet. És még egyszer vissza térve a debreceni határozatra és az érmelléki tanitók emlék-iratára, óhajtottam volna, hogy emez a jajnak erőteljesb hangoztatója lett volna; tette volna sajátjává a bizottság tisztelettel, de ingadozás és félelem nélkül a sajtó e tárgyra vonatkozó ama nyilatkozatát: „a lépés, mely aug. 16-kán Debrecenben történt, sem nem igazságos, sem nem ildomos, sem azon kegyelettel nem egyeztethető, mellyel a törvényhozói hatalom jogaiban tulajdon nemzeti méltóságunkat tisztelni szent kötelességünk." (Prot. egyh. s isk. 1. 35 sz.) A példabeszéd azt tartja: szólj igazat, betörik a fejed, ezt tuclva én már tartom is a fejemet. És most isten velünk! Ér-Tarcsa 1869. Nov. 25-kén. Szoboszlay D. S. mk, ref. oktató. Yiszhang a „bánsági tanitó-egylet" szózatára. Egyesülés diadalra vezet. E becses lapok folyó évi 46-ik számában a „bánsági tanitó-egylet" egy felhívást bocsátott közre minden magyarországi tanitó-egyletekhez s testületekhez, melyben nevezett egylet, — közelebb hozott határozatainak elsorolása mellett, Magyarország minden tanitó-egyleteit, testületeit arra hivja fel, hogy ezen közlött határozatokat elfogadva egyesüljenek, s egyesülten, közakarattal az országgyűléshez, egy — a magyarországi néptanítók fizetésének feljebb emelését, — általában a néptanítók jelen, s jövőbeni anyagi helyzetének javítását tárgyazó emlékiratot nyújtsanak be. Két nemes indok vezette a bánsági tanitó-egyletet azon határozatok hozatalára, s azokból folyó felhívás kibocsátására ; egyik: hogy a jó, képesített tanitók száma ne fogyjon, sőt inkább szaporodjék*; másik : hogy a nemzet „szellemi napszámosai" a néptanítók munkálkodásokhoz mért megérdemlett, elegendő fizetést nyerjenek. Bizonyára két nemes indok ez, s méltó arra, hogy nemcsak a tanítóknak, de a haza minden polgárának figyelmét felkeltse; a bánsági tanitó egylet pedig, mely e két nemes indokból kiindulva, ama fontos határozatokat hozta a közelismerést, méltánylást Magyarország minden tanitóegyietei, testületei részéről méltán megérdemli. — Birni a hazának időről időre képesített, hivatott tanítókkal, — kiknek kezébe van, és leend letéve annak legszentebb kincse, szellemi felvirágzása, boldogsága: midőn egyfelől hivatásszerű érdekében áll egyeseknek ugy, mint az egész társadalomnak, az egész nemzetnek; másfelől a tanitók az államnak róluk való kellő gondoskodásait, — az elegendő tisztességes díjazásbani részesülést — nemcsak megérdemlik, de várhatják, követelhetik. És épen ezekért nem teszszük, nem tehetjük fel, hogy a bánsági tanitói-egylet nemes felhívása egyfelől a haza minden nevelés-iskolaügybarátjának, minden igaz hazafinak jóakaró figyelmét, s pártoló helyeslését magára ne vonja, fel ne keltse; másfelől, hogy ama határozatokat minden magyarországi tanító-egyletek készséggel alá ne irnák, örömmel el ne fogadnák. „Ha hallgatunk, boldognak, és megelégedettnek hisz bennünket a világ) pedig hogy nem vagyunk, azt mi tudjuk azt legjobban." — Ezt mondja felhívó szózatában a bánsági tanitó-egylet.; de ezt mondhatja a hazának minden tanitó-egylete; ezt mondhatja kevés kivétellel Magyarországnak minden tanítója. Nem célja e soroknak az 1868 évi XXXVIII-ik népiskolai törvényt általában, közelebbről annak a tanítókra tartozó cikkelyeit bírálat alá venni, s azoknak hiányait mutogatni; nem részint azért, mert megtették azt már eddig, ugy a törvény hozatalakor, mint azóta sok kitűnő férfiak; részint nem azért, mert nevezett törvénynek hiányai, mulasztásai minden mutogatás nélkül is kilátszanak, előtűnnek, de mert valamint minden intézménynek, ugy különösen ezen törvénynek már eddig is, annyival inkább ezután a teljes hatályba léptetni akarás közepette, legjobb s legilletékesebb bírálója leend az idő, mely bizonyosan kitörli abból, mi benne nem jó, célszerűtlen; s pótolja oly pontokkal, melyek belőle hiányzanak. Röviden csak azt mondhatjuk ki, hogy a népiskolaitörvény minden szabadelvüsége dacára is, nem tökéletes, nem kielégítő, tehát olyan, melynek sok pontja ellen felszólalni lehet, kell, sőt felszólalni a népiskolaügy érdekében kötelességünk. Ezt tenni hív fel bennünket néptanítókat a bánsági tanitó-egylet. — Jobb későn, mint soha, azaz ha eddig hallgattunk is, — bár nem kellett volna, — itt az ideje, hogy törjük meg hallgatásunkat, hogy szóljunk azokhoz, kikhez szólanunk lehet, s kik kérésünk meghallgatására hivatva vannak. Igenis ! Magyarország nép-