Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-05 / 49. szám

Bizony azok, kik e mozgalmat megindították, nagyon jó uton járnak, s mindazok elismerésével találkoznak, kik elalélt egyházi életünk felfrissítése után sóhajtozunk. Mert bárki is, ki e baj orvoslatának mikéntjén gondolkoznék, aligha jöhetett s jöhet más resul tatumra gondolkozásában, mint arra, hogy itt a reformot a theologiai intézetekben kell megkezdeni. Ezekbe kell bevinni valami oly szellemet, mely hasson, éleszszen, gyújtson, mely átalakítja s fölmelegíti a szivet; hogy a növekedő papság e szellemből merítve, azt künn az egyházi életben szétáraszthassa munkálkodása közben. Ez az első teendő, s ehez még egy: gondoskodni arról, hogy az iskolából pályája iránti lelkesedéssel kilépő ifjú ne vettessék azonnal oly viszonyok közé, melyek gyakran nemcsak hogy minden nemesebb buzgalmat kiölnek belőle, de sokszor életkedvét is lelohasztják. Adjunk nekik szélesebb munkakört, s oly anyagi helyzetet, mely megkívántatik arra, hogy az emberben az önbecsérzet, s nemes ambitio megmaradjon, s mely erkölcsi függetlenségét is jobban biztosítsa. Az óhajtott ujjászülő mozgalom egyik eszköze lehet a theol. ifjúság között minden esetre az oly célú társulás, minőt a debreceni és pesti hittanhallgatók közt láttunk legközelebb létrejönni. Csakhogy ez még magában nem hozhatja létre azt, a mi óhajtandó volna. Egy kissé más irányzatuaknak kellene lenni véleményem szerint — az ilynemű társulatoknak. — S épen az szolgáltatott nekem okot e sorok Írására, hogy röviden kifejtsem, minőknek óhajtanám én ezeket az egyleteket? A keresztyénség nem tudomány, hanem élet. A keresztyén egyház nem tudományos, hanem erkölcsi társulat. Célja nem az, hogy tudományos ismereteket halmozzon össze az emberek számára, mint inkább, hogy kielégítse a kebel vallásos szükségeit. Nem az, hogy az észt foglalja el, mint inkább, hogy a szivet nemesítse, emberszeretetre gyújtsa. — Ha ez áll, akkor bizonyos az is, hogy az egyházban nem annyira tudománynyalhassunk, mint inkább szívvel, az emberiség ügyéért lelkesülni tudó kebellel. Egy buzgó, jóakaratú munkás több hasznot tesz az ur szőlőskertjében, mint tiz nagytudományú, de kevés buzgalmú. Vájjon ott találjuk-e legjobban virágzani a tettekben nyilvánuló valódi keresztyénséget, a hol a theologiai tudományok leginkább virágzanak ? Épen nem; hanem ott, a hol legtöbb lelkesedés, élet van az egyházban. Nem a németek közt, hanem az angol fajnál, Nagy-Britanniában és Amerikában. Egy Spurgeon, a nagy angol egyházi szónok, kinek buzdító beszédeit nemcsak Londonban hallgatják zsúfolásig tölt termekben, hanem mohón olvassák ép ugy az atlanti óceánon innen, mint túlnat is, ki tömérdek összegeket gyűjtött s gyűjt most is jótékony, emberiségi célokra, — nem tudománya, hanem a kebléből kiáradó vallásos buzgalom melege által hatott s alakított magának munkakört. A még alig 16 éves ifjú nem járt theologiai iskolákat, s mégis már ezereknek szónokolt. A szellemvilág csudáit nem a számító tudomány, hanem a sziv fenköltsége hozza létre. Épen a XlX-század iránya, mely az emberi munkásságot egyes apró munkakörökre különíti, kitűzvén gondosan mindegyiknek határait, — hozza magával, hogy különbséget tegyünk tudomány és vallás között. — Az egyik az ész dolga, másik a szivé. Mindezekből már világosan következik, hogy a vallás leendő papjainak képzésében fősűly fektetendő a sziv, a lelkület képzésére. De nem azt akarom én ezzel mondani, hogy a lelkész tudományosan képzett ember ne legyen. Isten mentsen ily félszeg gondolattól ! Hisz épen a keresztyénség szelleme, mely az emberiség folytonos fejlesztését célozza, — kívánja meg tőlünk, hogy a fejlődő mivelődéstől el ne maradjunk. Azt kívánja a keresztyén egyház érdeke, hogy a legelőrehaladottabb egyének legyenek, — s legközelebbről pontosan ismerjék az egyház fejlődését, hogy a vallás fogalmát, első bölcsőjétől a különböző népek életén keresztül jelen álláspontjáig kisérjék, hogy jövő munkaterük iránt tájékozást nyerjenek, s mindezeket tudományos rendszerben állítsák magok elé. De még többet is kiván. Az előbbi kívánalom teljesítése által csak a szemek világosittatnak meg a leendő munkakör szemlélésére; azonban a kezek még mindig tétlenül maradhatnak. Melegség, lelkesedés kell ahoz, hogy a kezek serény munkára mozduljanak a megismert munkatéren. Amaz csak megvilágosítja dolgozó szobánkat; emez mozgásba hozza a tagok gépezetét. Szükséges mindkettő mulhatlanul. Sötétben nem dolgozhatnánk, de még a világosság sem munka magában. Sőt világosság nélkül még inkább lehet dolgozni, mint mozdító akarat nélkül. Igy bár mindkettő : a tudomány és lelkesedés egyenlően fontos a lelkészre ; mégis ha osztályoznunk kell a kettőt, az utóbbit találandjuk lényegesebbnek. Ha az egyház céljaira nézve különbözik az em-