Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-11-21 / 47. szám
zauk történetét egészen el nem felejtjük, nagyon nehéz lesz minket a kegyed egyházába átcsalni, beszéljen bár szavakat, melyek méztől csepegnek s cukorba vannak takargatva, Anyának nevezi kegyed az egyházat. . . De akkor elfajult s nagyon kegyetlen anya volt ez, gonoszabb, mint az egyszeri Jezabel, Acháb király felesége volt izrael gyermekei iránt, kik az élő istenben hittek. Anya, igen ; de a tigris azzal összehasonlítva még angyal lett volna. Szélesen kiterjeszti karjait, hogy eltévedt gyermekeit minden erejével ismét kebléhez szoritsa ; de ezek a karok vas karok, és a kebel márványból van, mely a szorításkor összezúzza e gyermekeket, mialatt az anya csak gúnyt üz jajkiáltásaikból. — Ilyen volt a kegyed anyaszentegyháza minden időben és mindenütt. — Volt Párizsban egyszer egy menyegző, mely a „vérnász" rettenetes nevét kapta, mivel alkalmul szolgált arra, hogy a protestánsok között roppant mérvű vérfördő készíttessék. Ha az itt lemészároltak számát meg akarjuk nevezni, nem lesz elegendő néhány ezret mondanunk; és e szörnyű tettet triumphussal ülte meg a kegyed egyháza Rómában, s innepélyes „Te Deum"-ot énekelt emlékére. Igy esett el nyomorú orgyilkos golyója által hazánkban, Delft városában, egy nemes kerceg, kit a kegyed egyháza nem szenvedhetett — és ha egyszer kegyed idejön, megmutathatom majd a hely szinén ez aljas gyilkolás nyomait — és e gyalázatos gonosztettet is dicsénekkel innepelték meg a kegyed egyházában. És ha a Kegyed egyháza ily istentelenségek útáról később megtért volna, mi mint keresztyének, szivesen megbocsátanánk és felejtenénk ; csakhogy az ilynemű iszonyatosságok fölötti szégyen és bűnbánat első kifejezésének ezen vérszomjas anya szájából kell először jőni. De ez továbbra is nasonló marad magához: zsidó gyermekeket lop, s azokat kolostorba zárja; a Madiaiakat sötét börtönben kinozza, mert isten igéjében keresik leikök üdvét; Matamorost láncokba vereti, mert a kegyelem evangéliumáról többet tud, mint a kegyed papjai; De Yargas Jánost börtönbe dobja, mert házánál bibliát olvas (ennek vége lön szakítva Spanyolországban, mint kegyed i.s jól tudja) és, — hogy ne halmozzak annyi példát rakásra — hogyan is esett az, hogy nem sokkal ezelőtt az egyháznak kissé dacos gyermeke, Andrea bibornok, oly hirtelen meghalt ? Ezt kegyed jó pápa uram bizonyára sokkal jobban tudja mint én. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy mikor a kegyed „anyaszentegyháza" ilyenképen bizonyítja be, hogy mily szellem szülötte : akkor én igen jól tudom magamnak képzelni, mi módon „szeretne az minden protestánst és nem katholikust szivéhez szorítani?" És kegyed is, pápa uram, könnyen belátja, hogy nekünk az ilyen ölelkezéshez nem valami nagy gusztusunk van, sőt naponként kérjük az istent: ments meg minket az ily anyától" ! Sokat hozhatnék még itt fel hazánk történetéből s az általános történelemből melyeknek hallatára reszketnie kellene a szégyentől a kegyed egyházának, — mindamelles én nem sokat várhatok a kegyed figyelmétől és buzgalmától. Az a kevés amit irtain , kelletinél több arra nézve, hogy kegyednek megmutassa, miszerint nekünk nagyon alapos okaink vannak a kegyed barátságos meghívására határozottan tagadó választ adni, s minden protestáns feleinknek és nem katholikusoknak komolyan ajánlani, hogy hasonlót tegyenek. Drága jó pápa úr mi kegyednek teljes szivünkből istentől minden jót kívánunk. Üdvözölje kérem, nevünkben Rómában lakó protestáns testvéreinket. Barátjainak nevében Egy prorestáns. U. i. Levelemet bezárva, jut eszembe, hogy én hiában vettem tollat kezembe, meggondolván, hogy kegyed drága jó pápa úr valószínűleg egy szót sem tud hollandul; mert bár magát Péter utódának nevezi, mégis nagyon Tamás vagyok benne, hogy a sz. lélek kegyedet is — mint az első pünköstkor az apostolokat — minden nyelvekre megtanította volna, úgy hogy párthushoz, médhez, elamitához, és hollandushoz, mindegyikhez saját anyanyelvén szólhatna. És minthogy én a kegyed nyelvét nem értem, — e tekintetben mindketten egy forma bölcsek vagyunk, kegyed, amint mondj a, a Péter székén és én a saját magamén,— belátásom szerint kevés hasznot húzhat az én iratomból. De egy barátom jó tanácsot adott azt mondván, hogy Brouwers apáthoz küldjem levelemet. ö szeret írni, s ért hollandúl is latinúl is, kegyedet szereti, s azt mondja, minket is szeret ; ugy a kegyed és irántunk való érdeklődésből ezt az iratot bizonyosan szivesen lefordítja, s „szentséges atyjának" megküldi. Én ezt a tanácsot nem találtam rosznak, s azért e levelet Brouwers apát gondjaira bizom, akkor kegyed is elolvassa. Igaz, hogy annak az utóbbi időben mind a két keze tele munkával, hogy a heiligerleci eseményik ultramontán kritikáját Groce ur ellenében védelmezze, — aki pedig a mi hazai történelmünkben annyira otthon van mint a sas a maga fészkében, — oh de egy olyan tudós apátnak csak egy szempillantásba kerül ezt átfordítani. Csak arra kérem Brouwers urat barátságosan, hogy levelem értelmét hívebben adja vissza, mint nem rég Nasszaui Lajos bizonyos leveléét, testvéréhez, Jánoshoz ; mert akkor kedves, jó pápa ur, kegyed épen az ellenkezőjét olvasná annak, amit én mondani akartam. Alkalom szerint azért i gyszer komolyan meg kellene dorgálni kegyednek fiát, Brouwerst, mert talán az ilyen nem tisztességes dolgokban csakugyan nem akar kegyed részes lenni?" * Miért hívják a püspököket Rómába? A „Journal de Débats" a „Civilta Cattolica"-ból, mely tudvalevőleg a római jezsuita párt lapja, ezeket idézi; „A püspököket nem azért hivjákjRómába, hogy vitatkozzanak, hanem, hogy helybenhagyják mindazon előterjesztéseket, melyek a pápa nevében fognak tétetni." Ez a római szabadság!