Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-11-07 / 45. szám
PROTESTÁNS V ¥ t SZERKESZTŐ- és KIADÓHIVATAL : A lipót- és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZET ESI DIJ: Helyben bázbozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a s kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: § 4 hasábos petit sor többszöri beikta- i tásánál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. : Bélyegdij külön 30 kr. A zárda-kérdéshez. (Feleletül Danielik János urnák a S M.— Á.a -ban megjelent hasonló cimü cikksorozatára). Reméllem még legszenvedélyesebb ellenfeleink is kénytelenek lesznek elismerni, hogy a négy hó óta folyvást zajló zárda-kérdésben lapunk az összes lapirodalomban a legmérsékeltebb magatartást követte. A krakkói esetet, melyből laptársaink a holt idény alatt jó tőkét csináltak, mi a legrövidebben jelentettük egyszer, az első telegramm után, s többé nem foglalkoztunk vele. Két okból voltunk ily szokatlanul hallgatagok. Először, mert mint a római egyház történetében jártasok, jól tudtuk, hogy ha a világnak minden papírját tele írjuk sem leszünk képesek mind azon eszelősséget és bünt felsorolni, mi a zárda-életből származott és a dolog természete szerint származnia kellett; másodszor, mert valószínűnek tartottuk, hogy mozgalmas időkben mégis sok valótlanság szokott forgalomba jőni, s nem akartunk véletlenül vagy egy ilyent közölni lapunkban, mely eddigelé a római malitia ellen folytatott leghevesebb küzdelmeiben sem mondott soha valótlant. Vártunk nyugodtan, mig a botránykrónika felsorolása helyét elvi harc foglalja el, midőn lovagiasabb fegyverekkel kezd folyni a küzdelem. Ez a mi terünk. Eljött ez az idő is. Danielik ur a hajdani püspök, ki szelid értelemben véve maga is befalazva él egy zárdában, a mult héten egy cikksorozatot tett közzé a „Magyar Államban" a zárdakérdésről. Cikkének tartalma oda irányul, hogy a zárdákban is vannak bűnös emberek, kiket ő nem akar védelmezni; de az is igaz, hogy a zárda egy uj bűnnek sem lett szülő anyja, hanem csak azon bűnök fordulnak elő ott is, melyek a zárdán kivül ismeretesek, és pedig sokkal kisebb mértékben jelenkeznek ott, mint a külső társadalomban. Az ily bűnök már nem róhatók fel kizárólag a szerzetesi intézménynek, hanem igenis a nemi ösztön dolgában soha eléggé nem fegyelmezhető emberi természet s lelki gyarlóság rovására esnek. Ha pedig a papi nőtlenség törvénye az oka mindennek, mint a közönség állítja, akkor nem méltányos oly irtóztatón sújtani a szerencsétlent, ki csakis egy zsarnok törvénynek esett áldozatul. Ha az intézmény a bűnös, miért üldözi a sajtó az ez esetben kétszeresen szánalomra méltó áldozatot, melyet ifjú korában isten tudja mi minffen körülmény és motívum összeműködése ez intézmény kebelébe hajtott? Ha pedig az intézmény jó hírneve s tisztasága fekszik szivén, akkor mire való az izgatás: el kell törölni a kolostorokat ? A közvélemény jól teszi, ha üldözi a bűnöket, csakhogy legyen részrehajlatlan, ne csak a papban lássa meg a rosszat, s a kevés számú vétkesekért ne üldözze azokat is, kik nem vétkeztek. — Ezenkívül oly érzékenyen és meginditólag tud ügyvédkedni a papok és barátok mellett, hogy bizonyosan sokakat félre vezethet azok közül, kik e tárgyról elég ismeretet nem szereztek s eleget nem gondolkoztak. Végül felhív, hogy „h a h e 1 ytelén az institutio, ám vitassuk meg ezt." Nagyon helyesen, mert épen csak e körül forog a vita. Hogy a p pi, vagy helyesebben lelkészi intézmény helyes, azt nagyon kevesen vonják kétségbe, s én nem emlékszem, hogy valaha magyar nyelven olvastam volna ilyen iratot. A kérdés csak az, hogy helyes és szükséges-e a zárdai intézmény és a coelibatus, mely a keresztyén egyházak közül csak a rómaiban otthonos, s ott sem ősi intézmény, mert életének első kétharmad részében papjai többnyire nősek voltak. Ha a zárdaintézmény helyessége vagy helytelensége felől egészen tisztába akarunk jőni, vissza kell mennünk annak eredetére s áttekintenünk történet főbb vonásait.
