Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-10 / 41. szám

riilt ifjak theologiát végzetteknek nem tekintethetnek. Meggyőződve lévén, hogy az alapos képzettségű, feddhetlen erkőlcsiségű s buzgó lelkészektől függ nagy részben népünk lelki üdve s egyházi és iskolai intézeteink felvirágzása : szükségesnek tartjuk kimondani, hogy a magyar ev. egyház csak akkor fogja fel helyesen a maga hivatását, ha főleg oly tanintézetek kellő szervezéséről gondoskodik, melyek a leendő lelkészeknek, tanároknak s tanítóknak a kor követelményeinek s a magyar ev. egyház szükségeinek megfelelő tudományos és gyakorlati képzettséget adni képesek. Erre kényszeríti egyházunkat nemcsak önfenntartási ösztöne és saját jól felfogott érdeke, hanem a többi hitfelekezetekkel való nemes verseny is. Ha az idő intését meg nem értve ezen intézetek kellő szervezését évről évre halogatjuk, attól tartunk, hogy egyházi s iskolai autonomiánk nem lesz egyéb puszta szónál. Függetlennek mondhatjuk-e azon egyházat, melynek lelkészei, a hívek vallási, erkölcsi tanítói és vezetői, nagyrészt nem saját, hanem idegen tanintézetekben képeztetnek, melyek szellemére s szervezésére azon egyház semmi befolyást sem gyakorol, s melyeknek iránya sokban ellenkezik? Beszélhetünk-e akkor egyházunk s iskoláink igazi autonómiájáról, mikor teljesen fölszerelt theol. tanintézetekkel, s tanár- és néptanítóképezdékkel nem bírván, egyházi hivatalnokaink azon része, mely külföldre nem mehetett, hiányos képzettséggel lép hivatalba ? Bizonyára nem. A reformátió kezet fogván az igazi tudománynyal, megtörte a középkori sötétséget s a nemzeteket kiskorúságban tartó papuralmat, s elveivel a jelenkori életviszonyok felett uralkodik. A protestantismus tehát csak a maga kötelességét teljesíti, midőn legnemesebb erőit a közoktatás minél nagyobb elterjesztésére fordítja. Ezt teszi a magyar ev. egyház is, midőn a számos népközép- és főtanodákat fenntartani s a kor kívánalmaihoz átidomítani törekszik. De minden áldozatkészsége mellett aligha lesz képes minden iskoláit elégséges tanerőkkel és eszközökkel ellátni. —• Eszerint az eszélyesség parancsolja, hogy a kevésbbé szükséges iskolákról lemondva, összpontosított erővel azok fenntartásáról s kellő szervezéséről gondoskodjék, melyek nélkül autonom egyház nem is gondolható. Ilyenek kiválólag a theol. intézetek, melyeknek mivoltától függ lelkészeinknek, népünk vallási, erkölcsi tanítóinak s a népiskolák természetes felügyelőinek képzettsége, következőleg egyházi s iskolai intézményeink jövője is. Ez ügyben követésre méltó példát találunk őseink azon buzgalmában, melylyel minden gyülekezet mellett népiskolát, s a nagyobb községekben tudós iskolákat állítottak. —• A prot. virágzó tanügy szálka volt az evangelium ellenségeinek szemében ; azért az üldözések korszakában főiskoláink bezárattak s a ktilegyetemek látogatása eltiltatott. Jobb idők beálltával egyházunk megfelszitett erővel fogott a főiskolák felállításához, melyek kitűnő helyet foglaltak az akkori tanintézetek közt. Más fordulatot vett a tanügy a Thunféle gymnaziumi tervezet felmerültével, midőn egyházunk megfeszített erővel fogott a veszélyben forgó középtanodák szervezéséhez; mi némely helyeken a lyceumok és népiskolák rovására történt. Már most a gymnaziumok többnyire oly állapotban vannak, hogy leginkább magoktól függ, hogy a kor igényeinek megfeleljenek. Elérkezett tehát az idő, hogy miután a középiskolákban az alap meg van vetve, ez alapon a theol. intézetek épülete is amannak megfelelő arányban szilárdittassék. Meg vagyunk győződve, hogy az egyház a tanintézetek szervezésénél öntudatosan járt el, s igy midőn a gymnaziumokra tetemes áldozatokat hozott, akkor is mint cél, főleg a lelkészeket és tanítókat képező intézetek lebegtek előtte. Ha a legközelebbi múltban a szükség érzetén kivül egyszersmind a többi felekezetekkel való nemes verseny lelkesített középiskoláinknak a kor igényeinek megfelelő karba helyezésére: kétszeresen kell, hogy ez indok a theol. intézetek kellő szervezésére is ösztönözzön, hogy igy azok is a többi hitfelekezetéivel legalább egy színvonalon álljanak. A gymnaziumok uj szervezése csak kezdet Yolt, melykényszerüleg vonja maga után a theol. intézetek szervezését, mert emez nélkül amazt nagy részben gyümölcstelen időpazarlásnak kellene tekintenünk. E szerint a theol. intézeteknek korigényelte szervezése égető szükség, melynek kielégítését veszély nélkül későbbre nem halaszthatjuk s előle az által nem menekülhetünk, hogy a terhes kötelességet akár a külföldi prot. egyetemekre, akár a magyar államra, akár a theol. tanulókra hárítjuk. Minden félreértés kikerülése végett, szükségesnak tartjuk kimondani, hogy mi a külföldi egyetemek látogatását nem akarjuk végkép megszüntetni, hanem csak egyházunkra nézve gyümölcsözővé tenni. Ezen cél elérésére legjobb eszköznek tartjuk, ha ez ügyet a maga valóságában előadván a visszaéléseket s az önámitást megszüntetni igyekezünk. A ki ez ügyet figyelemmel kisérte, kénytelen azon meggyőződésre szert tenni, hogy a külföldi egyetemek látogatása nem történik most oly módon, hogy theol intézeteink hiányait pótolhatná. Azon haszna minden esetre lehetne, hogy theologusaink saját tapasztalásuk alapján megismerkedhetnének a németországi tanintézetekkel s miveltségi viszonyokkal. — Ámde erre a szükséges előismereteken kivül annyi pénz kívántatik, a menynyivel szegény sorsú ifjaink nem rendelkezhetnek. — E kötelességöknek tehát ugy vélnek eleget tenni, hogy némelyek a bécsi ev. theol. intézetbe mennek, mi a kitűzött célnak nem igen felel meg, akik pedig a németországi egyetemekre mennek, azok többnyire egy, vagy legfölebb két semesterig maradnak ott, mely idő alatt a felolvasásokat látogatják ugyan, a hallottakat kisebb, nagyobb szorgalommal fel is jegyzik, de nem igen tanulmányozzák, sőt némelyek a német akadémiai élet inkább árny- mint fényoldalával ismerkednek meg. Vannak ugyan dicséretes kivételek, csakhogy évről évre kisebb számmal, s leginkább azok részéről, kik a tanári pályára készülnek. A külföldi egyetemek hazai intézeteinket nem is pótolhatják, mert tekintetbe nem veszik a mi egyházunk