Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-19 / 38. szám

metországon legkevésbbé fényes eredményeket. Luther első gondolata, a szabad népegyház; Zwingli eszméje, a protestáns szövetség az Adriától az északi tengerig, nem valósulhatott, hanem alakultak apró tartományi egyházak, fejedelempápák alatt. A nép elvesztette lassanként minden befolyását az egyházra. Már rég törekszik a német protestáns nép e hajóból kimenekedni. Ujabb meg ujabb theoriákat állított fel, legközelebbről több presbyter-zsinati alkotmánytervet készített; de eredményre nem tudott jutni, mert működésében nem volt egység. A wormsi nyilatkozat egységet hozott a törekvésekbe, s habár lassan is, mert a német lassan szokta dolgait végezni; de semmi kétség benne, hogy annál biztosabban célhoz jut. Ezen örvendetes törekvéseknek megvan a setét háttere is. A porosz egyházi reactió ép oly makacsul ragaszkodik a régihez, mint Róma a non possumussához. A római inquisitió valamivel szelídebb kiadásban uj életet nyer a porosz katonai-állami egyházban. Közelebbről egy Grittermann nevű iskolai rectort a templomba nem járás és urvacsorával nem élés miatt az egyházi főhatóság minden kigondolható módon zaklatta, idéztette, irott és szóbeli számadásra kényszeritette, hivatalvesztéssel fenyegette. Egy bizonyos Scháfer, a szabad egyház prédikátora nem rég törvényszék előtt állott, mivel egy tudományos felolvasásban a transcendens istenfogalom ellen nyilatkozott, s tagadta az individuális fenmaradást a halál után és a sacramentumok magicus hatását megtámadta. A törvényszék egyévi börtönre Ítélte, a legfelsőbb tötvényszék három hónapra szállította le büntetését. Ily dolgok történnek naponként Poroszországben, mely magát az intelligentia vezérének hirdeti. A protestantismus ápoló kertjének kellene lennie, s ahelyett minden szellemi kényszergetés veteményes kertje. Egészen középkori eszmék szerint vezeti államéletét, s a jogállam legelső alaptétele, a lelkiismeret szabadsága sem található fel benne. De talán arra is szükség van, hogy az ellentétek minél élesebben tűnjenek fel, melyközben a „Protestáns-egylet" már nemcsak léptenként, hanem rohamosan halad előre az orthodox porosz hierarchia ellen, mely a protestáns névre annyi szégyent hozott. Kovács Albert. A magyar átokminta, tartalmilag igazolva. (Folytatás.) XIV. Vallást teszünk róla és állítjuk, hogy azok, akik egy szin alatt élvezik az Urvacsorát, az egész Krisz-111 s t, h u s a és vére, — istensége -— s csontjaival egyetemben élvezik vagy veszik, akik pedig két szin alatt, — egyedül csak kenyeret vesznek és esznek. Minthogy római kath. tanfogalmak szerint csak p a p szolgáltathatja ki az Urvacsorát, nekünk protestánsoknak pedig papjaink (áldozár) nincsenek, tehát a mi Urvacsoránk szerintük nem sákramentom, s épen ezért a kenyér csak kenyérnek marad a pap megszentelése után is, mely utóbbi szerintünk is tökéletesen igaz. Hogy pedig ők az egész Krisztust eszik, világosan tanítja a trienti zsinat a XIII. ülés 3-ik cánonában, — továbbá a Római Káté (a II. R. 4. 31.) igy szólván : „a papok magyarázzák meg, hogy nemcsak a Krisztus testét és a test valódi lényegére tartozókat foglalja magában e sákramentom, mint a csontok és idegek, hanem még az egész Krisztust is." XV. Vallást teszünk róla, hogy hét igaz és valóságos sákramentom van. Azon hittételt, melyet e cikkely tartalmaz, cáfolhatatlanul tanítja az egész római kath. egyház. Kitetszik ez a trienti zsinat VII. ülés. I. canon. (37. lap.) „De sakramentis" című határozatából: „ha valaki azt mondja, hogy az uj szövetség sákramentomai nem mind a Jézus Krisztustól, ami urunktól rendeltettek, vagy pedig több, vagy kevesebb, mint hét átkozott legyen !" XVI. Vallást teszünk róla, hogy isten a képekben tiszteltetik, és hogy azok által az emberek megismerik őt. E cikkelyben nem említtetik, hogy minő képek által tiszteltetik és ösmertetik meg az Isten; vagy a szentek képeiben, vagy magának az Istenségnek jelképes előterjesztése által. Ha a szentek képeiben : akkor, minthogy a szentekben csakugyan istent tisztelik, tehát áll ez a felvétel; ha pedig magának az istenségnek kiábrázolása által, — ez is igaz, mert a Római Káté (III. rész 2. jej. 20. kérdés) épen ez utóbbit tanítja, tehát XVI. cikkely igazolva van. De igazolja ezt a trienti zsinat XXV. ülése, e című határozata: „De invocatione, veneratione et reliqu. sanct. et sacé. imag." 181—182 lapon. — Végül nem kevésbbé fontos erősséget nyújt e tekintetben Vasquez Gábor, (Drei Bücher tiber den Cultus djr Gottesverehrung. 1614. III. k. II. fej. 393. lap.) midőn igy nyilatkozik: „Teljesen bizonyos, hogy élettelen dolgokat szabad imádni, azonban isten képe gyanánt; de ha valaki teremtett állatot imád, gondolatban szükség istennel vagy valmely szenttel ösz-75*