Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-29 / 35. szám

hallgatása és bele egyezése nélkül maga az ország törvényhozó hatalma sem intézkedhetik." Ugyan mit hisznek, lehetséges lett volna-e az országgyűlésnek a felekezetek egyenjogositását valaha keresztülvinni, ha azt a hallatlan veszedelmes elvet követi, miszerint egyházi és iskolai dolgokban a felekezetek törvényes hatóságainak, (a római katholikusoknál tehát a clerusnak) beleegyezése nélkül az ország törvényhozó testülete nem rendelkezhetik? Avagy talán csak nekünk van az a különös kiváltságunk, hogy ami valaha egyházunkat vagy iskolánkat illetőleg törvénybe iktattatott, az ö r ö k időkre érvényes ? De hát akkor is mit vétett az 1791. XXYl. törvénycikk, mely eddigelé egyházi és iskolai szabadságunknak magna chartáját képezte, hogy azt teljes hallgatással mellőzik ? mert abban a törvényben meg világosan kimondatik „Ooordinatione tamen litterariae Institutionis erga demissam Statuum et Ordinum propositionem per Suam Majestatem determinanda, ad has perinde Scholas, extendenda", holott is törvényes hatóságainknak meghallgatása és beleegyezéséről, egyetlen egy szócska sincsen ? Ha szem előtt tartják e törvényt, azt hiszem,észreveszik azt is, hogy már 1791-ben az országgyűlés nem tartotta az alkotmányossággal megegyeztethetőnek, hogy a nemzet egy fractiója előjogokra hivatkozva, a törvényhozás eljárását megakaszsza, — és nem irigyelték volna a r. kath clerustól azt a dicsőséget, hogy a törvénykönyvbe iktattatott: contradictionibus Dominorum Cleri et alicujus partis seeulariurn catholicorum non obstantibus, immo iisdem in p erpetuum nullum vigorem habentibus. Senkisem vonja kétségbe azon férfiak hazafiságát, kik Debrecenben ama határozatokat különösen azon szempontból hozták, mert amint mondják, az 1849 óta a közszabadság hátrányára, egymást felváltott ellentétes irányú kormányrendszerek után, a fenálló kormány vagy országgyűlési többség állandóságában annyira nem bizhatnak, hogy a nevelés ügyét az ország kezeibe letehessék. Ha e sötét nézet valaha közérvényre emelkedhetnék, akkor alkotmányos országban, hol mindig van egy párt, mely a fenálló kormány és országgyűlési többség állandóságában nem bizik, sőt azt megdönteni törekszik, a törvényhozás merőben lehetetlenné válnék. Helyesen mondja Gruizot: „Népek és kormányok nem követhetnek el súlyosabb hibát,mintha félelmök nagyobb a veszélynél, melytől tartaniok kell." Igaz, hogy ha a múltnak szomorú tapasztalatai ovakodó tartózkodásra intnek, akkor ily tartózkodás sehol sincs nyomósabban igazolva,mint a'magyarországi prot. egyház kebelében, melyet a törvénybe csúsztatott négy szócskából álló clausula folytán, majd egy századig halálra zaklattak. De épen azért nem látom sehogysem igazolva a mult évben hozott azon népiskolai törvény elleni kikelést, mely, midőn „minden hitfelekezctnek s igy tehát a prot. egyháznak is azon jogát véglegesen megszentcsitette, mely szerint alsó és felső népoktatási tanintézeteket szabadon állithat, s azokat azon módozatok szerint tarthatja fen, melyek saját alkotmánya s helybeli viszonyainak leginkább megfelelnek" (b. Podmanicky Frigyes szavai), legfölebb üdvös versenyre liivja fel a felekezeteket a községekkel, de nyitva hagyja mindenik felekezet előtt az utat, hogy ha a fenálló viszonyok tartósságában nem bizik, felekezeti iskoláit szaporítsa, fentartsa és virágoztassa. De legyünk mindenesetre vigyázók c téren ; mert ha mi, kik e hazában mindig a közszabadság érdekében a haladás elve mellett küzdöttünk, a múltban üdvös, de az ujabb fejlemények folytán károsnak bizonyult institutiók mellett kardoskoduuk, akkor egyenesen elleneink malmára hajtjuk a vizet, s eltereljük a közvéleményt azon irányról, melyre leginkább ami kitartó törekvéseink által vezettetett. Avagy más-e az egész népiskolai törvény, mint épen ami elveinknek az egész országra való kiterjesztése? Ha mi már most e törvény ellen protestálunk, nem ugyanazt miveljük- e, amit az ultramontánok, kik a maguk szabadalmai mellett kardoskodnak, és ami jogaik vannak, abban más ember fiát részesiteni nem akarják ? Legnevezetesebb a dologban az,hogy midőn 1867. az öt ref. szuperintendencia közös konventben a végett ült volt össze Pesten, hogy véleményes javaslatot készítsen, mely az országos törvényhozás előtt, az egyetemes ref. egyháznak a vallás- és közoktatásügyre vonatkozó nézeteit és kívánalmait tolmácsolja, épen a tiszántúli kerület küldöttei voltak azok, kik a konventet jogérvényesen határozó testületnek elismerni nem akarván, lehetetlenné tették az egyetemes ref egyháznak, hogy mint ilyen, akár az egyházi, akár az iskolai ügyben nyilatkozzék. Most pedig ismét a tiszántúli egyházkerület