Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-04 / 27. szám

függvén rajtuk. S ezek a par exeellence philosophusok; ezeken kivül egész csoportja a kitűnő tudósoknak, kik a positivismus elveit az egyes tudomány-ágakban érvényesitik. Nem egyszerű bölcsészeti rendszer az, a régi értelemben, a melyek közül annyinak feltűnését és elbukását láttuk évszázadok liosszu során, hanem egy egész értelmi forradalom, lehatva az élet minden köreibe, megválatoztatása az emberiség gondolkodás-irányának, átalakítása az egyénnek, uj fényt, uj felfogást, uj szellemet vive be mindenüvé, különösen a történetbe, történetébe a múltnak, s folyton-íolyó történetébe a jelennek. Froude, az általunk föntebb idézett történetíró, egészen ez iskola tanítványa. Itt se terjeszkedhetünk tovább a puszta megjelölésnél, célunk különben is csak az lévén, hogy ennek a vallásos meggyőződésre való hatását jelezzük. Természetes hogy egy ilyen forradalom, mely az ember egész lelkületének az átalakítását célozza, a vallásos meggyőzédést is első helyen érinti. A positivismus először is a theologiát, mint olyat, kitörli a tudományok sorából. A vallásban a morális életre helyezi a súlyt, s a mi azon túl van, saját lelkiismeretének dolga mindenkinél, s alakulhat száz meg száz alakban az egyéniségek szerint, s mind egyenlő jogosultsággal. A cél az emberiség boldogsága itt e földön, a jelszó: élj másokért. E párt hívei ós fő harcosai részint az egyházban, részint az egyházon kivül állanak, küzdve egy nagy, nemes célért, a felelősség teljes tudatával, s elfogadva nyiltan a következményeket mind. A jövő az övék, elvitathatlanul, s az emberiség közelebb van hozzájuk gondolkodás és cselekvés módjában, mint a hogy, — s anélkül hogy — tudná és bevallaná. Stuart Mill neve egyik legtiszteltebb és legnépszerűbb név az angol munkásosztály előtt, s a midőn az ezeknek érdekében küzd a politikai téren, s hatalmukat és befolyásukat növelni törekszik, ugyanakkor egy hatalmas fegyvert teremt bennök a vallási reform keresztülvitelére, a jövendő számára. Nagybritanniábau a középosztály az uralkodó; az legerősebb támasza az orthodoxiának is, s ott lel tanyát a fanatismus és üldözés szelleme is. Az egész európai társadalom tendentiája olyan, hogy az aristocratia naponkint vészit hatalmából, befolyásából. Amaz erős, szinte zsarnoki középosztály ellen egy nyomatékos ellen-tényezőt csak az alsóosztályból lehet teremteni. Még csak egy szót, mielőtt cikkünket bevezetnők. E század első tizedeiben Angliában megindult szellemi mozgalmak közt egyik igen jelentékeny volt az oxfordi mozgalom, az angol magas egyház kebelében, papok és tanárok közt támadva, az egyház ez ős egyetemén. *) Mind a két párt - meglehetős erősen volt képviselve az egyetemen, s a szabadelvű- k mozgolódásai munkára hivták az orthodoxokat is. A harc meg*) A mult években oly nagy zajt ütött ,,Ecce homo"t is egy oxfordi tanár irta, a mint állitjítk. kezdődött a szószékon és a sajtó terén ; széles körben hevesen. A szabadelvűek vezére volt Mr. Arnold, egy igazi nemes, emelkedett lelkű, életét egészen a mások javára áldozott férfiú; s az ortkodoxoknak egyik legkitűnőbb harcosa dr. Nowman, a következetesség és világoság rendithetlen híve a gondolkodásban. Ez vizsgálat alá vette az angol egyház helyzetét és jogosultságát, qua egyházét, theologiai szempontból, s lépésről lépésre oda jutott, hogy az egyháznak azon fogalma szerint is, melyet az angol egyház ád magáról, a r.katholika az igazi és jogos egyház, — s ő ment oda a hova logikája vezette, a római egyházba. Többen követték oda párthívei közül, s a közönségből, kiket rendkivüli érdekkel hallgatott szónoklatai által csábított. Megirta és kiadta igen ügyes apologiáját, a melyben a lelkében véghez ment processust elemzi. Természetes, hogy a cáfolok legelőször is saját elhagyott táborából támadtak föl ellene ; s a „Westminster Reviow," a szabadelvű párt egyik legkitűnőbb közlönye, birálat alá vévén mind az Apologiát mind annak prot. orthodox szempontból irt egyik cáfolatát, ismét jellemzöleg, ha már a kettő körül kell választania, amannak kél pártjára, mely legalább következetes a bolondságban, s emezt, a fél-uton megállott, és kárhoztatásában önmagának ellentmondót, kegyetlenül összetöré. E birálat befejezése az, a melyet jellemző voltáért, magas eszméiért, és gyönyörű szép nyelvéért s egyszersmind ismertetésül ím bemutatunk. Szándékunk erősen hangsúlyozni a pontot, hogy megalkuclás az ész és tekintély közt napról napra kevésbé kívánatos, kevésbé lehető. Minél tovább áll ez a két vetélytárs egymással szemközt, annál világosabbá lesz, hogy az egyiknek vagy a másiknak uralkodóvá kell lennie, s hogy a kettőnek ügyes összetákolása mind kevésbé elégiti ki akármék felet, szabad vizsgálódókat és hívőket. (Vége köv.) ii E I,_F 0 1.1). í^cst, jun. 30-án. 1869. Nt. szerkesztő ur! A héten beállottam körösztény katholikusnak, — azaz hogy tetszik tudni, csak beállítottam közibök, megnézendő, mi történik ott. A fő esemény mindenesetre az, hogy a régóta készített congressus egy hét alatt össze is ült, szét is ült. Én az utolsó gyűlést láttam hétfőn. Mivel a világ a rom. kath. egyházban soha nem látott olyan furcsaságot, hogy a püspök, az egyszerű papocska és a világi együtt tanácskozzék, — mert az első három században, mikor ez még igy volt, az egyház katholikus volt ugyan, de nem r óm a i, — tehát méltó volt megnézni; de különben ott elunhatta magát az ember. Egy félóráig folyt a szavazás azon bizottság tagjaira, mely a választási szabályjavaslatot fogja készitni; másfél óráig tartott a szavazatok összeszámítása és az eredmény kihirdetése. Azon néhány szabadelvű férfi közül, kiket a püspökök mégis jónak láttak a gyűlésre bejuttatni, a választmányban csak egy foglal helyet, — azaz, hogy senkit nem akarván bántani, lehet talán több is, de még eddig ignota persona. Deák