Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-04 / 27. szám

Ferenc, Somssics kimaradtak, ahelyett ott van a hü Virgilius és Palásthy. Már azt hittem vége lesz az ülésnek, anélkül, hogy oratiot hallanék, midőn felállott Kuthi Márton az.-fehérvári plébánus, s azon óhajtását fejezte ki, hogy a bizottság tájékozására előre határozzon meg a gyűlés néhány irányeszmét és tűzessék ki most a határidő, melyre munkálatával elkészüljön. Ugy látszik attól tartott, hogy ha oly csekély munkára minőt a püspökök végeztek, a szentlélek vezetése mellett is több mint két év kellett, akkor a mostani bizottság tagadhatlanul nagyobb munkájával és minden inspiratio nélkül tiz év alatt sem készül el. Csakis egy kanonok támogatta, és senki a világiak közül!!! „Ebből a kettőből sem lesz soha püspök" — mondá szomszédom. Ki tudja ? — felelém. Bizony ki tudja ! gondodolom most is. Hiszen ki merte volna még akkor, midőn az öreg Bartakovics oly fiatal plébánus volt, mint most Kuthi Márton, bár kimondani is, hogy egri érsek korában együtt fog tanácskozni a világiakkal, s ugyanakkor egy fiatal papocska, hosszú beszédet tart csupa oly dolgokról, melyek az elnöklő herceg primásnak minduntalan a nemtetszés jeleit gyűjtik arcára, de a melyet ő mégis kénytelen lesz ellenmondás nélkül végig hallgatni, sőt ki lesz téve azon eshetőségnek, hogy a többség olfogadja a nemtetsző inditványt, s ő kénytelen lesz azt ha* tározattá emelni ? ! Ezelőtt 40 — 50 évvel, a restauratio,— eigentlich a reactio és szentszövetség boldog mézes heteiben ezeket kimondani még nagyobb istentelenség lett volna, mint most í\zzal ábrándozni, liogy 20 év múlva a nép vagy legalább annak valódi helyes képviselete fogja választani az esztergomi érseket, s csak tudomás vétel végett jelentik be a kormánynak ! Bizon ez mind lehetséges, sőt egy kissé valószínű is. Akkor a grata és ingrata personák mértéke egészen más lesz, mint most. Tudod szíves olvasó a rabszolgává tett ókori király megjegyzését a forgó kerékről. Denique, a legközelebbi ülés szerencsésen elnapoltatott, s az autonomia barátai ismét meggyőződhettek, hogy ha akarnak valamit, más helyen próbáljanak. — Dolgoznak is ezen. Vasárnapra Horváth Mihály püspök, kit közben legyen mondva, a kongressusra sehonnan meg nem választottak, értekezletet hivott össze, melyről a „P. N." írja: „A kath. autonomia érdekében indítandó lap ügyében H. M. által összehívott értekezlet ma délután tartotta összejövetelét. H. M. fejtegetvén ily lap szükségességét, melegen emlékezett meg az „A utonomia" közlönyről, s ennek érdemdús szerkesztőjéről, ki az elégördülő számos akadályok dacára is törekedett feladatát, a szabad törekvések képviselését illetőleg, sikeresen megoldani. Az értekezlet két bizottságot küldött ki kebléből; egy öt tagút, melynek feladata lesz, érintkezésbe téve magát az „Aut." szerkesztőségével, az indítandó lap programmját dolgozni ki; s egy kilenc tagút, mely a lap anyagi része iránt fog javaslatot előterjeszteni." Aztán mondja kedves szomszéd ur még, hogy nem érhetünk nagy dolgokat a magyar kath. egyházban ! Vajha a mi prot. egyházunkban bár annyi élet, törekvés és tudomány volna, mint abban a már ugy neveztetni szokott „lomha tömegben!" Lett volna csak ott ön az egyetem évi nagy innepélyén, hallhatott volna a derék Pollák kanonok és rektortól oly kitűnő beszédet, mely valóban a tudomány mai színvonalán állott, s csak az utolsó tiz sort kellett volna belőle kihagyni, hogy beilljék a nt. szerkesztő urék modern theologiás Szemléjébe. Gyönyörűen fejtegette a tudományok összefüggését és közös befolyását a humanismus létrehozására. Első helyre állította a theologiát, melynek helye — én is azt hiszem — ott van ; de talán abban hibázott a tudós kanonok ur, hogy vallást és theologiát minduntalan összezavart. Egyébaránt én nem vagyok thoologus, s nt. urékra bízom, hogy hozzá szóljanak, ha nyomtatásban is megjelenik. Annyi igaz, hogy a theol. tudomány tárgyának ö is a vallásos hitet mondta, s nem istent, épen csak ugy, mint nt. urék modern theologiája. A mult hét tehát csupa kath. mozgalomból állott, s ha mi ilyen szép csöndesen pihenünk, én ma holnap kifogyok a tárgyból, mert ahol nincs egyházi élet, ott nem lehet tudósító. * * * Zemplénből. Tolcsva, junius 20-án 1869. Ma avattatott fel szokott vallásos szertartásokkal a tólcsvai reformátusok uj temploma, melynek és az egészen uj toronynak is alapköve 1864-ik esztendő september 15-én szép ünnepélyességgel tétetett le. Alkalmi imát mondott akkoron a mély sírok gyanánt tátongott alap ásatok felett isten szabad ege alatt most már néhai nagy emlékezetű Zsarnay Lajos tiszáninneni helv. hitvvallási superintendens, s buzgó könyörgése a minden vallásfelekezetü roppant gyülekezetet áhitatosságra ragadta. Szónokolt akkor dr. Hoiszler József s.-pataki theologiai tanár alkalomszerűen, s kedvesen. A s.-pataki derék mívelt éneklő kar akkor is most is gyönyörködtette a gyülekezetet. Akkor is, most is áldásos esőt hintett a természet a szomjúhozott földre. Az ünnepély házi gazdai fő szerepét akkor is, most is tólcsvai Nagy Ignác buzgó és a vallás oltárára rakott áldozatokban, vendégszeretetben, rendezési ügyességben kitűnő ekklézsiai főgondnok ur vitte. Most az egészen elkészült uj templom kulcsát főgondnok ur azon kéréssel adá át a felavatás személyes vezérlésére Miskolcról ide jött főt. Kun Bertalan tiszáninneni helv. hitv. egyházkerület közönségesen tisztelt és szeretett superintendensnek, hogy az isteni gondviselés az emberbarátok kegyes adakozásaiból megengedvén a templom és torony felépitését, legyen szíves azt az ekklézsiától átvenni, evangyéliom szerinti szokással felavatni, s a gyülekezet további használatára vissza bocsátani. Superintendens ur a főgondnok rövid beszédére a tomplom ajtaja előtt főpásztori ihlettséggel válaszolt, a templom kulcsát és egyházat isten nevében átvette, a főgondnoknak és ekklézsiának isten háza felépítése körül elkövetett fáradozásait, s áldozataikat méltányolva, szí-