Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-27 / 26. szám

doskodott a protestáns katonák lelki üdvéről is, s most már Ők is élvezhetik a szó legszorosabb értelmében az annyira áldásteljes vallásszabadságot, Dixi, et salvavi animam meam ! Szerény válasz a „M iként töltessenek be a lelkipásztori áll om á s o k" cimü értekezésre. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" f. évi 21. számában egy érdekes cikk közöltetett a fent irt themáról, még pedig névtelenül, mely cikk utolján szerző — félve az agyonhallgatástól — felhív minden ez ügyben érdekelteket a minél szakavatottabb hozzászólásra és fejtegetésének valamely hivatott toll általi megcáfolására. Nagy szerencsétlenség és szerénytelenség volna tőlem be nem vallani, hogy az én tollam bizony még nem a leghivatottabb; de mivel a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" már eddig következett számaiban sem hivatott sem hivatatlan toll cáfolatát nem volt szerencsém olvashatni: csak hogy szorző ur agyonhallgatástól félő kívánságának: némi részben is elégtétessék — most az egyszer olyan értelemben, miszerint ő hitt fel a válaszra, legyen az én tollam is hivatott. Teljesen osztom s ugyhiszom osztja minden elfogulatlanul, józanul itélő protestáns ember cikkíró ur abbeli nézetét, miszerint a gyülekezetek valláserkölcsi emelkedhetése s tökélyesbülhetésének legtöbb esetben gát vettetik a lelkészválasztás közvetlen gyakorlata által, épen az érintett cikkben előadott okok miatt. Teljesen osztom véleményét abban is, hogy nekünk protestánsoknak a minden vallási és egyházi dolgokban zsinórmértékül veendő szentírás ad kellő útbaigazítást a lelkészválasztásra nézve is — és hogy valamely jog épen azáltal biztosíttatik kellően s minden oldalról, ha annak gyakorlatába minél többen befolynak. Nem is célom szerző urnák szép elvekre fektetett állításait halomra dönteni, habár — közbevetőleg legyen mondva — nem egészen lehet ma már mindent az apostoli korra reducálni, mivel hogy a 19. század ily reductionalis törekvése sokban nevetséges, sokban céltévesztÖ lenne s habár a tapasztalás a sokak befolyása által gyakorolt jogbiztositottságát igen sokszor megcáfolja, az absolute, de igazságosan gyakorolt jog sokban előnyösebb voltának felmutatása által; de mivel megengedem, hogy ezek csak exceptiók és nem regulák — mondom — nem célom az állításokat, henem emez állításokból vonható s cikkíró ur által talán figyelmen kivül hagyott következményeket állítani viszont következetleneknek s olyanoknak, melyek bármily üdvös principiumokból erednek is: végesetben ismét a közvetlen lelkészválasztás hiányaiba vezetnek, vagy talán a mostaninál is több bonyodalmat idéznek elő. Szerző ur a lelkészválasztás jogát megosztja a superintendentia, tractus és a gyülekezet között. „A superintendentiáé — úgymond — a facultálás és a választási szabályok helyessége megvizsgálásának joga. A gyülekezet befolyása ez: a választhatók közül közvetlen szavazás által előállít kettőt vagy hármat, de olyanokat, kik az előállítást elfogadják. A tractus befolyása végre, hogy az előállított candidatusok közül a gyűlés kebeléből sorshúzás utján adhoc delegált 3 világiból, s 2 lelkészből álló bíráló szék világosan indokolt ajánlata folytán minden további vita nélkül egyet megerősít." E pontokra szerény megjegyzéseim a következők : 1. En — egy kissé más alakban ugyan — épen e rendszert tudom fenállani jeleidegi papválasztási eljárásunknál. A e.kerület facultál és ügyel fel ma is mint legfőbb intézkedési fórum az alapszabályok megtartása felett. Az esperes ad concessát; a gyülekezet választ s mindkét felsőbb fórumnak jogában áll a kanonikus bűnökkel terhelt, vagy bármi más okoknál fogva elitélt egyént meg nem választhatóvá tenni, vagy a már facto meg lett választást semmisnek nyilvánítani. E tekintetben tehát eltérést a mostani rendszertől csak abban látok, hogy szerző ur szerint a gyülekezetnek nem választási, hanem csak candidálási jog adatik ; -továbbá abban, hogy szerző ur kiveszi a megerősítés jogát az egyetemes tractus kezéből s delegált biróságra bízza annak gyakorlatát; mert bár szerző ur szavai nyomán eme delegált bíróság csak ajánl egyet megerősités végett s nem ő, hanem a tractus erősiti meg tényleg, — de akkor meg minek méltóztatott oda tenni — „minden további vita nélkül?"— Hiszen e szavak értelmében a delegált bíróság ajánlata formális megerősítés s a minden vita és ellenvethetés nélkül derekát beadó tractus csak a sorshúzás utján az urnából kijött delegált bíróság bárminő ajánlatát elfogadni s megerősíteni tartozó machina, hegyről lefutó kocsi megkötött kereke, melynek egyéb szerepe nincs, mint feltétlenül követni a mozgó kerekeket. Mondhatná szerző ur: igen, de eme delegált bíróságot a tractus delegálta saját kebeléből! Nem a tractus kérem alássan! hanem a sors, s mi történik akkor, ha a sors által véletlenül delegált bíróság személyes, vagy más érdekekhez kötött ajánlatát a tractus „minden további vita nélk ü 1" helybenhagyni kénytelenittetvén : a lelkészt igénylő gyülekezet moraliter szenved ? Nemde visszaesés a mostan i közvetlen választás örvényébe? Véleményem tehát: ne sors delegájon, hanem a tractus ! O ismeri legjobban tekintélyes, bölcsbelátásu és egyéni érdekektől ment embereit; mig a foituna: est coeca 1 s hiszem, hogy igen sok esetben vakon a gyülekezetre moraliter előnytelenül döntene. Felemlíthetném egyúttal azt is, hogy cikkíró ur különös előszeretete, az egy ugyan azon jog gyakorlatába való többek befolyása s o befolyás általi biztosítottsága iránt a delegált bíróság elvének felállítása által — némileg csorbát szenved s felállított alaptételétőli eltérésre mutat; de mivel e bíróság jog gyakorlata — ugy látszik — a tractus jogaként tüntettetik fel, nem akarom kapricirozni magamat s csak annyit mondok még e pont alatt: miért, hogy azon delegált bíróság több világi, mint egyházi személyből álljon ? Hiszen — tisztelet s becsület világi urainknak, — de már azt csak nem tagadhatja meg senki, hogy a lelkész, lelkés^társát jobban