Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-27 / 26. szám

szinte egy illendő abroszszal teríttetnek le. Ezek s még más egyebek a temp. szekrényekben egészen hiányzanak. Ellenben vannak benne gyertyatartók, viasz-gyertyák és feszület. Most már kérdem, hogy akar ezen egyéniség a prot. táb. lelkészet feje lenni, s a református táb. lelkészeire is felügyelni, mikor még csak fogalma sincs a református szertartásról. Vagy ha fogalma van, akkor mit akar elérni vallásunk ily módoni elnyomása által ? Bár én a hadseregnél a fegyelmet elkerülhetlenül szükségesnek tartom, mindamellett nem látom át, hogy a Bécsben állomásozó ref. lelkész mért állittaték már évek óta minden tekintetben dr. Szeberényi parancsa alá. Ki ezen lelkészszel nem mint collegájával, de mint templom szolgájával bánik. Elannyira, hogy Szeberényi késziti el évek óta, anélkül hogy a ref. táb. lelkészszel tanácskoznék is egynegyed évre előre mindkét hitfelekezet részére az isteni szolgálatok menetrendét, a hol p. o. a húsvéti Úrvacsora kiosztását Osterbeichte-nak nevezi a re formatusoknál is. — A reform, lelkésznek még csak kulcsa sincs a prot. Garmsons-templomhoz. — A reform, katonaság részére az Úrvacsorához szükséges jelvényeket (bort és kenyeret) nem a ref. lelkész, de Szeberényi szerzi be, s ennek következtében jöttek oly esetek elő, hogy a rosz akarat vagy takarékosságból 1867 apr. 22-én, nem lévén elegendő kenyér a kiosztáshoz, a legénységnek várni kellett, mig Szeberényi a közel levő laktanyából katonakenyeret hozott. Szeberényi meghagyása következtében a reform, táb. papnak Bécsben csak akkor szabad a katona korházakba menni, ha Őt oda hívják, különben nem, s az ily eseteknél a nehéz betegekre vagy haldoklókra, akaratjok ellenére is re& kell erőszakolni az Úr vacsoráját, mert nem lehet tudni, hogy vájjon nem szállja meg épen ezen szertartás alatt az ily bűnös beteget a szent lélek! Szeberényi az, ki a katonai intézetekben már évek óta a református növendékeket confirmálja. De a jó isten tudja mi módon ! annyi bizonyos, hogy nem a református hitelvek értelmében. S midőn egy tiszteletre méltó ref. táb. lelkész, ezen égbe kiáltó visszaélések ellen föllépe, s egyenesen megtagadá mind a két hitfelekezetüek részére a két különféle rituálé szerint az Úrvacsoráját kiosztani, ezen lelkész azért, mert hitelveihcz hü maradt hivatalától elmozditaték. Nézetem szerint teljes lehetetlennek, s törvényellenesnek tartom azt, ha egy ref. táb. lelkészt arra akarnak kényszeritni, hogy ő mind a két hitfelekezet tanai értelmében ossza ki az Úrvacsoráját. Minden lelkésznek csupán csak egy hitelve lehet, s igy ő felelősségre vonható, ha cameleon módjára egyik órában az evangelikus, a másikban a református hitelvek szerint működik. Az evang. táb. lelkész dr. Szeberényi ezen nézeten feljül áll, s ezt talán igen scrupulosusnak tartja, mert ő igen ájtatos arccal kezébe vévén a kenyeret és az ostyát, végig járja a templomban lévő legénységet, s mindegyikét megkérdezvén, hogy ostyát akar-e vagy kenyeret, külsőleg legalább megnyugodt lelkiismerettel osztja a malasztot. S ime ezen lelkész ki van nevezve prot. táb. superintendensnek. Kérdem most már, türheti-e ezt a magyar reform, egyház? s megnyugodhatik-e azon öntudatban, hogy a ref. katonaság lelki mivelődése és üdve egy ily egyéniségre van bizva ? S ezentúl egyedül az ő kötelessége lesz a katonaságnál a reformáltak hit ügyeire felvigyázni, s azokat netaláni elnyomások ellen megvédeni. Hogy nyugodhatunk mi meg, ha egy oly egyéniséget látunk a prot. táb. lelkészet élen, ki évek óta nemcsak? hogy tulajdon hitelveihez nem maradt hü, de* évek óta minden léptein a gyűlöletet mutatá ki a reformátusok, valamint a magyar nemzetiség irányában. S jellemző az, hogy dr. Szeberényi ki a katonaságnál folyást mind a két hitfelekezet részére tartá meg az istenitiszteletekot, s ki a katonaságnál nem talála különbséget a két protestáns vallás között, ezen egyéniség, pár évvel ezelőtt irt munkájában „Der Pseudoprotestantismus" Bécs 1865, igy elmélkedik: A 45-ik lapon: Man muss einmahl ehrlich u. oífon gestehen : nicht blos in dogmatischer u. cultischer Beziehung, sondern auch rücksichtlich der Lehren u. Grundsátze, geht die Theorie, gehen die kirchenrechtlichen Principien der lutherischen Kirche von der Reformirten aus einander. A 107-ik lapon: lm Namen beider (Confessionen) verwahre ich mich gegen die Unificirung, u. jedor hiraus zu ziehenden Consequenzen. Ich bin dazu berechtigt, durch die Staatsgesetze, u. durch meinen Eid. A 108-ik lapon: Schon in ihrer Entstehung sind dio zwei Kirchen so grundverschieden aufgetreten. A 111-ik lapon: Nie werclo ich mein lutheriches Altar, Crucifix u. Liturgie aufgebon; wo mir diess nicht mehr gewáhrt würde, höite clie evangelische Kirche auf meine Seelen-Heimath zu sein. etc. etc. Ebből csak azt lehet következtetni, hogy ezen általa nyilvánosan kijelentett elvek vagy nem az ő benső meggyőződéséből erednek, s akkor csupán ámításul szolgálnak, vagy ha pedig mind ez, a mit ő elősorolt valóban az ő meggyőződése, akkor az ő felsőségo és őrködése alá állítni a reform, tábori lelkészetet annyi, mint egy sas keselyűre bizni egy juh nyájat. Hogy ez igy nem maradhat, azt hiszem arról mindenki meg fog győződni, ki e sorokat olvassa. S nézetem szorint obben valamit tenni a magyar evangelicus, de még inkább a magyar református egyháznak vulna fő kötelessége. Annyival is inkább, miután a hadseregben háromszor annyi református van, mint evangelicus, s ugy lehet mondani, hogy a református katonák csaknem mind magyarok, miután 1000 ref. katonára a felszámítás szerint 5 tót és 2 német esik, a többi mind magyar. Egyáltalában igen kívánatos volna, ha ezen ügyet hazánkba több figyelemre méltatnák, s ezen ügy irányában több érdekeltség mutatkoznék, hogy elvégre a hadseregnél is el lehetne mondani, hogy Magyarország gon-