Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-20 / 25. szám

sok o tekintetbon szerencsésebbek legyenek, mint közoktatásügyi miniszterünk, ki négy év alatt nem volt képes oly reformokat hozni, milyenekre a legszomorúbb állapotban sinlődő közép- és felsőbb tanodák olyannyira szorulnak. * Csakugyan igaz, mit pár hét előtt közöltünk újdonságaink közt, hogy a széplaki kath. e.kerületi papok kérelmet nyújtottak be püspökökhöz a coelibatus eltörlése, az innepek áthelyezése és a böjtök mogkevesbitéso tárgyában. *Báró de Manx trombitája hires volt a maga nemében. Egyszer nagy hidegben mind csak fújtak bolé, de hangot nem adott, s végre felhagytak a kísérlettel, haza vitték s a jó meleg szobában szegre akasztották. Do ime, éjjel csak trombita szó veri fel az alvókat, gyertyát gyujtnak, s akkor veszik észre, hogy az ominosus trombita most adja ki azon hangokat, melyek a nappali hidegben belefagytak, de a meleg szobában kiengodtek. S azt hiszi tán a szives olvasó, hogy ez mese ? Oh, no higyje! Napjainkban is megtörtént. A M. Á." jun. 10 és 11-ik számaiban közli azon beszédet, „melyet S zuppan Zsigmond kanonok és orsz. gyűlési képvisolő a felirati vita megszakítása folytán (illetőleg következtében) meg nem tarthatott." Hát bizon ez csak olyan, mint a b. de Manx trombitája, — belefagyott a hang a képviselők nagy örömére ; de azért később mégis csak kitrombitálta magát. ss^íg^ss TÁRCA. Remélem szavamra elhiszik t. olvasóim, hogy nem nagy kedvem telik az ujabb időben nálunk divattá fajult cimosztogatásokban. Kártékonyán hat az a polgárok jellemére, hibás és alap nélküli egyenlőtlenséget teremtvén a társadalomban és meggyengitvén a lelkünkbe irt azon erkölcsi hajlamot, mely a jót, a nemest önmagáért keresi és teszi. A cimosztagatás azon kivül, hogy embereinket politikailag mételyezi, épen annak ád táplálékot, a minek kiirtására, megsemmisitésére kell minden gondolkodó honfinak törekedni. Ugyan is mindenki tudja, hogy nagyon sallangos nemzet vagyunk, hogy a hiu látszatért, a fényolgésért gyakran a legszükségesebb valót, a lényegest is feláldozzuk 5 legtehetségesebb embereinket nagyon környékezi az urhatnámság nyavalyája és ez gyakran elvonja őket attól, a mi minden igazi jólétnek kútfeje, a becsületos munkatételtől s egyszerűségtől. Az üres cimek iránt táplált ez ellenszenvem annál erösobbon éleszti föl bennem az óhajt, hogy a valódi érdem, melynek alapja kitartó munka, önzetlen tevékenység, tudomány és ipar hő szeretete társadalmilag minél inkább emeltessék, tiszteltessék. A cimosztogatás helyett törekedjünk azon egyéneket tüntetni ki, azoknak nyújtani elismerésünk koszorúját, kik szellemi vagy anyagi haladásunk munkás előmozdítói. Minden egészséges társadalom az érdemkoszorunak nagy jelentőséget tulajdonit, s a nemes tehetségek igénybe vételével, s az arc verejtékével szerzett dicsőséget oly fényesen törekszik megjutalmazni, hogy rugó és vorsenyre gerjesztő ösztön legyen az utána következőknek. Ezért gerjedt lelkesedett örömre szivem, midőn ez alkalommal egyházunk tudományos életéből vagyok szerencsés egy mozzanatot registrálni, minőt évtizedek óta nem tapasztaltunk. Ez esemény: Kovács Ödönnek (Kovács Albert collegánk öcsének) a loydai egyetemen theol. tudori cimmel való megtiszteltetése, mely figyelmet ébresztett hazánk s protestáns theologiai tudományunk iránt ama tekintélyes egyetemen s meleg rokonszenvet költött irányunkban. M akkay Domokos tanárjelölt ki tanuja volt a lélekemelő ünnepélynek terjedelmes levélben, mely televan áradozó örömmel, irta le számunkra az ünnepély lefolyását, melyből tisztelt közönségünk számára a legfontosabbakat ozennel kiemeljük. „Az ünnepély f. é. máj. 31-én d. u. 3 órakor vette kezdetét. Opponensek voltak: egy fiatal theol. doctor, egy kitűnő studens és három tanár, Cobet a literatúrai — Scholten és Rauwenhoff a theologiai facultásból." Mellőzve a többieket csak a hires Scholten és Rauwenhoff tanárok a doctorandus ellon intézett vágásait s ennek ezekre adott válaszait közöljük. „Scholten azon tételt támadta meg, hogy „Leibnitz supranaturalismusát akár egy materialista is elfogadhatja." Ez állitásod — mondá — a legnagyobb képtelenséget foglalja magában; hogyan fogadhatna el egy materialista bármi nemű supranaturalismust ? E tételeddel azt árultad el, hogy sem a materialismusról, sem a supranaturalismusról semmi fogalmad nincs, sem a mai philosophiát sem Leibnitz rendszerét nem ismered és igy a doctori rangra