Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-20 / 25. szám

érdemetlen vagy. — K. Ö. elismeri, hogy tétele paradoxon alakú és mint minden paradoxon, látszolagos képtelenséget foglal magában, de csak is látszólagost. A tétel paradoxon alakjából kivetkőztetve igy hangzanék: „Az, mit Leibnitz rendszerében supranaturalismusnak neveznek, annyira nem valami supranaturalis, hogy akár egy materialista is elfogadhatja." Ez állítása igazságát pedig Leibnitz rendszere, a supranaturalismus és materialismus rövid rajza és összehasonlítása által bizonyitá. Scholten erre teljes megelégedését fejezé ki és nyilvánitá, miszerint mind az, mit doctorandus philosophiai járatlanságáról mondott, nem volt komolyan véve; volt alkalma neki az ellenkezőről nemcsak ez alkalommal, de régebb is meggyőződni. Opponált, hogy kifejezést adhasson azon érdeklettségnek és nagyrabecsülésnek, melylyel doctorandus iránt viseltetik ; azon erős meggyőződésének, hogy doctorandus hazájában mind az igaz vallásosságnak, mind a szabad tudománynak buzgó harcosa leend. „Mond meg honfiaidnak" — e szavakkal végzé megindító szép beszédjét — „hogy azon érdeklődés és vonzódás, mellyel a holland protestánsok régebb viseltettek irántok, most sem halt ki; együtt szenvedők veletek a súlyos napokat, melyeknek müvedben megható rajzát adád ; lelkünkben együtt küzdénk veletek ; együtt örülünk a szebb napoknak,melyek hazátokra és egyházatokra bekövetkezének, valamint együtt óhajtjuk, hogy azok öröme tartós és zavaratlan legyen." A nagyszámú hallgatóság lelkes éljenzéssel fogadá a szeretett tanár és világhírű tudós beszédét, és ha nem szégyelném érzékenységemet, megvallanám, hogy nekem és barátomnak csaknem könyeket csalt ki szemünkből e derék nép szeretetének ily kedves nyilatkozata. Azután Rauwenhoíf támadta meg K. O. 6-ik tételét, egy módosítást ajánlva, mit K. Ö. nem fogadott el és tételét egész terjedelmében megtartá és védelmezé. Rauwenhoff erre egy a Scholtenénél nem kevésbé szép beszéddel válaszolt. „Jól esik nekem — mondá — itt nyilvánosan is megköszönnöm neked azon örömet és lelki élvezetet, melyet nekem müved olvasása okozott. Nagy különbség van a te dissertatiod és minden más itt megjelelent doctori dissertatiók közt. Azok mind csak száraz tudós vagy kevésbé tudós kutatások voltak, mig a te müvedből, annak minden sorából egy egyéniség szól hozzánk. A hazáját és egyházát példabeszédes lelkesedéssel szerető magyar, a vallásért és szabadságért egyaránt lángoló protestáns, a munkavágyó férfi. Ugyanazon személyiség, kit mi körünkben barátunk gyanánt tanultunk ismerni, szeretni és tisztelni. Azon emlékre, melyet körünkben magad után hagysz e műveddel méltó pecsétet nyomál!" „Négy órakor felmenénk a díszterembe, mely csak ily alkalmakkor szokott kinyittatni, azon terembe, melyet a nagy Niebuhr Európa legtiszteletreméltóbb termének nevez, melyet az egyetem első tanárától napjainkig mindeniknek nagy olajfestvényü arcképe diszit. Itt a Rector Magnificus előadá, hogy az egyetemi tanács elhatárzá K. O.-t a doctori vizsgák és a védelem meghallgatása után, valamint dissortatiojáért summa cum laude theologiae doctorrá avatni, és megbizá a promotort, Kuenent, a felavatással. Kuenen a szokott innepélyes formula után mintegy félóráig tartó gyönyörű latin oratiot tartott. Az örömet, — mondá — melyet neki e minden tekintetben rendkívüli innepély okozna, elnyomja annak meggondolása, hogy ez egyszersmind bucsu is Meleg szavakban emlékezett meg a magyar protestantismusról, azon nehéz, de magasztos küzdelemről, melyet az ugy a lelkiismeret, mint a nemzeti szabadság védelmében annyi áldozattal és oly mély tiszteletet ébresztőleg vívott. Lelkesülve szólt annak jövő hivatásáról, mely többé nem sajátságos politikai, de azért nem kisebb jelentőségű szabadság kivívásában áll; felszabaditni t. i. a sziveket a vallásos közöny járma alól és megszerezni azon szabadságot, melyet a kereszt alatt is bírt ó rrjc, ncazeog 'u-pyvjfbq, xac teXeccoT^g 'Iyaous. — A remény, hogy e nemes harcban ifjú barátja egy buzgó harcos lesz, e remény mérsékli nála a fájdalmat, mit e bucsu okoz." Makkay ur nem talál elég szót azon gyönyör leírására, melyet érzett, midőn a magyar protestáns fiatal tudós magasztalását a tudomány fölkentjei ajkairól hangzani hallotta, s ezzel a magyar protestantismust elismerést nyerni látta a magasabb fejlettségű, szerencsésebb viszonyok közt roppant haladást tett Hollandiában. Helyén látjuk itt közölni magát a tudori oklevelet: RECTOR ET PROFESSORES ACADEMIAE LUGDUNO-BATAVAE LECTORIBUS SALUTEM ! Est hoc a majoribus nostris sapienti consilio institutum, ut bonarum artium studiosi, anteaquam in communem vitae usum doctrinam suam conferrent, Academicis rite peractis disquisitionibus, solemne peterent industriao atque eruditionis testimonium. Quam ob rem cum Ornatissimus Edmundus Kovács dc Székely-Kcresztur e Mezö-Bánd in Hungaria logibus Academicis satisfecisset, atque ad honores jam contenderet, ipsius oruditioni consentaneos, Nos, quo causam honestissimam adjuvaremus, cum de ejus in universa T h e o 1 o g i a progressibus quaestionem instituimus tuifi audivimus cum respondentem argumentationibus publicis contra Dissertationem