Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-16 / 20. szám

De menjünk tovább. Az intézmények az emberekért léteznek, s nem az emberek az intézményekért; s végleges mértéke bármely politikai rendszernek, vagy vélemény csoportosulásnak vagy hit formának a létrehozott eredmény azon nép viselete és állapotában, a mely azok alatt él és hal meg. Most már, én nem akarok szólani a mai kor Skóciájáról; szerencsére az nem az én feladatom. Azzal a Skóciával van itt dolgunk, mely az értelem előhaladása olött; az utóbbi két század Skóciájával; azzal a három vagy négy száz ezer családdal, a kik mintegy tiz nemzedéken át hittek szilárdan s egyszerűen a reformatio elveiben, a életükben a szerint jártak. Egészben tekintve, rájok, egyszerűen azt mondaná az ember, hogy ők egy kiválóan kegyes nép voltak. Epen az a modern bölcsészeknek egyik panasza ellenünk, hogy a vallásnak, vagy babonának, vagy nevezzük, a hogy akarjuk, igen sok dolga Van mindennapi életükkel. A meunyiben képesek vagyunk bele tekinteni a dolognak azon nagy mindennapi folyamába, a melyről a történetírók soha se szólnak, bajosan létezett e világon nép, amely többet gondolkodott volna a jó és rosz felöl, s az égi hatalmak felettük való ítéletéről mint azok. Okos, számoló szorgalom, bizonyos egésséges gyűlölete minden pazarlásnak, oktalanságnak, henyeségnek, túlságba csapongásnak, — a láb szilárdon megvetve a földbe, — öntudatos érzése annak, hogy a földi orények mégis nagyon szükséges erények, s hogy ezek nélkül legelőször is bocsületesség nem lehető, s hogy becsületesség nélkül akár mi más jelosség, vallásos vagy erkölcsi, mit sem ér — ez az anyagba melyből az akkori skót élet készült, és ez igen jó anyag. Ezt elnevezték komornak, zordnak, nyersnek s más ilyeneknek. Egy tehetséges modern iró nem rég egy sorozatát adta ki a mult század skót papjainak prédikációiból vett kivonatoknak, a melyekbon szigorú szemle tartatik az emberek hibái és azoknak következményei fölött, s erős kárhoztatás alá vannak vetve a világ és annak mulatságai, kétségkivül a mulatság igen jó dolog; azonban én inkább azt következtetném ezen korholás hevessége és gyakoriságából, bogy a nép nem volt valami túlságosan önmegtagadó ; S utoljára is az nem lehet valami nagyon erős vád azon tanitók ellen, hogy Ők többet adtak a kötelességre mint a gyönyörre. A prédikációk mindig nagyítják a dolgok elméleti oldalát, s még a legszigorúbb pap is midőn lejön szószékről, s az ember az ebédnél találkozik vele, rendkivíil hasonlóvá lesz más emberhez. Meg lehetünk nyugodva, azt hiszem, hogy a papi korholás azon idejében az emberek nem voltak olyan igen nagyon nyomorultak; biztosak lehetünk róla, hogy az emberek nagy testülete valami veszélyesen s hosszabb időre, nem rettent vissza az élvezetektől. Egyéb jó tulajdonságaik közt a skótok hire sek voltak humorukról, — nem a szúró élcről, hanem azon gyöngéd genialis humorról, mely félig szereti azt a min nevet: — s ez maga elég világosan mutatja, hogy azok, a kiknél ilyen tulajdonság meg van, nem néztek valami nagyon kizárólag az élet sötét oldalára. Én inkább mondanám, hogy a skótok egy szokatlanul boldog nép voltak. Értelmes szorgalom, becsületes megtevése a napi munkának, tudatával annak, hogy azt jól kell elvégezni, büntetés terhe alatt; az élet szükségeiről mértékletesen gondoskodás ; józan megelégedés az élettel, a melyre az ember született — ez a hét napjain keresztül, és annak végén. „A kunyhó lakók szombat estéje," *'), a vidám család csendesen tiszteletteljesen körbe gyűlve, besugározva, a legszentebbnek jelenléte által. Boldogság! olyan boldogság, a minőt gyarló emberek elérhetnek itt e földön, bizonyára ott volt, ha valahol. Sok mondani való volna még erről a tárgyról, ha időnk azt megengedné; most még csupán egy megjegyzést. Cervantes és Don Quixote Spanyolországa az inquisitio Spanyolországa volt. Knox és Melvillo Skóciája a boszorkány-pörök és boszorkány-égetések Skóciája. A boszorkányokban való hit közös volt az egész világgal. Ezen szegény teremtések üldöztetése és megbüntetése akkor volt leggyakoribb Skóciában, mikor az egyház leghatalmasabb volt; Angliában és Uj-Angliában szinte mikor a puritán elvek voltak a diadalmaskodók. Könnyű ennek okát megérteni. Az volt a közhit, hogy minden nemű baj a személyes ördög munkája; s a gonosztól való egyetemes irtódzásban, annak ezen különös alakja, a melyben az ördögöt kiválóan tevékenynek hitték, a legszenvedélyesebb utálatot támasztá fel. így, még maguk a legjobb emberek is öntudatlanul a legutálatosabb kegyetlenségre hagyták magukat vitetni. Maga Knox sem tiszta a szenytöl. Egy szegény asszonyt égettek meg St. Andrewsban mikor ö ott élt, s a mikor egy szava azt megmenthette volna. Ez tanításul szolgálhat minden idők számára, hogy a jóság, bár elengedhetetlen társa kell hogy legyen az ismeretnek, nem képes ozt helyettesíteni; s hogy mikor a lelkiismeret túllép saját birodalmán, hogy ott Ítéletet tartson, az eredmény csak annál rettenetesebb. Nem árt ha ennek a dolognak minél jobban a szemébe nézünk; s minthogy egyes történetek mélyebb benyomást tesznek mint általános állitások, elmondok egyet, mely teljesen hiteles, s a melyet én az eljárás hivatalos irataiból merítettem. Az 1593-ik év vége felé Orkney Earljének családjában valami viszály történt. Saját testvére csel által meg akarta gyilkoltatni, s e végre azt mondták, hogy egy „hires boszorkány" Balfour Erzsébet segélyét vette igénybe. Mikor Balfour Erzsébet életét megvizsgálták, nem találtak semmi bizonyitékot, a mi őt összeköttetésbe hozta volna akár a kérdéses bűnnel, akár a boszorkánysággal általában, de elég volt ilyen dologban a puszta vádoltatás is. A nő megcsküvék, hogy ő ártatlan ; de azt mondták rá hogy bűnét csak súlyosbítja a hamis esküvés. S akkor kínzás alá vették, újra és újra. Lábszárai a vasnadrágba tétettek, mely lassankint addig melegitteték mig a húsba égetett — de semmi vallomást nem bírtak kicsikarni tőle. Az égető vas nem ért célt, más eszközt kelle próbálni. A nőnek volt férje, egy fia és egy leánya, hét éves gyermek. Ha saját szenvedései *) Burnsnek egyik gyönyörű költeménye.