Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-10 / 2. szám

csendesen nyögtek, sóhajtozván jobb napok után, mint a minőket a Syllabus hirdet; de mindnyájan, valósággal, szivökben, tudva vagy nem tudva, akarva vagy nem akarva, egyetértőleg igénylék maguknak a szabadságot, hogy szolgálhassák Istent lelkiismeretök szerint, kereshessék hitöket anm.k igéjében, és járulhassanak Jézushoz, mint az ő egyedüli fejőkhöz és mesterökhöz. Es ez az, a mit a katkolikus nagy nevekkel jegyzett valamennyi jeles könyvekben látni fogtok. Ezen szabadság, minden komoly és mély hitnek még a római egyházban is ezen első szüksége az, kedves testvérek! a mit a reformátorok örökség gyanánt rátok hagytak. Ha Ők azt nem mindenkor eléggé tágan fogták is fel s nem mindenkor eléggé tágan engedték is meg: a letett elv mégis nem kevésbé lett a mai világnak törvényévé, és Istennek ezen nagy emberei, ma, nektek épen ugy szólnának, mint mi. Ok megmondanák nektek, kik azt tudjátok, és annyi katholikusoknak, kik méltók annak tudására, hogy egyedül a szabadság biztosítja az ember méltóságát és a keresztyén őszinteségét. Ok megmondanák nektek, hogy a szabadság a hitnek egyik szükséges eleme, mert a hit a kijelentett igazságnak birtoka, és ezen birtok csak akkor valódi és megszentelő, ha az az értelem és a sziv által hódittatott meg. Ok megmondanák nektek, hogy az egyház, az az egyház, mely Krisztus teste, szóval azaz egyház, mely egyedül egyetemes és igazán szent, valósággal csak szabadság által népesiti magát olyan lelkekkel, melyek magukat Üdvezitőjíiknek és Istenöknek szentelik. De, kedves testvérek! a reformátorok titeket jogaitokra emlékeztetve, nem kevésbé erélyesen emlékeztetnének kötelességeitekre. Ok megmondanák nektek, hogy ti kétségkívül szerencsések és büszkék lehettek, látván hogy a protestáns tartományok, sőt még a csupán protestáns befolyás alatt levő tartományok is, oly messze túlhaladják a civilisatio ösvényén, azon tartományokat, melyek a római járom alatt maradtak; de Ők ehhez hozzá tennék egyszersmind azt, hogy ezen egészen emberi dicsőség, bármily csattanós felelet arra, a mit tinektek a pápa az ő egyházának világszerinti jótéteményeiről mond, mindazáltal előttetek mellékes dolognál semmi egyéb nem lehet. Az igazi, a helyes felelet az, hogy a háromszázados eszménykép, a szabadság általi hit és a szabadság általi élet közöttetek jobban-jobban megvalósuljon. Az igazi felelet, melyet minden egyenes léleknek, minden tiszta szívnek szeretetteljesen és testvérileg adhattok, az, ha példátok által bebizonyítjátok, hogy az értelem és e hit ajándékai, mindketten Istennek, egymással a keresztyén emberben teljes és áldásos öszhangzatban egyesülnek. Ezen felelet az, kedves testvérek! melyet adtak a ti atyáitok az üldözések és szenvedések közepette. Adja az Ur, hogy ti azt mindig világosabban, de egyszersmind mindig szeretetteljesebben ismételjétek, az ő szent nevének és az ő igazi egyházának dicsőségére! Ha mi nem nyujthatjuk is a világnak azon külső egység látványát, melylyel Róma a maga nyomorúságait leplezi, kell, hogy megmutassuk a felé, a mi csak szép, tiszta és komolyan keresztyéni, egyiránt szárnyaló szent buzgalmunknak élő és hatalmas egységét. Ha mi visszautasítjuk, miként a mi atyáink azon királyságot, mely Rómában székel, ez csak azért történjék, hogy annál jobban tartozhassunk az isteni főnökhöz, Jézushoz, az egyház és a mi leikeink királyához. Ha mi végre elvetjük az üdvnek mind azon eszközeit, melyeket Róma, állítása szerint, kezében tart, ez csak arra szolgáljon, hogy annál jobban öleljük magunkhoz az üdvnek nagy és egyedüli eszközét, — a keresztet, melyen Krisztus vére aláesorgott. A világnak szüksége van arra, hogy kényszeríttessék belátni azt, hol tatáihatná fel valóban az életet. 0 tudja eléggé, hogy az teljességgel nincs Rómában, sem abban, a mi csak onnan jön; ő keresi azt az ő földi előhaladásában, melynek meg van ugyan saját nagysága, de nincs meg ereje, táplálni a halhatatlan lelkeket. Vajha megtanulják ezen lelkek tőletek, keresni az életet ott, a hol az van ; vajha felismerjék azt a ti hitetekben, a ti munkáitokban, ti néktek, mint bűnösöknek, alázatosságtokban, és tinéktek mint a mennyei haza örököseinek, szent büszkeségtekben. Akkor fel fog tetszeni ismét az isteni terv nagyszerű egysége; mert akkor látni fogják az