Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-03-21 / 12. szám
(Belső-somogyi egyházmegyei közgyűlés.) Folyó hó 3—6. napjain tartotta Nagy-Bajomban a belső-somogyi egyházmegye tavaszi közgyűlését, az idő zordonsága, s az épen ekkor Kaposvárott tartott megyei bizottmány i ülés miatt igen kevesek által látogattatva, a mi mindjárt gyűlésünk kezdetén alkalmat adott egy lelkésznek azon indítványra, hogy az elmaradozó tagok, különösen az egyházmegyei hivatalnokainak megintését kérelmezze, s ez jegyzőkönyvileg ki is mondatott. Közérdekűbb, s nevezetesebb tárgyai voltak e gyűlésnek : Az esperesi eanoni-visita-i jelentés, melyből azon szomorú tudomást vettük, hogy népiskoláinkban a már szentesitett népiskolai törvény dacára 200—250 gyermekkel kevesebb növendék táplálkozik. Örvendetes tudomásul vette e.megyénk gróf Somsich Imre ő méltóságának tiszteletbeli tanácsbiróságra lett el választatására adott nyilatkozatát, s határozatba ment, hogy az igen tisztelt gróf ur — ki nagyszerű áldozataival mutatta meg eddig is felekezetességen felül emelkedő szeretetének tettlegességét — esetről-esetre mindig elnökileg hivassék meg közgyűléseinkre. Ugyhiszem az ily közakaratból folyó megtiszteltetés nagyobb becsű holmi sz. Gergely-féle lovag keresztecskénél, melyet csak mostanában küldöttek Rómából egy kálvinista polgármesternek. A veszprémi nőnövelde segélyezése iránti kérvényre a magán adakozás forrása találtatott fel. Csurgói gymnasiumunknál egy országos tanítóképezde felállítását kérelmezte e.megyénk, melynek létesíthetéseért buzgón fáradozó esperesünknek köszönet szavaztatott. Szintén a csurgói középtanodánkban 12 év óta kitűnő szorgalommal, szülök ugy mint tanulók előtt közszeretetben álló tanárunk Héjas Pál urnák, érdemei némi elismeréseül évi fizetését eddigi dijának V4 d. részével egyhangúlag felemeltük, kijelentve egyszersmind azt is hogy többi tanáraink előtt legyen ez példa arra nézve, hogy e.megyénk tudja is, akarja is méltányolni a tehetséggel párosult szorgalmat. Hosszas —• s fájdalom ! kell hinnünk, eredménytelen vitára adott alkalmat a főt. e.kerületről beküldött: gyűlési házszabályok. Csaknem egy egész napot tölténk vele, de hogy ez életbe léphessen s ily alakban ? .. alig hihetjük. A lelkész és tanitó választási törvényjavaslat egy nagy bizottmánynak adatott át véleményezés, s ha kell, módositás által jobbnak indítványozása végett. Égető szükség ez, különösen e.megyénkben, hol most senki sem tudhatja, mikép, s mi uton töltetnek be az egyházak; szabad választás, candidálás, ajánlás, vagy rendelés van-e nálunk ?... ez mind egyedül az elnökök szeszélyétől függ. Önkéntesen mondtuk, hogy szeszélyétől, mert ugylátszik fenálló törvényeinkkel csak ott, s akkor gondolnak, midőn magokra előnyösnek, gondolják, vagy eljárásaikat takargatni kell. A legroszabb törvény is elviselhetővé lehet a kezelők jó akaratán ; de okvetlen változtatni kell azon, ha a kezelők túlkapásait kell korlátozni.*) Vajha azért a kinevezett bizottmány tekintetbe véve az idő és korszerűséget elvalahára oly törvényt hozna, melyről ne lehetne elmondani, hogy benne a légy fennakad s a dongó keresztül szakasztja. Slavoniában alakult brekinszkai egyházba az eddigi tanitó helyett egy segédlelkész fog alkalmaztatni, s ez egyház számadásainak figyelembetartása, mint szintén a más hitvallásuaktól szenvedett vallási sérelmeknek okmányszerü igazolására az anya-egyházi lelkész ur felhivatik. A gy... melléki egyházban számosan oly kiváltságos osztályt akarnak továbbra is formálni, kiknek zászlójukra ezen jelszó van irva, hogy a papnak — ki egyszersmind tanitó is — nem adózunk, küldöttség neveztetett. A pápai főiskolában Kerkapoly K. ur miniszteri hivatalba jutásával megürült philosophiai tanszéket egyházmegyénk consursus utján óhajtaná betölteni, de ha ezt a f. t. egyházkerület el nem fogadná, ugy a Kerkapoly ur által ajánlt Antal Gáborra szavazunk. Három pályavégzett lelkész jelölt folyamodott bekeblezésért, bizonyítványaik felolvastatván, kérelmök teljesítetett. A segédtanítók körül 2 sikeres tanítói vizsgát tett. Mart. 5. délelőtt a clislocationalis előkészülettel, délután pedig a helyosztással folyt le. Ekkor vétetett fel az Ö .. . le . .. egyház vádlevele lelkészök ellenébe, de a mely mint alaptalan, elvettetett s az illető lelkésznek, az ellene követett méltatlan eljárásért méltó elégtétel adatott. A g ... i.. lelkész bár can. vis. alkalmával változását bejelentette, de ezt consistoriumunk meg nem engedhette, mert csak egy éve hogy mostani helyére rendeltetett. Bár az is igaz, hogy némelyek a közelmúltban sokkal kevesebb idő alatt is változhattak. Igen ! csak hogy akkor nálunk is szabadabb választási forma volt. Igen is ! mert ha egyházmegyénk életében mindenütt elöhaladást, magasabb törekvést látna is az optimismus, de itt, még ez is kénytelen lenne, nem a stabilis must, hanem egyenesen hanyatlást észrevenni. Ennek bizonyítására nem kell egyébb, mint röviden hű képét adni a most lefolyt lelkész- s tanítói változásoknak. Volt itt olyan egyház, mely lelkésze változni akarásáról tudomással sem birt, képviselve sem volt, s még is híre s tudta nélkül oda lelkész rendeltetett. Volt olyan egyház, mely küldötteinek ellenmondása dacárá szintén elnöki kinevezéssel töltetett be. Egy helyettes lelkész pedig, dacára azon törvénynek, hogy ilyen addig nem alkalmazható m i g rendes lelkész k i v á n változni, oly egyházba tétetett, hova részint rendes lelkész is jelentkezett, részint sok számosan jelentkeztek volna is, ha biztos tudomásuk nincs a befolyásos s hatalmas atya-fiui szeretetről. Mi ugyan nem vagyunk baráti bármily megszorító törvénynek a lelkészi változásnál, sőt óhajtjuk hogy ez a legszélesb alapú szabadságon nyugod*) Reméltem és hiszem, hogy nem a mostani köztisztelet- és szeretetben álló elnökökre céloz levelező' ur, és hogy az egész csak általános reflexió akar lenni. Szerk,