Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-21 / 12. szám

fel büntető és jutalmazó atyát. A stoicus bölcshöz hason­lóan ők is a rendületlenséget tekintik az ember legszebb jellegének. Épen az ismeret és gondolkozás e nagy ha­talma követeli, hogy azok kifejtésére fordíttassák minden gond, az erkölcsiség is csak ez által szilárdul meg, mert a bűnös mindenkor inkább szánandó, és gyógyítandó, mint büntetést érdemelne s másrészt az erényes élet különösen és leginkább attól függ, mennyire képes valaki a világ összes viszonyait áttekinteni. Maga a vallás sem egyéb, mint az embernek tudata az universummal összefüggésé­ről s másrészt azon törekvés, hogy önmaga s a társadalmi jó előmozdítása által a magában ismeretlen s hegeli nézet szerint csak a történelemben kifejlődő objectiv erkölcsiség létesülésén ő is munkálkodjék. Hogy mi az erre kénysze­rítő szellemi erő s mi a végcél ? arra nem felelnek. De ezen önmunkásság követelése által az akaraterőre nagy suly fektettctik, habár általában véve mind ezt, mind még inkább az érzelmet igen mostohául kezelik. Sokszor egé­szen bosszantó is lesz, midőn p. a házasság, barátság s más eféle viszonyok hidegen fejtegettetnsk ideális jelentő­ségök teljes félreértésével. Nem kell azonban vélnünk, hogy ezzel össze volna kapcsolva nálok a társadalmi ügyek iránti közönyösség. Az absolutum tiszta létét He­geltől ők is öröklötték s csaknem negatív hittanok mellett magas erkölcsi elveket hirdetnek s önmagokhoz követke­zetlenül a jézusi szeretetet kiemelik, bár szinte értelmileg magyarázva azt, mint az egymás kiegészítése szükségé­ből eredő vágyat. Ezek lehetnek az általánosan közös alapgondolatok. A részletezés — ugyhiszem — e helyen felesleges mnnka volna. Észrevehette az olvasó a fentebbi vázlatból is, hogy ez irány főhibája, a lelki munkásság nemismerése. Ama nagy ür, melyet a szemlélet és hit, tudat és meggyőződés célul tűzés és akarat közt létezik, tőlök egészen elfeledte­tik ; nem az egész ember, csak egy oldala után itél és dönt. Ez egyoldalúság, melyet a német intellectualis irány okoz, már magában megdönti e nézeteket s meggátolja, hogy a hideg ész szavát a tisztán értelmi életre soha fel nem emel­kedő nép is megérthesse. Másrészt nem lehet tagadni, hogy a jelen dogmatica rendszeretlensége önkényt felhívta erre a birálva gondolkozókat. Az exegetálás mostani mód­szere megöli az egészen átható gondolkozást a theologok­ban, kik megszokják a sok fa miatt nem látni az erdőt s másrészt nem is nyernek elegendő logicai és lélektani is­meretet, hogy a keresztyénség alapgondolatára felemel­kedni törekednének is. Innen ered, hogy mai hittanunk­ban közös szellemével teljesen ellenkezőleg theoreticus szörszálhasogatások halmaza áll, ama fő melyet a szeretet apostola kitűzött, a népet az ideális eszmék felfogására képessé tenni, csak nem teljesen mellőzve van, egy részben félreértett helyek folytán a határozott előhaladás parancsa helyett valóban alacsony gondolkozással a jóra tehetetlen­ségünk emlegettetilc stb. — Ily nézetek méltán felhívták a következetes gondolkozók figyelmét s alkalmat adtak a a felületes gondolkodóknak az egész kigunyolására. Mert alig van minden philozophálása dacára oly tudománytalan s oly merészen következtető álláspont, mint épen a sza­bad vallásos társaságé. A jelen theologia nem képes ugyan egységes nézetre felemelkedni s ő is inkább csak egy lelki irányt, a hitet használja fel, melynek a többit jogtalanul el­lenébe állitja: de igen merész következtetés volna a dog­matica e gyengéjéből maga a keresztyénség helytelenségét következtetni, miként a biblia phantasticus képei a túlvi­lág leírásában még legkevésbé sem hozathatnak fel okul azok létezése ellen. Másik fő tévedése ezen vallásos iránynak a történe­lem nem ismerése. Tiszta logicai gondolkozások nem en" gedi meg az idő viszonyaira figyelmezést, s miként lélek­tani rövidlátóságok minden pietismust tettetésnek, egy­házi buzgalmat uralomvágynak lát, ugy felületes követ­keztetésük merészen egyes önkényüleg felvett tételből ered, tekintet nélkül a múlttal organicus összefüggőire, anélkül, hogy azt összehasonlítás által megerősíteni törekednének. Tisztán a kimondott gondolatot veszik át, tekintet nélkül arra, hogy helyesen közöltetett-e s ezen máskorban és más nézetek alapján fejlődött eszmét mai jelentősége szerint ítélvén meg, elferditésök természetesen könnyen sike­rülhet. Sajnos, hogy az egyház tanat e tekintetben védel­mezni lehetetlen, még kevésbé, mint az előbbi követelésre nézve. A vallás lélektani alapjait legalább az egy Sehlei­ermacher alaposan vizsgálta s bár lánglelkü szava elhang­zott is a pusztában, e téreri megnyitotta az uj utat, sőt ta­nításával példát is adott, mint kell a koresztyénséget fel­fogatni: a történelmi téren ezt még senki sem kezdte meg. A keresztyénség létrejövetele, a pogányság és zsidóság ha­tása megalakulására soha sem tárgyaltatott részletesen, még magokat a Jézus közvetlenül megelőzött zsidó theo­logokat is alig ismerjük. De a sokkal fontosabb s minden theologiai tanulmány tetőpontját képezni méltó tudomány, az összehasonlító vallástan, még eddig meg sem alakult. Összehasonlítás azon egyik büszó, mely az igazság kapuja zárait felnyitja, s ha a természettudományban, nyelvészet­ben stb. óriási eredményt mutatott ki, itt is méltán várhatunk ettől nagy fontosságot. Első pillanatra méltó foglalkozás­nak mutatkozik ez ugyan is, mert legalább kimutatná a hittan összefüggését a világnézetekkel, kijelölné a közös vallásos irányt, felmutatná az általánosan túlnyomó sub­jectivitas alapját — egyszóval épen a lényegest minden vallástudományban, mint tudományban. Első tekintet mu­tatja, hogy addig valóságos dogmatica nem létezhetik. Jól tudom én, hogy azok, kik a keresztyénséget készen meg­születettnek tekintik, hogy a többi mellette csak szánandó tévelygés vagy épen Chrysostom szerint ördög munkájá­nak tekintethetik, hogy ezek legalább is mosolyogni fog­nák e valóban óriási munka megkisértésénél. De kérdem ugyanazokat: feledik-e ismerettörvényünk egyik alapté­telét, hogy egy tárgyat magában nem ismerhetünk fel, ha­nem vagy hasonlat vagy ellentét által egyedül ? Ha ezt elismerik, akkor be kell őszintén vallaniok, hogy a keresz­tyénséget nem ismerhetik. Mert — hogy kissé kézzelfog-

Next

/
Thumbnails
Contents