Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-21 / 12. szám

jelességénéi fogva a hazai egyháztörténet kedvelőinek figyelmét a legnagyobb mérvben megérdemli, s mindenesetre méltó arra, hogy azon homályból, melyben eddig a nevezett egyház irományai közt feküdt, kiemeltetvén, a nagy közönség s talán a jövő kor történetirója figyelme, kinek az eféle dolgozatok nagy segítségére leendnek, reáirányoztassék. Pap Károly ur teljesen ura tárgyának. Szabatos, komoly és világos irmodora a gyakorlott toll s a tudományos képzettség emberére mutat, észrevételei talpraesettek, felfogása elfogulatlanul józan, könyvének elrendezése világos, mi a tárgyak könnyen íeltalálhatását eszközli, adatai és állításai teljesen megbízhatók, mert a forrásokat mindenütt idézi. Szorgalma bámulatra érdemes. Mintegy negyven fejezetben osztva el tárgyát egyenkint veszi fel az egyház alakulása, a lelkészek sorozata, az iskolák, az iskolai törvények, a tanterv, az iskolai népesség, a fi- és leányiskola tanitók, az iskolai felügyelet, az egyházi rendtartás, a presbyterium, az egyházi fegyelem, a szegényekről és árvákról gondoskodás, a felsőbb rendeletek, a takarékmagtár, az iskolai alapítvány, az óvoda, az egyház részére és az egyház részéről tett kegyes adományok, a szellemi erkölcsi és vallási állapot, az úrbér és államadó, a népesség és ágyszám, a templom és annak koronként való átalakitásai és javításai, az orgona, az urasztali készletek, keresztelő edények, pecsétnyomók, mindennemű egyházi épületek és ingatlanok stb. stb. ügyeit, leírván, hogy hol vették azok magokat s kezdettől fogva máig minő alakulásokon mentek keresztül, az építkezéseknél és ingóságoknál megtalálhatni mindenik időről az akkor érvényes költségvetést, és tervet, szakértöleg készített számítással és világosító rajzokkal ellátva, az egyház földeinél a mérnöki hiteles térrajzot. Általában szerző előtt nincs kicsiség és mellékes dolog, mert ő a csekélyebb fontosságú tárgyakat egyenlő szorgalommal és pontossággal dolgozta ki. S e roppant munkásság eredményét látva, mely arra volt rendeltetve, hogy örökre a ncmismerés pora alatt maradjon, lehetetlen a legmélyebb tiszteletet nem érezni a derék lelkész iránt, ki gyönge egészsége és testalkata dacára alávetette magát a sok évekig tartó könyvírás fáradságos munkájának, csupán azon szeretet és feláldozó hűség által ösztönöztetve, melylyel egyháza iránt viseltetik, nem igényelve, bogy müvének valaha legkisebb jutalmát vehesse, sőt előre tudva, hogy arról még legközelebbi hallgatói, s szomszédai sem vesznek s műveltségi fokozatuknál fogva nem is vehetnek még csak tudomást sem. Reméljük, hogy a tisztelt szerző ur nem veszi rosz néven, ha nagybecsű munkájára a közfigyelmet ezennel felhívjuk s annak nyomán a következő sorokban nemigen rövid ismertetését adjuk apüspökii ref. egyháznak. Nálunk hol az egyházi történet forrásai legnagyobb részben rendezetlenül, magunk által sem ismerve hevernek s hol az egyházi régi följegyzésekből gondolatlanság és szerencsétlenség miatt több semmisül meg, mint talán bárhol másutt a földszinén, ugy véljük, nem felesleges az efféle figyelmeztetés és közlemény, s azon kevesek nevei, kik egyházi multunk sötétségében és lomtárában némi világosságot és rendet eszközölnek, nagyon méltók arra, hogy el ne feledtessenek. A püspökii egyház egyike a legrégibb magyar reform, gyülekezeteknek. Sinay Miklós irja: „En Erdélybe lefordulván reátaláltam az 1557-ik esztendöbeli országgyűlés végzései között arra is, hogy a püspökii és bihari ref. egyházaknak lehessen mindenkor jus patronatusok és hívhassanak magok közé szabadon református papokat." 1684 előtt az egyház kettős papság volt. A lélekszámot ami illeti, az 1791-ben: 2464 1821-ben:" 2250, 1831-ben: 2422, 1841-ben: 2077, 1851-ben: 2147, 1861-ben: 2277 volt, mely adatokból azon szomorú tapasztalat tűnik elő, hogy népességi szaporodása ezen egyháznak sincs, valamint nincs több évtizedek óta általában a hegyközi és érmelléki reformált gyülekezeteknek. Az egyháztanács 12 — 14 tagu volt kezdettől fogva, üléseiről 1764 óta vannak jegyzőkönyvek. Hajdan főbb tisztei közé sorolta az erkölcsök feletti őrködést is, s évrőlévre látjuk az „ekklézsiakövetők" számát vétkeik szerint elkülönözve; az utolsó „ekklézsiakövetés" 1826-ban volt. Ez az egy eset is mutatja, a mi különben más oldalról bebizonyitva van, hogy ezen egyház nem ok nélkül állott e vidéken az előrehaladottabb és értelmesb egyházak hírében, miután tudva van, hogy az „ekklézsiakövetés" számos gyülekezetekben, dacára a polgári hatósági tilalomnak, egész a forradalomig fentartotta magát. Ugyancsak az egyháztanács tisztei közé tartozott a szegényekről és árvákról való gondoskodás is, kiknek nevei 1764 óta évről évre nyilván tartattak, s kik részint templomi alamizsna pénzzel részint amennyiben iskolába jártak, tankönyvekkel gyámolittattak. Az árvagyermekek külön egyházi gondviselő alatt állottak. Az egyház javára tett kegyes adakozások összege o. é. 1838 —1848-ig: 182 frt, 1848 —1858-ig: 1010 frt, 1858 1868-ig: 1165 frt. Hajdan az elemi iskolán felül itt is afféle tanintézet volt, melyet közönségesen „latin iskolának" hittak. Volt ugyanis változó rektora az iskolának, ki a debreceni hittanulók közül hozatott ki, s ez tanitotta a syntaxist, rhetorikát és poésist ; az ő nagyobb tanítványai közül teltek ki a „praeceptorok," kik 5—6-od magukkal az iskolaépületében közös lakásban részesültek, templomi alamizsnapénzből s házanként sorra főzetés által jótéteményeztettek. A „togátusokat" kötelező terjedelmes rendszabály 1723-ból, mint szintén a reggel és este elmondatni szokott közös imádkozási formula épen maradt reánk. A rendszabályi aláírások néha ezen szavakkal történtek: „Ego (N. N.) subscribo legibus scholae ref. püspökiensis, disciplinae totali, et sic etiam virgis." A tanítványok száma mint rendesen a tiszántúli partikulákon osztályonként 4—6 volt, ezek egy részét is gyakorta Debrecenből kellett hozni. Csak az alsó osztályok voltak népesebbek. Az összes tanítványok száma volt 1764-ben 133 (csupán finemiiek) ; I86V2-ben fiuké 121, leányoké 93; összeson 214. A deák nyelv-