Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-09 / 6. szám

hát hiba, ha a szülőket figyelmeztetik a tanárok, hanem az, ha azt nem teszik. Szóval ugy vélem, ha a kiindulási pont a gyermeki természet, s a nevelés annak követése s fejlesztése, akkor az arra általam felhozott eszközök mind használhatók, természetesen csak a kellő időben, s kellő helyen, s mig igy használtatnak, nem kell félteni a gyermeket még a legszigorúbb büntetéstől; sem a gyenge csemetét sokszor kell a vadhajtásoktól nyesegetni, a vad törzsökét be kell oltani, az oltásnál sokszor ketté kell hasítani. s nem kell félteni, ki fogja az azt forrni csak a kertész legyen elég ügyes. A mi a tanárokat illeti szükség, hogy e pályára természetes belső hajlammal bírjanak, az az, legyen meg bennök a kimerithetlen türelem, következetes szigorúság és igazságos szeretet, természetesen nem hiányozva a kellő készültség tudományosság sem. Ezek képesitik arra, hogy minden egyes tanítványnak erkölcsi maga viseletét s dolgai elvégzésére megkívántató észbeli tehetségét figyelembe véve, kezelje a jutalmazás s büntetés különböző nemeit, mert nem az a hiba, hogy minden tanítványra más-más büntetést használ, hanem inkább az, ha minden egyes gyermek természetét általános törvények alá akarja vonni. A fődolog tehát, hogy ismerje mindegyik tanítványát vágyai, jó és rosz hajlamaival együtt, s ez az már mit tanitani nem lehet, amire születni s mellé még az iskolákon is keresztül kell jutni, iskolákat kell végezni, ez is fődolog, ugyan azért nem tartom célra vezetőnek az olyan tanár vagy tanítói képezdéket, hova iskolákat nem végzett emberek vagy legfölebb négy, öt osztályt végeztek vétetnek fel s taníttatnak oly tudományra melyet inkább az élet vagy tapasztalás, mint annak általános szabályaivali megismerkedés által lehet megszerezni. Nem állítom ezzel, hogy csak iskolákat végzett ember lehet jó tanár, nem,- mert valamint iskola nélkül lehet valaki tudományos ember, ugy lehet jó tanár is, de amaz általános elv, hogy a tanárságra az iskolák végzése az első lépés, ugy hiszem megállhat, és senki sem kétli, hogy mindig könynyebben megismerheti a gyermekeket az, ki vissza gondolhat gyermekségére s arra az időre, hol ő is különböző tanárok felügyelete alatt állt, kinek alkalma volt, időnként azoknak sokféle bánásmódjával megismerkedni. — Nem levén célom a tanárok képzéséről szólni, erről hallgatok. Arra nézve, hogy a tanár növendékeit minél inkább megismerhesse célszerűnek tartom, — bármennyire ellenkezzék is a szak-rendszer követőinek nézetével, — hogy a gyermekek az első osztálytól föl a negyedikig egy tanár felügyelete alatt haladjanak, mert csak igy lesz igazán alkalma a tanárnak növendékeit teljesen megismerni, csak igy tudhatja mindegyiket a megmozduló vágyak szerint azt vagy gyámolitva vagy korlátozva tovább fejleszteni. Nem osztom azok nézetét, kik az egy tanár általi vezetést bármi okból lehetetlennek vagy épen károsnak tartják. Nem lehetetlen, hogy egy tanár vezesse ; mert hiszen ott még nem a tantárgyak lehető véglete, mint inkább lehető alapos ismerete szükséges, nem korlát az órák száma sem, mert a tudományokat kellőleg öszszevonva, miről később szólok, s leszámítva a rajz, irás és ének órát, mely két utóbbit vagy legalább az irásórákat az elemi iskolának kellene feleslegessé tenni — az órák száma semmivel sem lesz több a négy alsó osztályban, mint amennyit a szakrendszer ad egy-egy tanárnak. Továbbá ekkor alkalma lenne az illető tanárnak növendékei teljes megismerésén kívül a tantárgyakat a lehető célszerűbben beosztani, alkalma lenne a nyelvek tanításával, mi ott mindenesetre fő, a lehető párhuzamosan haladni, alkalma volna a lehető részletekig ismerve minden tantárgyat s tudva, melyikben hol járnak a gyermekek a szükséges példákat onnan venni, alkalma volna a kiszabott leckét a lehető szigorral megkívánni s azt ugy beosztani, hogy a munka minden napra lehető egyenlő legyen, s nem állna be az eset hogy a szegény gyermeknek némely napra keve's vagy épen semmi teendője nincs, mig a másikra igenis sok van, ezzel egyszersmind alkalma volna, hogy a minden tekintetben ismert gyermekekre szabott büntetést azonnal végrehajthat; mert a halogatás által vagy hozzá szoktatja magát a gyermek vagy, az attóli folytonos félelem miatt újra elmulasztja kötelességét. (Folytatjuk.) KÖNYVISMERTETÉS. Johannis Staupitii opera, quae reperiri potuerunt omnia, ed: J. K. F. Knaake. Potidamiae, Krausnik 1868. Ismeretes dolog, hogy Rómában Luther föllépését elejénte az ágoston-rendüek és dominikánusok közötti versengésnek tartották. Ezen fölfogást nem sokára abban kellett hagyni; de már ennek keletkezése is idegennek tűnhetik föl az előtt, aki komolyabb vizsgálat alá nem veszi ama szellemi mozgalmat, mely a reformatió előtti évtizedben az ágoston-szerzetet áthatotta. Ezen rend tagjai között voltak az egyházi reformtörekvések legkitűnőbb párthívei; az augusztiniánusok között emelkedtek föl kivált Németországon férfiak, akik a megcsontosult theologiának a forrásokhoz való visszavezetés általi uijáalakitását követelték. Ezen férfiak egyikének, Proles Andrásnak, az augustinianusok főnökének emlékét,aki több évi áldásteljes működés után 1503-banhalt meg, a mult évben dr. P r ő h 1 e frissité fel. De még sokkal behatóbb volt a működés, melyet S t a u p i t z János, Proles utóda és Luther atyai barátja kifejtett. Ennek folytán életét és theologiai törekvéseit is elégszer és elég bőven tárgyalták, annélkül, hogy állíthatnék, miszerint e jeles férfiú életrajzát elég terjedelmesen birjuk. Annál nagyobb örömünkre szolgál, hogy most Staupitz munkáinak kiadását üdvözölhetjük, melyben először jelennek meg azok, csonkitatlanul és eredeti alakjokban. Hogy Staupitz, mint iró is tevékeny volt, az régen tudva van, jóllehet még a theologusok közül is csak igen kevesen