Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-09 / 6. szám

hajtott volna be valakit, arra nincsen adat. Egyébiránt egyszer sem mondom, hogy nem érdemeljük a szutyongagatást; sőt hiszem, hogy pirongatásával nem falra hányta a borsót. Egy üdvös kisegítőt ajánl tespedéstinkből, ez a papi értekezletek létesítése. Miknek célja a hitélet s tudományos tökélyesbülés eszközlése lenne a protestantismus kül- és belterjedésének elövitelével. Teljesen osztom nézetét. A protestantismus szellemének nem szabad álmot ismerni. Hanem kérdés : ez az értekezlet, ugy a mint B. barátunk magának képzeli, lehető-e ? — Az egyházaknak kivált az alföldön egymástóli távolsága, a gyalog papoknak tehetetlen szegénysége, a helyiség kérdése, a mit együnk mit igyunk ? gondja stb. stb. mind nagy bökkenő. — De ez nem mentség. Van közlönyünk, a ,,Prot. Lap." Van tolla, téntája mindenik lelkésznek. Ertekezödjünk hát papiron. — Ezt már egyikünk sem mondhatja, hogy tenni nincs módjában. En bár megszűntem az egyháztól fizetést elfogadni; de köztudomás, hogy nem szűntem meg szolgálni, sem adni oda, hova kell s tőlem telik. — En elfogadom értekezletre tiszttársaimat. Ez ajánlatomat kísérlet gyanánt nyilvánítom arra, ha csakugyan van e akarat bennünk arra, hogy akarjunk valamit ? Édes Albert. Ki nem volt életében legalább egyszer tanuja sikettel folytatott beszélgetésnek? Volt-e ön tegnap az országházban? Kérdi, a süketnek fülébe kiáltva N. A siket, ki a „tegnap'1

szót valahogy meghallotta, nem késik a felelettel: Tegnap bizony förtelmes idő volt, a szél csakúgy bömbölt. Nem arról beszélek, szól a másik, hanem hogy volt-e tegnap az országházban. A házban, kérdi tovább a siket, és elkezd háza bajairól beszélni, s ez igy megy tovább. Majd-nem ilyen formán, vagyok én most e felelettel. Nem mintha E. A. tisztelt barátom süket volna; mert ő 60 éve dacára is, igen jól hall, élesen lát, még élesebben itél, — ügyszeretet hiányával sem vádolhatni, ami őt nehéz hallásúvá vagy vakká tehetné; hanem alkalmasint én nem fejeztem ki elég érthetően magamat, vagy legalább félreérthető volt beszédem; de annyi bizonyos, hogy én nem arról beszéltem, amiről e cikkben szó van. Nekem eszem ágában sem fordult meg népünket szűkkeblüséggel vádolni; sőt ellenkezőleg : én népünket a jóra és szépre igenis fogékonynak tartom. De miután egyházi helyzetünk nyomorúságos voltát mindnyájunknak be kell vallanunk ; ha a népben nem, másutt kell a baj forrását keresni, s én ugy láttam, hogy a nép vezetői azok, kik az isten által kezökbe letett kegyajándékok felhasználásában különösen egy eszközt mulasztottak el mozgásba tenni, a közös működés eszközét; s azért hogy azoknak a diszes polc, melyre szent hivatások őket helyezte,' a kor rohanó mozgalmai között biztosittassék, közös tanácskozmányokat, s ezek folytán közös lelkesítő működést ajánlottam. Valóban századokon át küzdöttünk, jogokat védtünk, fellelkesültünk, majd aludni tértünk, vitatkoztunk, perlekedtünk; — de ami íő, ami lényege küzdelmünk céljának: a keresztyén szellem élesztése, a valláserkölcsi rend megtestesitése egyetemes szent közösség által — soha sem volt törekvésünk tüzetes tárgya. Most szomorú tapasztalatokból meggyőződtünk hogy egyházalkotmány és irott törvények egy magokban ama szellemet terjeszteni, közönségessé tenni nem képesek, s hogy minden külső óvszerek mellett a szellemi életgyökér elkorhadhat. Ezért inditványoztam én a pusztán administrationális kérdésekkel foglalkozó gyűléseinken kivül oly önkéntes összejöveteleket és ta~ nácskozmányokat, melyek tárgyát az egyháznak nem külső viszonyai, hanem benső, szellemi élet, kegyes egyletek és társulatok létesítése képezzék. Erről beszéltem én, s ezt óhajtanám, ha figyelemre méltatnák azok, kik egyházunk kebelében cselekvésre hivatvák. Ballagi Mór. A bibiiataimhnány Hollandban. (Folytatás.) Strauss mythologiája rombolásait megkísérté helyre ütni a speculatio terén, hol már az orthodoxia felé evez. „A keresztyén hit legbensőbb magvai a históriai kritika vizsgálódásaitól s eredményeitől teljesen függetlenek ; a Krisztus természetfeletti születése, csodái, feltámadása, mennybemenetele örök igazságok maradnak, habár történeti valódiságuk kétségbe vonathatik. Csak ennek bizonyos tudata adhatja meg kritikánknak a nyugodtságot és méltóságot, ez különbözteti meg felfogásunkat a mult század naturalistikus felfogásától, mely azt hivé, hogy a történeti ténynyel a vallásos igazságot is megsemmisíti, s ezért eljárása okvetlen frivol kellett hogy legyen. Az egész christologia kulcsa az,