Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-29 / 48. szám - 1868-12-06 / 49. szám

likus maradt. III. Károly 1731-iki resolutioja 5. pontjában vette el tőlünk e jogot, de nem azon cimen, bogy az az államot illeti, mivel akkor máivalóban általános nézet volt mind a katholikusoknál mind a protestánsoknál, liogy a házasság egyházi intézmény; hanem hogy; az egyházul el nem ismert prot. felekezetet nem illetheti, csak az egyedül üdvözítő római egyházat, s házassági pereinket ezen nézettel megegyezőleg nem az állami, hanem a római egyházi törvényszékekhez utasította. A mai viszonyokat II. József császár teremtette (1786. mart. 6-iki házassági pátens); de az 1791-iki törvényhozás vissza kivánt térni e tekintetben a III. Károly előtti törvényes gyakorlatra, s a házassági bíráskodás jogát a protestánsoknak is vissza Ítélte. Tehát még ezelőtt 78 esztendővel is az volt nálunk az általános nézet, hogy a házasság kizárólag egyházi cselekvény, s miután az akkori törvényhozás elismerte, és törvénycikkel is biztosította a prot. egyház létezhetési jogát: csak az akkori közgondolkozással megegyezőleg járt el, midőn egy egyházinak vélt jog gyakorlatába is vissza helyezte. De azóta sok minden megváltozott, s átalakult nevezetesen a házasság fogalma is. Most már a közvélemény nálunk is vissza követeli az állam részére eddig bitorolt jogát az egyháztól, -— meg lehet talán az eszmék tisztázódása következtében, vagy talán mivel a római egyház gonosz gazdálkodást űzött az idegen birtokon. Igaz, hogy e követelés csak a közelebbi napokban viszhangzott először a törvényhozó teremben, de oly hatalommal, miszerint némelyek még azon reménynyel is kecsegtették magokat, hogy célját éri. Fájdalom, az országgyűlési többség elejtette a szükségessé vált reformot, a polgárok többségét továbbra is zsákmányul hagyta a hierarchiának. Azt hittük, eltölt azon idő, midőn a helytartótanács ilyen kis ajándékokkal tartogatta fenn a jó barátságot a hierarchia és absolutismus között, s még most sem szeretnők állítni, hogy kormányunk lehető viszont szolgálat reményében kedveskedett most a clerusnak ; annyi azonban bizonyos, hogy oly határozatot eszközölt ki pártjánál, melyet nem a nép, hanem a római papság érdeke kivánt. Csudálatos, hogy részünkről legalább, — bármi okok vezettek is számitásunkban, - előre el voltunk a határozatra készülve, s legkevésbé sem lepett meg. De már az meglep, midőn látjuk, hogy némely protestáns egyházi férfiaink magok részére is megkívánták azon a n a c h r o n i s m u s t, mit szent széknek neveznek. Ha oly önző tudnék lenni, hogy ne törődjem vele, akármi történik a pápistával, csak nekünk legyen jó dolgunk; és ha nem volnék aként meggyőződve, hogy az ország lakói egyik felének nyomora az egész országé, erkölcstelenitő intézményei miatt az egész haza, s benne mi is lakolunk: akkor talán még örülni is tudnék annak, hogy nekünk is lehetnek szent székeink. Látszólag ebből a protestantismusra inkább haszon következik, mint kár, mert ha nálunk az állam kezébe veszi a házassági ügyet, talán még az is megtörténhetik, hogy mint túlnyomóan katholikus, a házassági törvények megállapításában nem az általános emberi felfogás által, — mely körtilbelől egy a protestánssal, — hanem a kath. felekezet dogmái által vezetteti magát. Vagy ha ezt nem tartjuk lehetségesnek, akkor is bizonyos, hogy a szent székekben épen legtehetségesebb papjaink, kiknek jövedelmét nagyon szívesen szaporitná egyházunk, ha módjában állana, -— egy uj és meglehetős jól fizető jövedelem forrást nyernének, s nyerne minden kétségen kivül egyházunk számos proselitát a versengő kath. házas felek soraiból, kik hogy családi viszonyaikat rendezhessék, kilépnének a római egyház kebeléből, ugy, amint Erdélyben szokott gyakran megtörténni. Mindezek kétségen kivül protestáns felekezeti előnyök, melyek talán némi befolyást is gyakorolhattak azon protestáns hangokra, melyek kivánták, hogy ha akatholikusoknál meghagyatnék a házassági biráskodás joga, terjesztessék ki a protestánsokra is, mert azt kivánja az egyenlőség és viszonosság elve.. A felekezetek egyenlő és viszonos állása oly szép és szent dolog, mely ellen ma csak a leglelketlenebb ultramontan emelhet szót; de ugylátszik e nagy eszme sem kerülhette ki a félre értetést. Midőn némely egyházi férfiaink az egyenlőség cime alatt oly jogot kívánnak magoknak, mely, mint első cikkemben kimutattam, nem az egyházat, hanem az államot illeti, akkor tulajdonképen nem ,az egyenlőség, hanem, a kiváltságok szószólóivá lesznek; akkor a helyett,