Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-08 / 45. szám

De mivel exempla sunt odiosa hagyjuk ezt, s menjünk tovább! Ha figyelmesen szét nézünk a világban, s a külön népfajok sajátságait vizsgáljuk, egy népfaj fog felmagasodni a tömegből, elfogulatlan szemünk előtt, és ez a szász faj, kebelében az angol szász fajjal. S ha vizsgált szemünk végig futja a föld területét, s az azon hemzsegő népf.'jokat, azok életét, működését, eredményeiket, avagy nem önkénytelenül hajlunk e meg e faj nagysága előtt, mely egyedül látszik hivatottnak, a jellemén elömlő rendithetlen férfias nyugalom, páratlan szívós munkaerő, magas értelem, számító ész, takarékosság, az ebből önként folyó tőkeképzés iránti hajlam, a családiasság, az emelkedett erkölcsösség, s mind ezek mellett a ritka vállalkozási bátorság, készakarva nem mondom hogy merészség, stb. által a világ uralomra! Értsük bár egyelőre e világ uralmat, azon uralomban melylyel a magas értelmiség, testi és lelki erő, gazdagság és műveltség, ellenállhatlanul hódit, — vagy akár értsük ezt az uralmat a szó anyagi értelmében, az én Ítéletem szerint az is be fog következni, az idők során. S ha a szemle, és megállapodás után, szerte nézünk hon, — valljuk be őszintén, legalább azok, kik nem a kulacs és fokos forgatás, makra pipa, cifra dohányzacskóban s a sarkantyú pengésében keressük és találjuk fel a nemzet, vagy népnagyság netovábbját, valljuk meg őszintén, hogy kiméletesen szólva, kitűnő anyagunk mellett, messze hátra vagyunk, ahoz képes, a hol lehetnénk, és kellene lennünk, és ne ámítsuk örökké magunkat azzal, hogy mindennek vagy a török, vagy a német, ez vagy amaz kormány az oka, keressük egy kissé magunkban is a hibát, s ha megtaláltuk, iparkodjunk azt mint tennünk isten engedte, javítani. Az önámitás, dicsőítés, a handabanda hencegés, még soha egy népet is nagygyá nem tett. 1 De tett igenis, a kitartó munka anyagi ugy mint szellemi téren, s a józan takarékosság, s az ezzel karöltve járó erkölcsi erőteljes élet. „Multa túlit fecit qne puer sedavit et alsit, donec optatam potuit pertingere metam." S ha a népélet emelkedésének eme tényezőit smérjük, s ha tartjuk azt, higgadt önismeret utján, hogy e tekintetben nálunk valami sok a kívánni való. Mért ama hideg közöny társadalmi teendőink körül, mért ülünk magas paripán akkor, mikor a munka eszközeit kellene forgatnunk? Az uri módon henyélés dicsősége lejárt, az értelmiségre nézve ugy, mint mindenkire kit e föld hord, a század szelleme előre int, a jelszó a munka lett, s ki e jelszót nem érti, vagy érteni nem akarja, elsodortatik az idők szelleme által, mint az őszi szél által a lehullott sárga levél. Kinek a sors megadta a kedvező helyzetet, magasabb értelmiséggel tünthetni ki a tömegből s annak vezetői sorában foglalhatni helyet, annak e kedvezéssel egyúttal súlyos kötelmeket is rótt nyakába. — E vezetői szerepet ugy használni, hogy a vezéri pálca kezében, világító fáklya legyen, mely ne vakításra szolgáljon, hanem jótékonyan világítsa meg azt a kört, melynek közepében lángol, s e világ befolyására felvirágozzék az értelem, a tetterő, az erkölcsi élet. Ha sok ily vezető emel magasra ily jótékonyan világító fáklyát, a népélet emelkedni gyarapodni, haladni fog azon polc felé, mely nemes anyagú népünket megilleti, s melyen a XIX. század népei közt, helyet kell foglalnia, — mint helyet foglalni hivatva van. Ily gondolatok foglalkoztaták elmémet ma este, midőn hosszas beszélgetésünk után, melyet társadalmi viszonyaink s teendőink felett, együtt folytattunk, házadat tisztelt barátom elhagyám, s élve azon szívességeddel, melylyel lapodat, a népélet emelésére célzó eszméim tárgyalására felajánlottad, íme fogadd e sorokat, melyek tán hoszszabbra nyúltak a kívánatosnál, tán az unalmasságig is, bevezetésül, — addig mig alkalmam lesz a teendők sorát fejtegetni, kérvén, az ügyért, igért nagybecsű támogatásodat. II. Pest, nov. 1. 1868. Készen kell lennem egy némely olvasónak azon megjegyzésére, avagy mit keresnek e sorok egyház-iskolai lapban? — mely lapok a vallás és iskola érdekei emelése céljából szerkesztvék. Válaszom egyszerűen az: a vallás és iskola és nép nálunk oly összeforrt valami, hogy e három