Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-08 / 45. szám

fogalmat egymástól elválasztani akarni, egy protestánsnak sem jut egykönnyen eszébe. Ugyanazért midőn szándékunk szerint a magyar népélet emelése körüli teendőkről szólunk, azt hiszem, hogy ugyanakkor a vallásunk ügyét is szolgáljuk, — mert a népélet emelkedése alatt első sorban az erkölcsi emelkedést kell értenünk s kérdem mi a nép „erkölcsi emelkedettsége ?w

— valóban alig lesz más mint vallásosságának a gyakorlati életbeni nyilvánulása. Azért bocsásson meg kegyesen nekem az, ki cikkecskéim tartalmán netán fenakadna, — s boszankodás helyett szíveskedjék inkább komolyan fontolóra venni az általam mondottakat és mondandókat, s ha ugy találja, hogy a fő dologra nézve igazam van, fogjon velem kezet, és körében legyen az kicsi vagy legyen az bármi nagy, kétkedés nélkül fogjon munkához, — meggondolván azt, hogy ki a nép erkölcsi életének gyarapításán munkálkodik, az hazájának ugy mint vallásának egyiránt jó szolgálatokat tesz. De ideje immár, hogy a dolog velejére térjek, vagyis arra a pontra, melyért sajátlag tollat vettem kezembe. Ki e lapok tisztelt olvasói közül elismeri azon felállított tételemet, — hogy a „kitartó munkaképesség, a takarékossági s illetőleg a tőkeképzés iránti hajlam, oly tényezők, melyek a nép anyagi ugy mint erkölcsi életére döntő befolyással bírnak, s melyek, egyedül képesek egy népet magasra emelni, ugyanaz a logika törvényei szerint kénytelen elismerni azt is, hogy a mely népben a felemiitett tulajdonok hiányoznak, az a nép messze igen messze áll a tökély azon fokától, mely felé hivatása szerint törekednie kell. Nézzük elfogultság nélkül, hogy áll a mi, különben sok szép tulajdonokkal és hajlamokkal megáldott magyar népünk; avagy áll-e ott vagyonossági tekintetben, hol tekintve földje termékenységét állhatna, és állania kellene, valóban önámitás nélkül, nem felelhetünk egyebet, minthogy egyáltalán nem áll, viszonyítva nem a külföldhöz, hanem csak az e haza földjén élő német fajhoz is, mely bár merre tekintünk, kitűnik vagyonosságával, melyet kitartó munkaképessége és takarékossági hajlamai árán szerzett. Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy a magyar faj nem munkaképes, ellenkezőleg egyike a világ legjobb munkásainak, a mig dolgozni kedve, akaratja van, de a mi a kitartást illeti, itt már sok, igen sok a kivánni való. Majdnem emberfeletti erőt bir kifejteni a szorgos munka idején, de a mint sürgős teendőit bevégezte, vagy amint annyit betakarított, hogy hozzávetőleg családjával, a készleten tavaszig, vagy akár uj termésig elél, munkakedve csökken, a legtöbb esetben végleg elhagyja, henyél hon inkább, mintsem hogy szerinte olcsó pénzért, dolgozzék; — e jellemvonás avagy nem arra mutat-é, hogyha tűrhető a jelen, mit gondol a jövővel, számításában legjobb esetben is csak az uj termésig megy, a további évekrőli gondoskodást, nem tartja hivatásának, sem öreg napjai, sem gyermekei jövője nem háborítja nyugalmát. — Szóval a vagyonszerzés, a tőkeképzés fogalma előtte csak kivételesen ismeretes. És ez nagy, igen nagy baj! — E hiány sok rosznak forrásává válik. — A jövőre nem gondoló ember, könnyelműen bánik sokszor vagyonával, egész hét, sőt hónap keresménye egyetlen egy najjon elvész egy-egy korcsmai mulatságban, e könnyelműség a keservesen szerzett pénzzel való gondtalan elbánást eredményezi, pedig a pénz elfecsérlése, a kenyérért kiáltó gyermekek sirása, sok becsületes lelket a btín ösvényére vezettek már, honnét, csak ritkán létez a jó útra visszatérés. A takarékosság iránti hajlamnak hiánya tehát megrontja első sorban az anyagi, de megrontja egyúttal az erkölcsi életet is. — Ep oly bizonyosan, a mily bizonyos az, hogy a takarékosság, és a jövőrüli gondoskodás, vagyis a toke-« képzés hajlama, ugy az anyagi, mind az erkölcsi élet emelésének egy nagy fontosságú tényezője. A vagyontalanság, birtoktalanság oly átok a társadalomban, mely ellen a hazafias nemzetgazdának minden kitelhető erővel kell küzdenie, ép ugy mint a vallásfelekezet szolgáinak is erkölcsi érdekből, mert vagyon- vagy tőkeszerzési hajlam nélkül, csőcseléket igen is, de emberi, és polgári kötelességeit tudó, s azokat betölteni is tudó, jóra, nemesre képes népet, részemről én, képzelni se tudok. Mindazon kötelmeknek, melyeket a polgárzat, a haza, a vallás, elibíink szabnak, csak is egy anyagilag kedvező állást elfoglaló nép lehet csak