Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-20 / 38. szám

napját meghatározni nehéz. Némelyek egy Stankar nevű olasz pappal hozzák kapcsolatba az unitárius vallás eredetét Erdélyben, ki 1557-ben M.-Vásárhelyit a Krisztus közbenjárói hivatala felöl több papokkal vitatkozott. De szónok azt mondja: „egy hitcikk feletti vitatkozás még nem-vallás-alapitás." Mások Blándráta Györgynek tulajdonítják annak elterjesztését, ki 1563-ban jött Erdélybe, mint orvos a János Zsigmond udvarához. Szónok elismeri, hogy Blándráta sokat tett, de nem köti ez évhez sem az unitárius vallás eredetét. „Inkább tehetni azt — úgymond — 1566-ra, midőn Dávid Ferenc a kolozsvári ekklézsia főpapja egy alkalommal a mai tordautca szögletén, egy nagy kerek kövön, szabad ég alatt, az egybegyűlt nép előtt oly sikerrel beszéllett a vallá3 elveiről; hogy az, — mint a hagyomány tartja — fellelkesülve, vállain vitte be a piaci nagy templomba, melyben azóta 1718-ig hirdettetett az egyetlen egy Istent ismerő unitárius vallás." Végre megemlítvén, hogy a becikkelyezés 1571-ben történt M.-Vásárhelyit, okát adja, hogy miért kötik mégis az unitáriusok háromszázados fennállásokat 1868-boz. Itt hivatkozik azon törvénycikkre, melyet 1568-ban jan. 6-án épen Tordán hoztak az ország rendei: Urunk ő Felsége, a miképen ennekelőtte való gyűlésében országaival, közönséggel a religio dolgáról végzett: azonképen mostan is ez jelenvaló gyűlésben azt erősitik, t. i. hogy minden helyeken a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint és a község ha venni akarja jó, ha nem pedig, senki kényszerítéssel ne keserítse az ő lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, a kinek tanítása ő neki tetszik. Ezért pedig senki a superintendensek közül, se egyebek a prédikátorokat meg ne bánthassa. Ne szidalmaztassék senki az relígióért senkitől az előbbi constitutiok szerint és nem engedtetik az senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyegessen az tanításért; mert a hit Isten ajándéka, az hallásból leszen, mely hallás Isten igéje által vagyon. — „Midőn mi ehez kötjük százados ünnepszentelésünket" — úgymond — „nyilvánvalóvá tesszük, hogy azzal nem egyes embernek akarunk tömjénezni, nem is felekezetünkkel akarunk kérkedni, hanem egy általános becsű, nagy és magasztos eszmének, a hit és lelkiismeret szabadságának az országban vallásunkkal nyert uj diadalát üdvözöljük." Ugy van — kiált föl a szónok — „a hit és lelkiismeret szabadsága az, mi az idézett t. cikkben különösen hangsúlyozva van. Egy oly törvénycikke az Erdélynek, mely megérdemelte volna, hogy az emberiség köztörvénye legyen, melyet Európa mívelt országai e században, Ausztria csak ez évben vívott ki a közvélemény nagy tapsai között. Ezen bevezetés után kijelöli szónok az alapigékkel is összehangzásban beszéde tárgyát, a hit- és lelkiismeretszabadságot, beszédét három részre osztja, kimutatja, t. i. a hit és lelkiismeret szabadságának 1-ör mult történetét, 2-or jelen állapotát, 3-or valószínű jövő diadalát. Első részben fejtegeti, hogy Jézus vallása teljes hit és lelkiismeretszabadságot enged. 0 ez értelemben tanított. Azonban már életében is fordultak elő esetek, melyek azt mutatták, hogy kortársai e magas eszmét nem tudták felfogni. Az első háromszázadban ez a szabad szellem uralkodott, de majd a IV ik században az egyház kétfelé szakadásával megkezdődött a hitcikkelyek korszaka, melyben a főpapság lassankint a lelkiismeret birájául tolta fel magát. Ez idézte elé a 16-ik században a reformatiót, mely visszaadta a kereszténységnek hite és meggyőződése szabadságát. „Igen, az vala a reformatió célja" — mond szónok — „fájdalom azonban mind ez inkább csak elvileg fogadtatott el, a gyakorlat nemsokára ellenkezőről kezdett bizonyitni." Kimutatván aztán, hogy Luther Zvinglit, Kálvin Servétet ép azért kárhoztatta, a mit ők magoknak kívántak, t. i. a szabad vizsgálódási jogért, átmegy az unitárismus eredetére Olaszhonban, rövid életére Lengyelhonban, s megalakulására Erdélyben, hol, amint mondja: a „bölcsek és vallásalapító nagy elméknek az Isten absolut egységét tárgyazó eszméi és tanai a hitújítás után concret alakot legelőször öltöttek, az unitárius hitelvek Erdély bércei között kristályozodtak legelsőbben egy élet és fejlődés képes egészszé." Itt a mily szépen festi az unitárismus első korát, ép oly meghatóan adja elé annak csakhamar bekövetkezett szomorú sorsát. Ámde — igy szól tovább — „Isten ugy alkotta az emberi szivet, hogy az a kiállott szenvedéseket azonnal felejti, mihelyt kedvezőbb körülmények közé jut. A mi sorsunk is jobbra fordult, Istennek legyen hála érette, egészen más a hit és lelkiismeret szabadságának jelen állapota." A második rész a francia-forradalom által a mult század végén megindult, nagyszerű mozgalmak felmutatásával kezdődik, melyet szónok „hatalmas égi dörejnek nevez az emberiség szellemi életében;" felmutatja, hogy a jelen század küzdelmeiben a forradalom törekvéseit látjuk visszatükröződni, mert szabadságot, egyenlőséget, testvériséget, más szóval emberi és polgári jogokat követel magának minden ország és minden nemzet. „Ezekért küzdött — úgymond — nemzetünk is 20 év előtt az alkotásai által nagy emlékében örökre dicső 1848-ik évben, melynek — szónok szerint — mint minden nagy eszmének meg volt capitoliumi dicsősége és golgothai keresztfája egyiránt." A társadalmi eszmék ily átalakulásának a vallásos életre való befolyását szépen mutatja ki. „A polgári szabadság hajnala — úgymond — uj korszakot derített a hit és lelkiismeret világára is." Itt aztán tanulságosan adja elé a különbséget a mult és jelen között a biblia magyarázásra, a vallás lényegére, az idvesség feltételeire nézve. Kimutatja, hogy az ujabbkori szabadabb eszmék minő lendületet adtak az unitárismusnak, mely Angliában és Amerikában is a mult század vége óta nyert szabad vallásgyakorlatot. E rész telve szebbnél szebb helyekkel, melyek nyilván mutatják, hogy szónok a hit és lelkiismeret szabadságának minő magaslatára jutott. Megemlékezvén Dávid Ferencről, mindjárt