Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-20 / 38. szám

hogy egyszer-máskor ne részesithetnők némi csekély kedvezményben az érdemet s vigasztalásban a szerencsétlenséget ; higyje el Abauji ur, hogy semmivel se szolgálhatjuk jobb számítással az ügyet, mely valamint neki, ugy nekünk is szivünkön fekszik. Mocsáry Lajos. Nem állhatom meg, hogy e nagynyomatéku sorokat egy észrevétellel magam részéről is ne kisérjem. Mentül jobban törekszünk oda, hogy az üres címen alapuló előkelőségektől meneküljünk, annál sürgetőbb lesz, hogy az igáz érdemeken nyugvó kitűnőségek méltányló elismerésben részesüljenek, hogy a közhasznú pályák, melyek a nemzetre dicsőség sugarait árasztják, keresettekké legy^enek. A tudomány elébbvitelére hívatottak száma pedig, mindég és mindenütt oly csekély, hogy a társadalomnak, ha maga valódi érdekét felismerte, mindent el kell követnie, hogy azok pályáját kiván atossá tegye. Poroszhonban pl. fiatal ember, ki teremtő észt és tudományos hajlamot érez magában, percig sem fog ingadozni, hogy tudományos pályára lépjen-e, miután ez neki a babérokon kivül anyagi tekintetben is oly jövendőt ígér, mely az egész hivatali hierarchiában a legelőnyesebb. Igy aztán nem csoda, ha világhírű talentumok, minők H u m b o 1 d és G r i m ra testvérek voltak, egész lélekkel tudományos pályára szánják magokat és azon csodákat mivelnek ; mig nálunk, egy oly talentum mint boldogult E r d é 1 y i n k volt, akármely más hivatalos pályán fényes, nagyjövedelmű polcra emelkedett volna, a tudományos téren pedig 1200 forint évi fizetés mellett didergett és családja jövendőjéről csak aggódva gondolhatott. Felekezetünk nincs abban a módban, hogy e bajon gyökeresen segithessen; de épen azért dicséretes a törekvés jeleseink iránt mindent megtenni, ami tehetségében áll és méltányló elismerését tettleg is kifejezni. Az egyházkerület magát tisztelte meg, midőn Erdélyi családjáról megemlékezett és keresztyén gyülekezethez illően cselekedett, midőn K. úrról sem feledkezett meg. Ballagi Mór. Az erdélyi unitáriusok háromszázadon emfckzsinata. *) (Tartották Tordán aug. 30. és 31-ik napjain 1868). A tordai országgyűlésen 1568-ban január 6-án a vallás és lelkiismeret szabadsága törvényül kimondatván *) Midőn lapunkban az erdélyi unitárius egyház történetét röviden közöltük, óhajtásunkat fejezők ki, hogy vajha valaki unitárius atyánkfiai közöl, a mult hó 30-án tartott zsinat folyamatát tárgyazó cikkel szerencséltetne meg bennünket. Mivel egy heti várakozás után nem kaptuk meg a várt közleményt; hogy s ez által az unitáriusok Erdélyben törvényes létezést nyervén, általános óhajtás volt az erdélyi unitáriusoknál, ama nevezetes, hazai törvényhozásunk felvilágosodottságáról tanúskodó tények emlékét 300 év fordultával e törvény hozatala helyén Tordán megünnepelni. Ez óhajtás nyilvánult már az 1861-ik évben Tordán tartott Zsinaton, majd az 1864-ik évben Kolozsvárott tartott főtanács is szent vallásunknak szabad és jogos létezését már ezelőtt három századdal oly tüneménynek tekinti, melynek emlékét felujitni s melyért Istennek hálát adni illik; miért is a főtanács az 1868-ik évre kettős ünnepélyt határozott, az egyikét pünkösdi ünneppel, mely külömben is az Isten szent lelke által nyert felvilágosodásnak emlékünnepe, a másikat pedig egy Tordán tartandó zsinattal kapcsolatban, a mikor is a szokott könyörgésekbe, prédikációkba és szónoklatokba a három századdal ezelőtt épen Tordán a vallás és lelkiismeret szabadságáról hozott törvény emlékezete célszerűen beleszővetnék. Egyszersmind hozzátette : „E zsinat szertartásai és külsőségei azonban a szokottnál ne különbözzenek s maradjon ez egyházi gyülekezet csak vallásközönségünk kegyeletes emlékeztetője anélkül, hogy azzal mások figyelmeztetésére való látványnyujtás céloztatnék s az ez alkalommal való haladást jellemezze a vallás és lelkiismeret szabadságához mcltólag a legteljesebb keresztyén türelem s a többi vallások közti csendes nyugodt megférés szelleme, s hogy e háromszázados e'vfordulásnak állandóbb emléke legyen, az 1865 ik évben Szentgericén tartott zsinat 300 frt pályadijt tűzött ki az erdélyi unitárius egyház történetének megirására. Mindkét ünnepély lefolyt. A pünkösdi ünnepélyben részt vett egész vallásközönségünk, amennyihen bérces hazánk minden unitárius templomában ez alkalomra irt s több ezer nyomtatott példányban szétosztott ugyanazon hymnust énekelték, s ugyanazon hálaadó imát bocsáták mennyei atyánkhoz. A tordai emlékzsinatra, mely augustus hó 30. és 31-ik napjain tartatott, hivatalosan csak az egyházi tanácsosok hivattak meg, részint az idézett főtanácsi határozás szellemében, részint pedig, sőt főleg azért, mert sem tordai egyházunk hivei nincsenek elég számosan, sem az ottani unitárius templom nem elég tágas arra, hogy több száz vendéget befogadhassanak. S ha mégis ez emlékzsinatnak voltak látványos részei s voltak vendégei az ország minden részéből, minden vallásfelekezetből: ez tulajdonitandó részben a hazai felvilágosodott szellemnek, mely a hit és lelkiismeret szabadságának e nevezetes zsinat folyamatának legalább valami nyoma legyen lapunkban is, a mult számba a „Kol. Közi." után vettük át egy ide vonatkozó cikk elejét, azon szándékkal, hogy azt jelen számunkkal egészen bevégezzük. Alig küldöttük azonban szét lapunk mult számát, midőn egyik igen tekintélyes unitárius atyánkfia kérelmünket teljesitni akarván, idevonatkozó közleményét beküldó hozzánk, miután e cikk igen érdekesen, nagy alapossággal és részletességgel van irva, megbocsátanak a t. olvasók, ha a mult számunkban megkezdett, különben szinte jeles, de mégis más lapból átvett cikket félben szakitva, ezt mint eredeti közleményt adjuk. Szerk.