Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-20 / 38. szám

melyek mérsékelt díjért vagy nevelői szolgálattételért a növendékeket élelemmel és szállással ellátnák, legiidvösebb volna az ifjakat a polgári élet és a családi kör mivelő befolyásából ki nem ragadni és a benlakástól egyáltalában elállva a képezdékre szánt abeli költséget inkább arra fordítani, hogy a tanitói pályára kedvet és hivatást tanúsító, de szegény ifjaknak stipendiumok által tétessék lehetővé készületi pályájukat megfutni. De miután polgári viszonyaink kezdetleges fejlettsége mellett a mondottakra kilátás nincsen, legtanácsosabb lesz e tekintetben Zürich kánton tanitóképezdéjét mintaképül venni, azon Zürichét, a melyben a népnevelés ügye Európaszerte legjobban virágzik, s amely kétszer annyit költ a nép mivelésére mint a katonaságra. A zürichi képezde berendezése pedig S z ereralei Samu jeles utazási munkájában adott leírása szerint a következő: A benlakó növendékek használatára kétféle szobák állanak készen, t. i. nappaliak és éjjeliek; a nappaliak, melyeknek talaja 4 • ölnél nem több, az intézet fenyüfa bútoraival vannak berendezve. Mindenik szobában 4 tanuló van elhelyezve, itt szokták az illetők tanulmányaikat végezni. Az alvás valamennyi benlakó növendékre nézve egy közös teremben történik, mely e végre kaszárnyaszerüleg van berendezve. A hálószoba, melyet egy férficseléd hoz rendbe, télen át sem füttetik. Reggel az ágyból felkelés után a folyosón át a szomszédterembe mennek, hol a mosdás és a csizmatisztitás történik. Az intézetben könyvtár, természettani, terményrajzi és vegytani szertárak vannak, szerény kiállítással és csak a legszükségesebb cikkekkel, de a célnak eléggé megfelelőleg. Az igazgató tiszte az egész tanintézetre közvetlenül felügyelni, s a tanítást egészben véve vezetni. O és családja a növendékekkel mindig egy asztalnál étkezik. —Itt van röviden összevonva a zürichi képezde berendezése, amihez' mi még csak azt tesszük, hogy a benlakó növendékek számára humanitási szempontból infirmatoriumnak egy különtermet szükségesnek vélünk, ahol a beteg növendékek kellő felügyelet alatt az egészségesektől különváltan legyenek elhelyezve. Ezen egyszerű berendezésnek aztán legyen megfelelő a tanítás is. Minden tanítás a lehetőségig nézleten alapuljon, dolog- és ne szó-ismeretet nyújtson, épen azért mellőzni kell minden theoreticus okoskodást, ami legfeljebb is csak annyiban engedhető meg, amennyiben ezt a tanuló saját erejével nézleten alapuló ismereteiből maga vonja ki; mert az elméleti ész kifejlesztése és a túlságos reflexió egyfelől nagyobbítja azon távolságot, mely a néptanítót azoktól elválasztja, akik között működni hivatása leend, másfelől nagy hiba, sőt inhumanitás valakinek étvágyát szerfelett felgerjeszteni, anélkül hogy kellőleg gondoskodnánk, hogy azt ki is elégíthesse. Minél határozottabban hangsúlyozzuk az egyenlőséget a jogok terén, annál sürgetőbb lesz a kösetelés, hogy teendőire, igényeire nézve minden ember maga körére szorítkozzék: hogy az igazságszolgáltató táblabíró ne akarjon Tiszát szabályozni és az iskolatanitó ne neveltessék fa- j lusi Kantnak vagy Mirabeaunak. Ne tudós, hanem mivelt néptanitókat képez-$ zünk. A miveltség pedig épen abban áll, hogy az illető emberi méltóságát társadalmi állása körén belül tudja érvényesíteni. Egy földmivelő egyszer ü életszokásaival, ha rendeltetése kötelességeit öntudatosan és lelkiismeretesen teljesiti épen ugy mondható mivelt embernek, mint Talleyrand volt a maga körében ; de ha a földmivelő Talleyrandi finomságot negélyel, nevetség tárgyává lesz. Nagyon sajnálnám, ha itt kifejtett, nézeteim visszatetszésre találnának azoknál, kik a néptanitókat teljes joggal a nemzet leghasznosb napszámosainak tekintvén, azok számára az ujjá születendő hazában lehető kényelmes és tekintélyes állást kivánnak biztositva látni. — Senki sem óhajtja ezt jobban én nálam; csakhogy én e kényelmet és tekintélyt a hivatáshoz mértnek kivánom látni, nehogy e részbeni túlzás által megszűnjenek a nemzet hasznos napszámosai lenni. Hiaba! mi a munka emberei vagyunk, és társadalmi értékünk mértéke, a munka és semmi egyéb, mint a hűséges munka. S hogy ebbeli nézeteim nem valami hallatlan paradoxonok, erre nézve szabadjon berekesztésül ide iktatnom Hippelnek, a porosz nevelésügy egyik nagyérdemű veteránjának a falusi tanítók képezdéjére vonatkozó szavait, mint következik: „A falusi iskolatanitók képezdéjének vidéki községekben és ugy kell berendeztetniök, hogy