Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-26 / 4. szám
hanem tűzbe, lángba boritá az egész protestáns egyház földkerekségét is — melyet sem a marpurgi convent, sem a wittenbergi concordia nem volt képes eloltani. Ugyanis 1529-ben nyilt meg october 1-sö napján a marpurgi convent, melynek kezdetével Luther azonnal nagy látható betűkkel ezt irta fel maga elibe az asztalra: „hoc est corpus meum" csak azért, hogy tiszttársai által — kik többen osztották Zwingli értelmét, el ne tántorittassék elvétől. Zwingli érzékeny szavakkal s könynyezve vált meg Luthertől, barátságosan kezet nyújtva neki. Baráti s tisztelői kérték Luthert, hogy engedjen, de ő nem hajlott, sőt midőn Zwingli — hogy annál inkább csak tudós fők közt lehessen eldönteni a pört, álnév, és diáknyelven irta volna e tárgybani értekezéseit : Luther ellenkezőleg a nép felfogásához mért eredeti nyelven izgatólag adá elő véleményét Zwingli ellenében, amint ezt látni lehet Zwingli „Amica exegesis" cimü könyvében, melyben a többek közt ezt mondja: Non bellum decrevi, sed fecialem tibi mitto librum: non qui res repetitum, sed compositum veniat. Unde et expositionis ei, nomen praefiximus, quo tibi sententiam nostram, ac scripturae fundamentum, quo nitimur, amice exponat, ne ad rnanus veniatur; quod pontificii et mordaces quidam, sed mali poetae aliquamdiu anxie optarunt." Ezen villongás miatt a nagy tekintetű Melanchton is szive fájdalmában igy kiáltott fel: „Si tantum lacrymarum fundere possem, quantum undarum noster Albis pleno vehit alveo, non posset exhauriri meus dolor, ortus ex hac dissensione." Es méltán; mert elhallgatva azon számtalan eonventeket és zsinatokat, melyek e tárgyban mind külföldön, mind pedig Magyarországban tartattak, nemcsak eredménytelen kimenetellel, de sőt inkább a visszavonást szitva kíméletlen nyilatkozatokban, röviden szabad legyen érintenem magyar protestáns egyházunkat illetőleg, a meghasonlásnak azon szomorú következményét a romai kath. egyház előnyére, melyszerint amint egyik részről, mind magában, mind pedig különvéve a protestáns egyház az idők foyamában érzékenyen erőtlenebbé lett: ugy másrészről, ezen mondat szerint: inter duos litigantes tertius gaudebit — a római egyház, megtört erejében is csak növekedett. A gyűlölség, az egymás gyanúsítása, sőt illetlen rágalmak, melyek a meghasonlás következtében felüték sátorukat a protestáns egyház kebelében, azt okozák, hogy a külső meghasonlást a belszakadás is követte, mely sokkal veszedelmesebb volt amannál. Mert a katholikus írók látva, miszerint a protestánsok közti villongások, nem csak az elveket forgatják fel, hanem ártatlan erkölcsöket is nagyban kezdik az ön maguk által ásott sírba temetni, az ismeretes mondás után indulva, hogy az egyesség által a kevés javak is megszaporodnak, az egyenetlenség által pedig a legnagyobbak is elfogynak, alkalmat vettek maguknak a protestáns vallást megtámadva ostromolni, alaptalan, sőt rosz akaratú ráfogásokkal cáfolva nem igaznak állítani, s mint örökös belviszály kutforrását az ingadozásra hajlandó nép előtt felmutatni, — nemcsak, hanem épen ezen sajnálkozásra méltó körülmény, a protestáns egyháznak siralmas megszakadása adott alkalmat mindenütt a tulbuzgó róm. kath. püspököknek, leginkább pedig hazánkban, Pázmán Péter és a veletartóknak, hogy az egymás irányában oly indulatosan küzdő protestáns felek közé a visszavonás kockáját, nyilt és alattomos utakon, mesterséges fogásokkal magas és fényes hivatalok, gazdag jövedelmek osztogatásával, folytonosan szórva és hintve, megkísérték az egymással perlekedő feleket a római egyház kebelébe visszahódítani, — ami sikerült is, még pedig szerencsés és kivánt eredménynyel. Ide lehet sorozni másodszor Angliában, a protestantismus leghatalmasabb hazájában, az episkopalis és Presbyterianus egyházak közti villongást is, mely üszkét áthajitotta a magyar földre is 1657-ben ; de itt nem sokára elaludt; mert a sok szenvedés és nyomorúság elfelejtette az emberekkel. Angliában a reformatio alkalmával, sok külső ceremóniák meghagyattak vala a püspökök címeivel, fényes öltönyeikkel, kik ezen rendszert követték neveztettek episcopalisoknak — VI. Ednard kormánya alatt 1547-ben. — Sokan pedig mind Angliában, mint Scóciában Knox János vezérlete alatt a genfi egyház rendszerét követték, ezek mondattak: Puritanusoknak. Eduárd nem sokára meghalván, Mária, ennek nénje, mind a két rendszert eltörölve, a római vallást akarta visszaállítani. Ebből az egymást érő nyomoroknak szakadatlan láncolata vette kczdctc't ~ vérengző Mária Krammcr, Hooper, Bradford püspököket és más sok főembereket megégettetvén , halálos üldözést rendelt el a ref. vallás ellen, minek következtében a megrémült angolok ezrenként menekültek Frankfurtba, Strassburgba, Bázelbe és Genfbe, honnét Erzsébet alatt, — ki a pompás istenitiszteletet, hogy a királyi hatalomnak oszlopokat szerezhessen, mivel az érsekek, püspökök a király teremtményei lévén, annak jogait a felsőházban legjobban oltalmazhatják — fentartotta — a honnét tehát Erzsébet alatt visszatérve, a puritánok zászlóját még magasabbban lobogtatták. A majd episcopalis, majd presbytrerianus, majd végre Árminianus 1-ső Jakab a hamtoni Curian való beszélgetés alkalmával, magát Calvin rendszere ellenében indulatos ellenzékké téve, felfuvá a hamu alá takart eleven tüzszikrát mind a két országban, és mind Anglia, minn Skótia forrt, mint partjait tajtékozva körülzúgó, s vad vihartól felzaklatott ocean, 1625-ban történt halálával át is alakult dühös polgári háborúvá. A szerencsétlen I. Károly, atyja nyomdokát akarván mindenben követni, mind a polgári, mind pedig az egyházi ügyekben Laud Vilmos kanterburi érsektől ösztönöztetve, önkénye szerint akart rendelkezni, minek folytán mint vallás-, honszabadság áruló a puritánoktól kárhoztatva Skótiába menekült, hol azonban 1645-ben